Beszámoló a Safer Internet Program 2015-ös évi eredményeiről

forrás: Prím Online, 2016. június 30. 15:07

Az Európai Unió Safer Internet Programjának (SÍP) hazai konzorciuma összesítette a 2015-ös tevékenységét. A korábbi évekhez hasonlóan a konzorcium tavaly is kötetlen, játékos, interaktív formában hívta fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségeire. 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a program itthoni koordinátora és tudatosságnövelő központja, oktatói az internet biztonságos használatának tudatosításával foglalkoznak. 2015-ben 170 alkalommal 763 tanórát tartottak, összesen 20 006 felhasználónak. A nagy létszámú gyerekcsoportok – teljes gyereklétszám 17 069 fő – mellett 1136 szülőt és 1801 tanárt is sikerült elérniük, akik sok esetben meglepődve vették tudomásul, hogy a gyerekek mennyi problémával és kérdéssel szembesülhetnek az online világban.

 

2015-ben az SIP oktatói 47 budapesti és 123 vidéki helyszínre jutottak el. A gyerekek, szülők és pedagógusok minden településen nagy lelkesedéssel fogadták az oktatókat. Az előadások számos esetben kötetlen beszélgetésekké alakultak át, ahol a résztvevők saját tapasztalataikat osztották meg, és az oktatók sok esetben javasoltak konkrét megoldást egy-egy problémára (hol jelenthetik be a káros tartalmat, hogyan kell módosítani a biztonsági beállításokat, milyen szűrőprogramot használjanak stb.).    

    

A Safer Internet Program 2015-ben több nagy rendezvényen is részt vett, ahol az oktatók több ezer gyermekkel találkozhattak. A Városligeti Gyermeknapon májusban, két nap alatt közel 10 000 gyermek látogatta meg a Biztonságos Internet Sátor programját. Nyáron különböző táborokban tartottak foglalkozást az oktatók, pl. a Bűnmegelőzési Gyerektáborban, Csillebércen, a fiatalok számára pedig a Sziget Fesztivál Civil Falujában álltak rendelkezésre az önkéntes oktatók. Partnereink, a BalaBit Kft. és az Életrevaló Egyesület felméréseket készítettek a szigetlakókkal az internetezési szokásaikról. Így 2015-ben mindösszesen több mint 31 000 fő vett részt a SIP rendezvényein. 

 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság támogatásával 2015. szeptember 29. és október 1. között rendezte meg a VIII. Nemzetközi Médiakonferenciát Balatonalmádiban. Az elismert magyar médiaszakemberek mellett a konferencián az INSAFE hálózat képviselői és Julie de Bailliencourt, a Facebook internetbiztonság-politikai menedzsere is részt vett. 

 

Az előadók kiemelten foglalkoztak a közösségi oldalak használatával, ahol az adatbiztonság mellett a webes identitás és viselkedés is fontos téma volt. Idén Budapesten, október 19-én rendezik meg az ingyenes Safer Internet Konferenciát.  

 

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a Safer Internet Program konzorciumi tagjaként vállalta, hogy a 116 111-es hívószámon elérhető segélyvonalán fogadja a kifejezetten az internetbiztonsághoz kötődő kérdésekkel, az internethasználathoz kötődő rossz élményekkel egyedül maradó gyerekek, fiatalok, illetve aggódó felnőttek hívásait is. Tapasztalatuk szerint erre egyre nagyobb igény van. 

 

 

2015-ben összesen 26 518 alkalommal fordultak gyerekek a Kék Vonalhoz telefonon, chaten vagy az online levelező felületen. A szolgáltatást nagyrészt 12-18 év közötti kamaszok vették igénybe, de fiatalabb gyerekek, illetve gyerekek miatt aggódó, velük kapcsolatban segítséget kérő felnőttek kérdéseit is fogadták. 

 

A legnépszerűbb csatorna változatlanul a telefon, de egyre több, összesen 2279 e-mailt is kaptak, ami több mint a duplája a 2014-esnek. 

 

A konzultációk nagy többsége a párkapcsolatokról, baráti, családi, iskolai kapcsolatokról - konfliktusokról szólt. A tizenévesek identitásának, kapcsolatainak és közösségi életének alakulásában egyre nagyobb szerepet kap az online jelenlét. 2015-ben átlagosan több mint napi két beszélgetésben kapott főszerepet az internet, pontosan 707 ilyen konzultáció volt az évben. 

 

A legtöbben változatlanul az internetes ismerkedés, az online kapcsolatfenntartás dilemmái, nehézségei vagy éppen veszélyei miatt kértek segítséget (359 alkalommal). Egyre jellemzőbb az online ismerkedés, vagy a párkapcsolatok intimitásának, a szexualitásnak a neten való megjelenése, így a Kék Vonalhoz is többen fordultak olyan online helyzetekkel, amiben szexuális tartalmú üzenetek, képek bukkantak fel (szexting).  Az iskolai közösségi problémák, a kortárs konfliktusok gyakran nyilvánulnak meg a cyberbullying jelenségében. 2015-ben 267 online zaklatással, bántalmazással, megfélemlítéssel kapcsolatos megkeresés érkezett. Az internetbiztonsággal is összefüggő jellemző téma még a káros vagy akár illegális tartalmak bejelentése, erre a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. bejelentő felületét a Biztonságosinternet Hotline-t ajánlhatták. A szervezethez az online játékokkal, az internetfüggőség jelenségével kapcsolatos megkeresések is befutottak, továbbá a beszélgetésekben megjelent témaként az interneten olvasott hírek, információk hitelességének kérdése is. 

 

A NISZ Zrt. által üzemeltetett Biztonságosinternet Hotline online bejelentő felületén keresztül 2015-ben összesen 1613 bejelentés érkezett. A szakemberek a jogellenes tartalmakat eltávolították, illetve 439 jogsértőnek minősített, szexuális kizsákmányolásra utaló bejelentést továbbítottak az Országos Rendőr-főkapitányság felé. Darabszám alapján a rasszista-, idegengyűlöletre uszító tartalom volt a második leggyakoribb bejelentési kategória (összesen 233). Erőszakos és zaklató tartalmak kategóriában 136 bejelentés érkezett. Ezeknek több mint 10%-a tartalmazott olyan információt, ami alapján a hotline a bejelentőnek a rendőrségi feljelentést javasolta. A bejelentések legnagyobb része tavaly is az egyéb kategóriában érkezett (509 db), ami a hotline szakemberei részére jól szemlélteti, hogy melyek azok a káros, de nem jogsértő tartalmak, online magatartásformák, trendek, amelyek a leginkább zavarják a hazai internetezőket.

 

A Biztonságosinternet Hotline prioritása a tiltott pornográf tartalmak eltávolítása az internetről.  A bejelentett tartalmak nagy része külföldi illetékességgel rendelkezik, ezért van nagy hozzáadott értéke a hotline-okat összefogó nemzetközi INHOPE szervezetnek. A tavalyi év nagy technikai fejlesztése, hogy az INHOPE szervezet egy hash alapú adatbázisra tért át a korábban használt URL alapú adatbázisról. Ennek – leegyszerűsítve – az a jelentősége, hogy tavaly novembertől minden bejelentett URL-t az új rendszer tartalomelemenként lement, és a hotline elemzők az adott tartalmakat (kép, videó) egyenként tudják kategorizálni, és minden egyes tartalomelem egyedi hash-értéket kap. A munka ugyan jelentős emberi erőforrást igényel, azonban hosszú távon ezeket a hash-értékeket a tartalomszolgáltatók felhasználhatják a rendszereik szűréséhez. Fontos megjegyezni, hogy a hash-értékből az eredeti tartalom semmilyen módon nem alakítható vissza. A Biztonságosinternet Hotline tavaly, az új rendszernek köszönhetően, a már említett 439 tiltott pornográf URL bejelentésével közel 6000 tartalomelemet kategorizált. 

 

2015 decemberétől érhető el a Biztonságosinternet Hotline megújult weboldala, amely közel öt év után váltotta fel a korábbit. Az új felülettel a Hotline egész arculata megváltozott, igazodva ezzel a felhasználók igényeihez és elvárásaihoz. A weboldal funkciói nem változtak, a változatlan bejelentési lehetőségek mellett felfrissültek a praktikus internetbiztonsági tippek. 

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17