Újra jelentős nyereségnövekedésről számolt be az LG
Közzétette 2016 második negyedévi eredménybeszámolóját az LG, amelyben az első negyedévi, jelentős nyereségnövekedést követően további, még látványosabb javulásról számolt be.
Az LG Electronics (LG) 2016 második negyedében 584,6 milliárd won (503,10 millió dollár) üzemi nyereséget ért el, ami közel 140 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit. A második negyedéves üzemi eredmény magasabb az első negyedévben elért 505,2 milliárd wonnál (420,25 millió dollár) is, ami 65 százalékkal haladta meg 2015 azonos időszakának eredményét.
A dél-koreai társaság globális konszolidált árbevétele 14 ezer milliárd wont (12,05 milliárd dollár) tett ki, ami mind az egy évvel korábbit, mind az első negyedévit felülmúlja.
Az eredmény növekedésben a legnagyobb szerepet az LG háztartási eszközöket, légtisztítókat és légkondicionáló berendezéseket gyártó és forgalmazó részlege, valamint a szórakoztató elektronikai üzletág játszotta - mindkét terület rekordnagyságú üzemi szintű profitot mutatott fel. Az LG arra számít, hogy az olyan prémium kategóriás termékek, mint amilyenek az LG SIGNATURE termékcsalád tagjai, például a TWINWash ikermosógép vagy az LG Styler ruhafrissítő készülék, pozitívan fognak hozzájárulni a vállalat teljesítményéhez.
Kapcsolódó cikkek
- Jason Statham főszereplésével érkezik az LG első G5-reklámfilmje
- Az LG megkezdi a régóta várt LG G5 okostelefonok értékesítését a legfontosabb nemzetközi piacokon
- Tévénézési Guinness-világrekord az LG OLED TV-maratonon
- Hangvezérléssel, távolból irányítható háztartási eszközök az LG-től
- Rekordszámú pályázó a hűtőgépcsere-alprogramban
- Több mint 3.000 közép-dunántúli pályázó az Otthon Melege Program hűtőgépcsere alprogramjára
- Több mint 2.500 dél-dunántúli pályázó az Otthon Melege Program hűtőgépcsere alprogramjára
- Több mint 3.000 nyugat-dunántúli pályázó az Otthon Melege Program hűtőgépcsere alprogramjára
- 20 ezer fölött a hűtőgépre pályázók száma
- Több mint 3.500 észak-magyarországi pályázó az Otthon Melege Program hűtőgépcsere alprogramjára
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár a legvonzóbb munkahely 2024-ben
Mind az autóipari gyártó, mind az összesített kategóriában a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár nyerte el a PwC 2024 Legvonzóbb Munkahelye Díjat.