IT szakemberek ingyenes képzése a digitális transzformáció kapcsán a Microsoftnál
A digitális transzformáció korában olyan átalakulásnak lehetünk szemtanúi, mely alapjaiban változtatja meg az életünket és az üzleti működést egyaránt.
Az IDC előrejelzése szerint 2019-re a digitális átalakulást szolgáló beruházások elérik a 2,2 trillió dollárt, a felhő nélkül működő szervezet gondolata pedig éppoly szürreálisan hat majd, mintha ma azt mondanánk, hogy internet nélkül vezetünk egy vállalkozást.
A transzformáció nyomán egyre nagyobb igény van a megfelelő, naprakész tudással rendelkező IT szakemberekre. A RightScale tanulmánya szerint a vállalatvezetők 31 százaléka a szakemberhiány említi elsőként a modern technológiát adaptálás gátló tényezők között, és csupán 29 százalékuk nevezi meg a biztonsági kockázatot, pontosabban az azoktól való félelmet.
A Microsoft a jelen és jövő munkaerőpiaci igényeit szem előtt tartva ingyenes szakemberképzés indít, melynek végén jelentős árkedvezménnyel tehetők le a nemzetközileg elismert MCP/ MCSEA/MCSE vizsgák is. A ingyenes képzés célja, hogy hozzájáruljon az IT szakemberek képzéséhez és tudásmegosztásához, mely a vállalati partnerek számára is konkrét és forintosítható előnyökkel és innovatív lehetőségekkel jár. Fontos ez azért is, mert a digitális transzformáció minden vállalat számára komoly fejlődési lehetőséget jelent, a Microsoft kurzusai pedig megfelelő szakmai támogatást nyújtanak mindazon szakemberek számára, akik a digitalizáció első lépcsőfokán állnak, vagy akár a már meglévő szakértelmüket fejlesztenék tovább. A humán-erőforrás támogatása pedig közvetve a vállalat hatékonyságát és jövedelmezőségét is javítja.
A képzésről további információ az Azure honlapon és a hivatalos Microsoft blogbejegyzésben található.
Kapcsolódó cikkek
- Rendhagyó Skype-nap a budapesti Herman Ottó Általános Iskolában
- Karrierközponttal az informatikushiány ellen
- A professzionális infokommunikációs megoldások használata felé kell fordulnia a hazai kis és közepes vállalkozásoknak
- Elindult a Microsoft Innovatív Iskola Programja a 21. századi oktatásért
- A fiatal informatikusokra már tanulókorukban lecsapnak a cégek
- A hagyományos informatikus oktatás kőbalta
- Óriási az igény a nyári IT-táborok iránt
- Indul a magyar Stack Overflow
- Elérhető a Minecraft: Education Edition első verziója
- 3 magyar kislány ledönti az évtizedes sztereotípiákat
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.