Lányok Napja a Continental-nál április 27-én
A Nők a Tudományban Egyesület minden év áprilisában szervezi meg a Lányok Napját. Az akció keretein belül április 27-én a Continental a szegedi és a budapesti telephelyén várja olyan középiskolás lányok jelentkezését, akik érdeklődnek a természettudományi, műszaki, vagy IT pálya iránt.
A nap során virtuális üzemlátogatás, izgalmas interaktív feladatok és inspiráló női karrier történetek segítségével ismerhetik meg az iparágat, és egyik vezető szereplőjét, a Continental-t.
A programra ellátogató lányokra hosszú távon figyelmet szentel a cégcsoport, így a Lányok Napját követően is minden olyan Continental által szervezett eseményről értesítést és tájékoztatást kapnak, amely érdekelheti őket, legyen szó sportnapról, gyakornoki programokról vagy kutatók éjszakájáról. A cégcsoport törekvése egy olyan együttműködés kialakítása, amivel segíteni és támogatni tudják a lányokat a pályaválasztásban, a gyakorlati tapasztalatok megszerzésében és a karrierjük építésében.
A Continental csoportszinten nagyon komolyan veszi a női dolgozók bevonását. A vállalat célja, hogy 2020-ra globálisan a felsővezetői pozíciókban a nők aránya legalább 16% legyen. A Continental hazai leányvállalatai már az idén elérték ezt a célkitűzést, de ennek ellenére továbbra is kiemelt hangsúlyt kapnak a női munkavállalók. „Arra is kiemelt figyelmet fordítunk, hogy ne csupán a vezetők, hanem a gyakornokok, mérnökök és fizikai dolgozók körében is folyamatosan növeljük a női munkavállalók arányát” – mutat rá Fodor Mónika, a Continental csoport magyarországi kommunikációs koordinátora. „A kisgyerekes anyukáknak például lehetőségük van fokozatosan növekvő óraszámban visszatérni a munkahelyükre, illetve nagyon sok pozícióban lehet otthonról is dolgozni. A nemzetközi Női Tehetség Program a cégcsoportnál szervezett keretek között segít megtalálni, fejleszteni és tovább képezni a vezetői karriert célzó kolléganőket, közös fórumot teremtve számukra” – fűzi hozzá Fodor Mónika.
Kapcsolódó cikkek
- Continental: itt az idő az automatizált vezetés jogi keretének kidolgozására
- Az egész autóiparban forradalom zajlik
- 2020-ra 250 millió összekapcsolt jármű közlekedik majd a világ útjain
- Idén harmadszor fogadta a Telekom a diákokat a Lányok Napján
- Nők (lányok) napja a BME-n
- Nagyon hiányoznak a lányok az informatikából
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.