Logikus gondolkodást és csapatmunkát várnak el a cégek a kezdő programozóktól

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 8. 08:46

Három programozási nyelvet, valamint elsősorban logikai és a csapatmunkához szükséges készségeket várnak el az informatikai cégek a kezdő programozóktól – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Jump programozóképzésének partnercégei és jelentkezői körében végzett kutatásából. A juniorok ugyanakkor akár három év alatt szenior programozóvá válhatnak.

A legfontosabb három programozói készség között szerepel a logikus gondolkodás, a csapatmunka képessége, illetve a szorgalom – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Jump programjának kutatásából, amelyet a programozóképzés partnercégei és jelentkezői körében végeztek el. A METU JUMP junior intenzív szoftverfejlesztő programjában több mint 10 éves oktatói és aktív programozási tapasztalattal rendelkező, elismert szakemberek készítik fel a hallgatókat 4 hónapon keresztül a programozói munkára.

 

Az eredmények alapján ugyanakkor a programozójelöltek a csapatmunkát kevésbé fontosnak értékelik, de a logikai készségek és a szorgalom náluk is dobogós helyezést ért el. A partnercégek több mint fele nyilatkozott úgy, hogy három programnyelv ismeretét várja el a kezdő fejlesztőktől. A válaszadók leginkább a Java, a C++, a HTML, PHP és az SQL programnyelveket alkalmazzák. Az informatikai cégeknél dolgozók 80–90 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, a női fejlesztők aránya pedig körülbelül 20 százalék a teljes programozói csapaton belül. A megkérdezett vállalatok többsége szerint már 3 év elegendő ahhoz, hogy szenior programozóvá váljon a kezdő fejlesztő. A cégek szerint e pálya legnagyobb kihívása a jelöltek számára a projektmenedzseri szemléletmód, a hatékony együttműködés, illetve az elvárt programnyelvek elsajátítása. A leendő programozók hasonlóan ítélik meg a nehézségeket, a megkérdezettek több mint fele ugyanakkor a munkatempó felvételét is kihívásnak tekinti. A munkáltatók szerint az intenzív fejlesztőképzés igényeiknek megfelelő tudást ad a leendő fejlesztőknek, akik kiemelkedő gyakorlati oktatásban részesülnek, motivációjuk és elszántságuk pedig magas szintű, ezért szívesen is alkalmazzák őket. A vállalatok 40 százaléka emelte ki az intenzív képzésről érkező jelöltek nyitottságát és rugalmasságát pozitívumként.

 

„A METU JUMP iránt érdeklődők között már mintegy egyharmad részt jelentenek a hölgyek, ami jóval magasabb, mint a női programozók iparági átlaga. A képzés legnagyobb arányban a 25–34 éves korosztályt szólítja meg, a programozójelöltek közel 40 százaléka tartozott ebbe az életkori tartományba, de több mint negyedük 35–44 éves, illetve közel ötödük a 18–24 éves korosztályt képviseli” – mondta Beck Ildikó, a METU JUMP vezetője. 

 

Az érdeklődők még többet megtudhatnak a programozói munkáról, illetve a képzésről a METU JUMP következő infóestjén, szeptember 7-én. A leendő fejlesztők itt lehetőséget kapnak, hogy izgalmas és kreatív fejlesztői feladatokon keresztül belekóstoljanak a programozás szépségeibe és kihívásaiba. A programról további információ a http://metujump.hu/ oldalon érhető el. 

 

Az informatikai szektor igényeinek megfelelően hozta létre JUMP programját. A képzés partnerei között számos elismert fejlesztőcég vagy programozókat foglalkoztató vállalat található, így bankok, telekommunikációs, illetve játékfejlesztő cégek. Az együttműködési megállapodásoknak köszönhetően a programot sikeresen elvégzőknek a METU junior szoftverfejlesztő állást garantál a partnercégek egyikénél. 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric

Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt. 

2024. december 17. 17:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14