A KPMG igazgatója lesz az aktuáriusi szakma világszervezetének elnöke
Hanák Gábort, a KPMG aktuárius igazgatóját a szakma nemzetközi szervezetének (International Actuarial Association – IAA) háromtagú csúcsvezetésébe választották a szervezet chicagói közgyűlésén.
Az 1895-ben alapított IAA feladata, hogy elősegítse az aktuárius* szakma globális fejlődését, és biztosítsa a közérdek érvényesülését. A háromtagú csúcsvezetés tagja a szervezet aktuális, egy évre megválasztott elnöke, valamint az előző és a leendő elnök – ők felelősek a végrehajtó bizottság munkájának szervezéséért, amely az IAA stratégiáját hajtja végre.
Hanák Gábort most leendő elnökké (President Elect) választották – ezt a tisztet 2018 januárjától tölti be, és 2019-ben lesz a szervezet elnöke, majd 2020-ban, mint leköszönt elnök, még egy évig dolgozik a csúcsvezetőségben.
Dr. Hanák Gábor több mint 20 éve dolgozik a biztosítási szektorban. 2008-ban csatlakozott a KPMG-hez, 2009 októbere óta a KPMG közép-kelet európai aktuáriusi szolgáltatások egyik vezetője. Szaktanácsadóként több biztosító számára végez aktuáriusi munkát, továbbá a KPMG által auditált biztosítótársaságok esetében a könyvvizsgálatához kapcsolódó aktuáriusi szakértelmet igénylő feladatokat látja el. Jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik a Szolvencia II-höz, a nemzetközi szabványokon alapuló pénzügyi beszámolókhoz kapcsolódó tanácsadás, átvilágítások és piac elemzések területén.
A Magyar Aktuárius Társaság (MAT) alapító tagja, titkára, majd elnöke (1995-1999 és 2007-2011), a MAT delegáltja a nemzetközi (IAA) és az európai (Actuarial Association of Europe (AAE) aktuárius szövetségekben. Az Actuarial Association of Europe-nál betöltött tisztségei: másod-alelnök (2009-2010), első alelnök (2010-2011), elnök (2011-2012), volt elnök (2012-2013). Jelenleg az IAA Actuarial Standards Committee, az ORSA Working Group és az Insurance Accounting Task Force tagja.
__________
*Aktuárius: olyan szakember, aki a kockázatok pénzügyi hatásait elemzi, és az ebből levont következtetéseket a gyakorlatban alkalmazza – hagyományosan elsősorban biztosítók és nyugdíjalapok számára.
Kapcsolódó cikkek
- Új háromlépcsős partnerprogram a Zyxeltől
- A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel
- Új vezetői kinevezések a KPMG-nél
- A Tech Data új globális márkát vezet be
- Virtuális pénz a csepeli Burattino Iskolában
- Új vezető a Deloitte-nál
- GEFCO Csoport: növekedés és kiemelkedő pénzügyi teljesítmény 2017 első felében
- A Dell Technologies már egy éve a világ legnagyobb magánkézben lévő technológiai vállalata
- Globális gyártási rendszereket támogató szoftverfejlesztő központot nyit a Continental
- Családi extrákkal erősít a Microsoft
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.