Ingyenesen letölthetővé tették a belső használatra szánt SAP Fiori témát

forrás: Prím Online, 2017. október 27. 11:57

Magyarországra is egyre jobban begyűrűzik a halloweeni láz, köszönhetően az amerikai alapokon nyugvó médiafogyasztásunknak. Van, aki ennek örül, van, aki kevésbé, sőt van olyan is, aki kifejezetten ellenzi ennek az ünnepnek a térhódítását.

A mindennapi munka sokszor monotonná válik, és szükség van egy kis változatosságra. Egy ilyen apróságon próbált meg segíteni az elmúlt hónapban a Netlife, egy informatikai cég. Egyik amerikai ügyfelének készített egy SAP Fiori témát, amit belső használatra szántak. Ezt az ünnep közeledtével olyan sokan töltötték le a szerverről, hogy úgy döntöttek, megosztják azt a nagyközönséggel is a kellemesen hátborzongató hangulatú alkotást.

 

A készítők tisztában vannak azzal, hogy ez nem fogja felváltani a munkahelyeken az alap SAP témát, de talán jól fog esni a változatosság bárkinek 1-2 hét erejéig.

 

Töltsék le, amíg lehet és „fogyasszák” egészséggel!

Kulcsszavak: Netlife SAP

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szellemi tulajdon mint új pénzügyi fedezet

A globális gazdaság egyre inkább az innovációra épül, és ebben a környezetben a vállalatok sikeréhez kulcsfontosságú a szellemi tulajdon (IP). A legértékesebb cégek versenyelőnye ma már elsősorban nem kézzelfogható, hanem immateriális eszközökből ered – például kutatás-fejlesztési eredményekből, szoftverekből, adatokból, designból, márkaértékből, szervezeti tudásból vagy magasan képzett munkaerőből. 

2025. július 17. 14:47

Szelfizd magad a tengerpartra – HONOR 400-zal bárhol nyaralhatsz!

Ha idén a leggyakoribb útvonalad a kanapé és a hűtő között vezet, ne csüggedj! A HONOR 400 mesterséges intelligenciával működő képszerkesztő funkcióival te döntöd el, merre nyaralsz – legalábbis a fotóidon. Ez nem trükk, hanem kreatív játék és önkifejezés, hiszen a képzelet nem ismer határokat!

2025. július 17. 13:15

Streamingre hangolva – így nézünk ma tévét Magyarországon

A streaming iránti érdeklődés nem csökken, sőt: a Direct One adatai szerint a tartalomfogyasztási szokások továbbra is átalakulóban vannak. A Direct Now applikáció felhasználóinak száma az elmúlt egy évben közel 13 százalékkal nőtt, így már több mint 40 ezren használják rendszeresen az alkalmazást szórakozásra vagy információszerzésre. 

2025. július 17. 11:38

Ingyenes termékfeltöltés, biztonságos fizetés – így újul meg a Vatera

A Vatera átalakította működését, hogy még jobban igazodjon a modern vásárlói igényekhez. A piactér ezentúl teljesen ingyenessé tette a termékek feltöltését, és bevezetett egy új, gyors, biztonságos és egyszerűen használható online fizetési rendszert. Az online bankkártyás fizetések – beleértve a Vatera Vevővédelem szolgáltatáson keresztül lebonyolított tranzakciókat is – már teljes egészében a platformon belül zajlanak, anélkül, hogy a felhasználóknak el kellene hagyniuk a Vatera.hu oldalait.

2025. július 17. 09:56

7 vállalat, amely új szintre emelte a zöld gondolkodást

Adatközpontok környezetbarát működésének támogatása, az építészet újradefiniálása, valamint az energiafelhasználás látványos csökkentése – többek között ezekért az innovatív törekvésekért kaptak elismerést a Schneider Electric idei fenntarthatósági versenyének díjazottjai. A Sustainability Impact Award 2024-es kiírásában hét vállalat részesült a kitüntetésben, köztük két indiai cég is.

2025. július 16. 20:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvan a válasz a digitalizáció nagy ellentmondására

2025. július 13. 12:02

IT-történelem: a hat ma is működő működő Apple‑1 egyike a Sotheby’s aukcióján

2025. július 9. 20:04

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52