VloggerSulit indít a Vodafone

forrás: Prím Online, 2017. november 9. 11:48

A Vodafone Magyarország Alapítvány 2 éve indította el a Digitális Iskola Programot azzal a céllal, hogy egyenlő esélyeket teremtsen a diákoknak a digitális kompetenciák megszerzéséhez. A Digitális Iskola Program most induló második fázisában az eszközök felhasználási területének szélesítése mellett egy új motivációs rendszert is bevezetnek, valamint elindul a VloggerSuli elnevezésű eseménysorozat is, melynek részeként minden hónapban egy ismert vlogger látogat majd el a résztvevő iskolák valamelyikébe. A pilot program tapasztalatai azt mutatják, hogy a VloggerSuli nem csak a gyerekek digitális tudását, de az önbizalmukat is jelentősen fejleszti. 

A Vodafone Magyarország Alapítvány 2015-ben indította el a Digitális Iskola Programot, mely távlati céljai közt jelölte meg a digitális analfabetizmus felszámolását hazánkban. A Digitális Iskola Program, amelynek megvalósításában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), a Komplex Instrukciós Programot (KIP) Magyarországon működtető Hejőkeresztúri Iskolásokért Alapítvány, illetve szakmai partnerként az Együttható Egyesület is szerepet vállalt, az ország 24 iskolájában mintegy 6500 gyerek oktatását és csaknem 700 pedagógus munkáját támogatja. Az első fázisban a Vodafone Magyarország Alapítvány 10 hónap alatt országszerte 1300 Vodafone Tab SpeedLTE táblagépet osztott ki, biztosította az oktatási célú használathoz szükséges havi 3 GB adatforgalmi keretet.

 

A Digitális Iskola Program most induló második fázisában a korábban kiosztott eszközök mind szélesebb körű felhasználási lehetőségeit mutatja meg a Vodafone, elsősorban a tanároknak.  – A programba a Vodafone önkéntesek is bekapcsolódnak majd, akik rendszeresen tartanak képzéseket is az iskolákban. Emellett az Alapítvány kidolgozott egy olyan motivációs rendszert, mely a digitális eszközök sokoldalú használatára ösztönzi az iskolákat, amelyekre kivétel nélkül jellemző az érdeklődés és a nyitottság a digitális világ iránt. A diákok különböző kvízeket töltenek ki, pályamunkákat – fényképeket, videókat – készítenek és játszanak az erre a célra fejlesztett microsite-on. Az aktivitásért az iskolák pontokat kapnak, melyeket beváltva további digitális eszközökhöz juthatnak hozzá. Az eszközöket monitorozza az Alapítvány, így a visszajelzések alapján még tovább fejleszthető a rendszer.

 

A második fázisban megvalósul a VloggerSuli eseménysorozat is, melynek részeként minden hónapban egy népszerű vlogger látogat majd a programban résztvevő iskolák valamelyikébe. A program alapötlete és a pilot program megvalósítása Bombera Krisztina televíziós újságíró nevéhez fűződik. A szervezési feladatokat ősztől Tábori Ádám vette át, aki jelenleg szakmai vezetőként menedzseli a projektet.  A pilot programban idén májusban négy hét alatt négyszer látogattak el a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolába az alapítvány dolgozói Budai Kitti vloggerrel (Már megint Kitty), hogy egy interaktív előadás-sorozaton ismertessék meg a diákokkal a vloggerkedés hátterét, kicsit ők is átállhassanak az okostelefon másik oldalára. A program tapasztalata az, hogy a gyerekek nem csak technikai tudásra tettek szert – szórakozva tanultak –, de önbizalmat is építettek, egyre kevésbé feszélyezte őket a szereplés, és beleásták magukat a videó vágás rejtelmeibe is. A VloggerSuli részeként Kitty mellett Gery vlogger is biztos résztvevője a projektnek, melynek célja, hogy a hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyerekek oktatása egyszerűbb és egyben izgalmasabb is legyen.   

 

„A tanulók látványos változáson, fejlődésen mentek keresztül. Még az egyébként extroveltált, rendkívül kommunikatív gyerekek is sokat fejlődtek, megtanulva, hogyan viselkedjenek, szerepeljenek kamera előtt, felvétel közben. A videókészítés, a vlogolás formálta, átalakította gondolkodásukat, egymáshoz való viszonyukat, önértékelésüket” – értékelte a pilot programot dr. K. Nagy Emese, a pilot programban résztvevő hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgató asszonya. 


 „A Vodafone-nak van egy víziója, ez a Gigabit Magyarország. Ennek a víziónak része, hogy mindenki belép a digitális világba, amelyben a technológiának és az innovációnak köszönhetően jelentősen javul az életminőségünk. A Digitális Iskola Program célja, hogy ezt az esélyegyenlőséget megvalósítsa és olyan digitális tudást nyújtson a résztvevő diákoknak, mely segítségével a munkaerő piacon is jelentősen jobb esélyekkel indulnak. A tanárok kulcsszerepe vitathatatlan, őket külön köszönet illeti emiatt, ennek is köszönhető, hogy a második fázisban még nagyobb figyelmet szentel nekik a program” – mondta el dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Huawei bemutatta 40 százalékkal hatékonyabb energiatároló rendszerét

Új, hatékonyabb energiatárolási rendszerrel frissítette termékkínálatát a Huawei Technologies. A napelemes háztartási méretű kiserőműbe (HMKE) csatlakoztatható energiatároló rendszer az eddiginél 40 százalékkal több energia leadására képes a megnövelt hatékonyságnak köszönhetően, így ideális lakossági célú felhasználásra. A tárolókapacitás rugalmasan növelhető akár 20,7 kWh-ig, párhuzamos üzemeltetéssel pedig 82,8 kWh-ig. A gyártó Bécsben mutatta be az új megoldást, amely várhatóan szeptemberben már elérhető lesz a magyar piacon is.

2024. április 12. 18:50

Itt az első magyar emoji-körkép

Szinte minden magyar internetező használ hangulatjeleket, mégis a háromnegyedüknél előfordult már, hogy nem ismerte egy-egy emoji jelentését - derült ki egy friss országos, reprezentatív kutatásból. A felmérés alapján a különböző generációk sokszor más jelentést tulajdonítanak egy-egy hangulatjelnek: a mosolygó fej vajon kedves vagy negatív jelző? Mit jelenthet a vörös zászló, a bohóc vagy a barack? Most segítünk megfejteni az emoji-használat különbségeinek okait.

2024. április 12. 16:54

Sony: Masszív basszus, határtalan élmény

A Sony bejelentette az ULT POWER SOUND termékcsaládot – a vezeték nélküli hangszórók és fejhallgatók új sorozatát, amelyet úgy terveztek, hogy a hallgatóban olyan érzést keltsen, mintha az aréna első sorában lenne. A zene szerelmeseinek készült, erőteljes, mély hangzást produkál, amelytől megremeg az ember szíve.

2024. április 12. 15:12

Nagy teljesítményű számítógépet mutatott be az Emerson

A Movicon szoftverrel és a PACEdge IIoT platformot előre telepítve tartalmazó PACSystems IPC 2010 nagy teljesítményű számítástechnikát biztosít az ipari edge adatvizualizációs alkalmazásokhoz.

2024. április 12. 13:37

Csaknem ötven munkaadó várta a hallgatókat a Széchenyi-egyetem Állásbörzéjén

Nagy népszerűségnek örvendett a győri Széchenyi István Egyetem áprilisi Állásbörzéje az intézmény hallgatói körében, akik közel ötven vállalkozással és intézménnyel kerülhettek közelebbi kapcsolatba. A fiatalok közül sokan találják meg gyakorlati helyüket, sőt állásukat is a félévente megrendezett programon.

2024. április 12. 11:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09