A Magyar Telekom 2017. harmadik negyedéves eredményei

forrás: Prím Online, 2017. november 9. 13:50

A Magyar Telekom közzétette 2017. harmadik negyedévre és első kilenc hónapjára vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

 

Főbb eredmények:

2017 harmadik negyedévében az összbevétel 8,8%-kal, 155,4 milliárd forintra nőtt (a 2016. harmadik negyedévi 142,9 milliárd forintról). Ez elsősorban a RI/IT bevételek erős növekedésének, a magasabb készülékértékesítésnek illetve a mobil adathasználat folytatódó növekedésének volt köszönhető. Ugyanezen tényezők hatására 2017 első kilenc hónapjában az összbevétel 6,5%-kal 449,4 milliárd forintra nőtt 2016 azonos időszakához képest. A mobil bevételek 8,5%-kal, 85,5 milliárd forintra emelkedtek 2017 harmadik negyedévében a Magyarországon és Macedóniában egyaránt megnövekedett mobil adat-, és telefonértékesítési bevételek, valamint a megszűntetett magyarországi hűségprogram miatti céltartalék feloldás következtében, melyek ellensúlyozták a hangalapú bevételek csökkenését. A mobil bevételek 2017 első kilenc hónapjában 6,5%-kal nőttek ugyanezen tényezők hatására. A vezetékes bevételek 3,3%-kal, 48,9 milliárd forintra nőttek 2017 harmadik negyedévében a szélessávú internet, TV, adat és készülékértékesítési bevételekben tapasztalt kedvező trendeknek, illetve a kiskereskedelmi hangalapú bevételek lassuló ütemű esésének következtében. 2017 első kilenc hónapjában a vezetékes bevételek mértéke nagyjából megegyezett 2016 azonos időszaki értékkel, mivel a TV, készülékértékesítés és adatbevételek növekedését ellensúlyozta a kiskereskedelmi hang és szélessávú, illetve nagykereskedelmi bevételek csökkenése. Az RI/IT bevételek 28,4%-kal, 19,6 milliárd forintra nőttek 2017 harmadik negyedévében, illetve 37,4%-kal 61,1 milliárd forintra 2017 első kilenc hónapjában. A növekedés hátterében elsősorban a felgyorsult ütemben Magyarországra érkező EU források támogatásával megvalósult hardver-, és szoftverbeszerezési projektek álltak. Az energiaszolgáltatásból származó bevételek 7,7%-kal, 1,3 milliárd forintra csökkentek 2017 harmadik negyedévében a csökkenő elektromos áram ügyfélszám és az utolsó egyetemes gáz ügyfelek szerződésének lejárata miatt. 2017 első kilenc hónapjában az energiaszolgáltatásból származó bevételek 18,8%-kal, 4,3 milliárd forinttal csökkentek 2016 első kilenc hónapjához képest ugyanezen tényezők hatására. A 2017. július 31-ei bejelentésünknek megfelelően a Társaság a lakossági villamosenergia-szolgáltatások megszüntetése mellett döntött 2017. november 1-jével. 

 

A közvetlen költségek 13,6%-kal, 58,1 milliárd forintra növekedtek 2017 harmadik negyedévében, leginkább – a bevételi tendenciákkal összhangban – az RI/IT szolgáltatásokkal kapcsolatos és a készülékértékesítési költségek növekedése miatt. 2017 első kilenc hónapjában a közvetlen költségek éves összehasonlításban 16,1%-kal, 173,7 milliárd forintra emelkedtek ugyanezen tényezők hatására. Az összekapcsolási díjak 4,2%-kal, 4,9 milliárd forintra mérséklődtek 2017 harmadik negyedévében a macedóniai végződtetési díjcsökkentés miatt. Az RI/IT szolgáltatással kapcsolatos költségek az RI/IT bevételek növekedésével összhangban 13,1 milliárd forintra növekedtek 2017 harmadik negyedévében. A magyarországi távközlési adó 6,1%-kal 6,3 milliárd forintra nőtt 2017 harmadik negyedévében a korlátlan hangszolgáltatást kínáló ajánlataink növekvő népszerűségéből fakadó, a lakossági és üzleti szegmensre egyaránt jellemző magasabb mobil forgalom miatt. Az egyéb közvetlen költségek 2017 harmadik negyedévében 2,8 milliárd forinttal, 31,1 milliárd forintra emelkedtek éves összehasonlításban annak következtében, hogy – a magasabb okostelefon és TV készülék eladásokkal párhuzamosan – a megnövekedett készülékértékesítéssel valamint roaming használattal kapcsolatos költségeket csak részben ellensúlyozta a mobil készülék-támogatások csökkentése.

 

A bruttó fedezet 6,1%-kal, 97,3 milliárd forintra nőtt 2017 harmadik negyedévében 2016 azonos időszakához képest, valamint 1,2%-kal, 275,7 milliárd forintra emelkedett 2017 első kilenc hónapjában, mely növekedések a bevételi szerkezet változását tükrözik. 

 

A közvetett költségek 1,4%-kal, 40,1 milliárd forintra csökkentek 2017 harmadik negyedévében az egyéb működési bevételek növekedésének köszönhetően. Ugyanakkor a közvetett költségek 2016 első kilenc hónapjához képest 4,3%-kal, 132,3 milliárd forintra növekedtek 2017 első kilenc hónapjában, a 2016. első negyedévi eredményeket növelő egyszeri tételek (Infopark G épület és Origo eladás) hiányából fakadóan. A személyi jellegű ráfordítások 1,2%-kal, 18,6 milliárd forintra nőttek 2017 harmadik negyedévében a 2016 azonos időszaki 18,4 milliárd forintról, mivel a magasabb dolgozói létszám hatását részben ellensúlyozták a költségmegtakarítási intézkedések. 2017 első kilenc hónapjában a személyi jellegű ráfordítások közel azonosak voltak, mint egy évvel korábban, mivel a költségcsökkentési intézkedések ellensúlyozták a létszámnövekedés hatását. Az egyéb működési költségek 2017 harmadik negyedévében 3,4%-kal, 23,6 milliárd forintra emelkedtek a 2017 júliusában rendezett FINA Világbajnokság szponzorálásához kapcsolódóan megnövekedett marketingköltségek miatt. Az egyéb működési bevételek 2,2 milliárd forintra emelkedtek 2017 harmadik negyedévében a 2016. azonos időszaki 0,6 milliárd forintról, az ingatlan-optimalizálási program részeként értékesített ingatlan eladások és az E2 vegyesvállalattól kapott magasabb névhasználati bevételek miatt. Kilenc havi alapon ugyanakkor az egyéb működési bevételek 4,1 milliárd forinttal csökkentek 2016 első kilenc hónapjához képest a 2016. első negyedéves egyszeri tételek (5,1 milliárd forint: Infopark G épület és Origó eladás) hiányának következtében.

 

Az EBITDA éves összehasonlításban 12,1%-kal, 57,2 milliárd forintra növekedett 2017 harmadik negyedévében a magasabb bruttó fedezetnek és megnövekedett egyéb működési bevételeknek köszönhetően. 2017 első kilenc hónapjában 1,6%-kal csökkent az EBITDA 2016 azonos időszakához képest, mivel a bruttó fedezet javulását ellensúlyozták a 2016 első negyedévében realizált egyszeri tételek (Infopark G épület és Origo eladás) hiánya miatti alacsonyabb egyéb működési bevételek.

 

Az értékcsökkenési leírás 4,5%-kal csökkent éves alapon 2017 harmadik negyedévében bizonyos eszközök hasznos élettartamának meghosszabbítása, valamint egyes rádiótechnikai eszközök selejtezése miatt. 2017 első kilenc hónapjában az értékcsökkenési leírás nagyjából megegyezett 2016 azonos időszakával, mivel a fent leírt tényezőket ellensúlyozta a magyarországi új számlázási és ügyfélkapcsolat-menedzsment rendszerek aktiválása.

 

A folytatódó tevékenységből származó adózott eredmény 19,3 milliárd forintra javult 2017 harmadik negyedévében a 2016-os harmadik negyedévi 13,6 milliárd forinthoz képest, mely a magasabb működési eredmény és alacsonyabb pénzügyi ráfordítások hatásait tükrözi. 2017 első kilenc hónapjában a folytatódó tevékenységből származó adózott eredmény 3,5%-kal nőtt 2016 első kilenc hónapjához képest, mivel a pénzügyi ráfordítások csökkenése ellensúlyozta az alacsonyabb működési eredményt. A működési eredmény 30,2 milliárd forintra emelkedett 2017 harmadik negyedévében, a magasabb EBITDA és alacsonyabb értékcsökkenési leírás következtében, ugyanakkor 3,3%-ot csökkent 2017 első kilenc hónapjában az egy évvel korábbihoz képest az EBITDA csökkenés miatt. A nettó pénzügyi eredmény 21,0%-kal, 5,4 milliárd forintos veszteségre javult éves összehasonlításban 2017 harmadik negyedévében az alacsonyabb hitelállomány következtében csökkenő kamatköltségnek köszönhetően, valamint annak következményeként, hogy a derivatívák átértékelésén könyvelt veszteség alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, mivel 2017 harmadik negyedévében a forint némileg gyengült az euróval szemben, míg 2016 azonos időszakában 2,2%-os erősödést tapasztaltunk. A nyereségadó költség 5,3 milliárd forint volt 2017 harmadik negyedévében (61,8%-kal magasabb mint 2016 azonos időszakában) egyrészt a magasabb adózás előtti eredménynek köszönhetően, másrészt a kalkulációs módszer változása miatt, amely az egyedi beszámoló vonatkozásában a magyar számviteli törvényről a Nemzetközi Beszámolási Standardokra (IFRS) történő áttérés hatását mutatja. 2017 első kilenc hónapjában 6,2%-kal 11,3 milliárd forintra csökkent a nyereségadó költség, mivel az előbb említett tényezők hatását ellensúlyozta a magyarországi társasági adóráta 2017. január 1-től hatályba lépő 9%-ra történt csökkentése.

 

A folytatódó tevékenységből származó nem irányító részesedésekre jutó eredmény 2017 harmadik negyedévében 1,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 1,0 milliárd forintról, míg 2017 első kilenc hónapjában éves összehasonlításban 64,1%-kal nőtt a macedón operáció jövedelmezőségének javulása következtében.

 

Megszűnt tevékenységből származó eredmény: A Társaság 2017 januárjában részvényvásárlási megállapodást írt alá a Hrvatski Telekom d.d.-vel a Crnogorski Telekom A.D.-ben meglevő teljes (76,53 %-os) tulajdoni részesedésének eladásáról összesen 123,5 millió euró (mintegy 38,5 milliárd forint) összegben. A tranzakció zárására 2017 januárjában került sor. Ennek következtében Az IFRS 5-tel összhangban a montenegrói operáció eredményei és cash flow-ja megszűnt tevékenységként került bemutatásra a tárgyidőszaki és összehasonlító időszakokra egyaránt. 

 

A nettó adósságállomány 8,7%-kal, a 2016. év végi 376,6 milliárd forintról 343,7 milliárd forintra csökkent 2017. harmadik negyedév végére. Ugyanekkor a nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) 37,4% volt.

 

A folytatódó tevékenységekből származó Szabad Cash Flow csökkenése 2017 első kilenc hónapjában főként a követelés állomány növekedését és a bázis időszakban (2016. első kilenc hónapban) 11,3 milliárd forint összegű egyszeri profit fokozó tételek hatását (az Infopark G épület és az Origo eladását) tükrözi.

 

Christopher Mattheisen vezérigazgató így nyilatkozott: 

„A harmadik negyedévben is folytatódott a Csoport bevételek első félévben tapasztalt jelentős mértékű növekedése, 8,8%-kal nőttek a bevételek az előző év azonos időszakához képest. Különböző intézkedések eredményeképp az EBITDA is jelentősen javult, 12,1%-kal nőtt éves szinten. Ez a javulás a korábbinál kiegyensúlyozottabb bevétel összetételnek és költség-optimalizálási intézkedéseknek köszönhető.

 

A magyarországi szegmensben bevételnövekedés volt tapasztalható mindhárom fő szolgáltatás tekintetében. A mobil szegmensben változatlanul erős kereslet mutatkozott az adatszolgáltatások iránt; továbbá az idén június közepén életbe lépett “Roam Like Home” EU szabályozás következtében a visitor adatforgalom is nőtt. A mobil bevételek ezen emelkedését tovább fogják segíteni a nyár végén bevezetett korlátlan adatforgalmat tartalmazó csomagok. Az ügyfélösszetétel és ARPU tekintetében az év első felében tapasztalt kedvező tendenciák pozitívan hatottak a harmadik negyedévi eredményekre is. 

 

A vezetékes szegmensben a negyedév során versenyképességünk javítása érdekében újrastrukturáltuk szélessávú ajánlatainkat, és hálózati adottságainkat jobban kihasználva megnövelt letöltési sebességet kínáló ajánlatokkal álltunk elő. Az első eredmények bíztatóak, 80 ezernél is több ügyfél fizetett elő az új csomagokra, és közel felük 100 Mbps-nál magasabb sebességű csomagot választott.

 

Szeptember elején a felmerült ügyféligényeknek megfelelve kiterjesztettük a stratégiailag kulcsfontosságú, 4 szolgáltatást integráló Magenta 1 ajánlatunkat. Az eddigi TV, vezetékes szélessávú és mobil hang szolgáltatások mellett a jövőben az ügyfelek vezetékes hang, illetve mobil adat szolgáltatást is választhatnak kiegészítő szolgáltatásként. Ez a kezdeményezés jól tükrözi azon törekvésünket, hogy tovább bővítsük a vezetékes és mobil szolgáltatást egyaránt igénybe vevő aktív ügyfélbázist, mely jelenleg az összes háztartás 11%-át jelenti. Egyetlen magyarországi integrált szolgáltatóként kivételes helyzetben vagyunk, hogy a magyar háztartások kommunikációs igényeit kielégítsük, és ezáltal maximalizáljuk a háztartások távközlési költéseit.

 

Macedóniában az EBITDA 4%-kal nőtt éves szinten annak ellenére, hogy a mobil piacon a harmadik negyedévben a versenytárs nagyon kedvező árú ajánlatokkal jelent meg. Ez annak köszönhető, hogy tovább nőtt a mobil szélessávú és TV szolgáltatásokra előfizető ügyfelek száma, továbbá a működési költségek terén jelentős megtakarításokat sikerült elérni.   

 

Az év hátralévő részére előretekintve arra számítunk, hogy bár a mobil és a vezetékes szegmensekben indított különböző kezdeményezéseink továbbra is segítik majd eredményeink javulását, ugyanakkor Magyarországon és Macedóniában egyaránt erősödni fog a verseny. Ebből következően 2017 teljes évre vonatkozó publikus célkitűzéseink változatlanul maradnak.” 

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14