Aznapi kiszállítással segíti a karácsonyi vásárlókat az eMAG
Elindult az utolsó roham a karácsonyi ajándékokért. A bevásárlóközpontokban hatalmas a tömeg, a webáruházak pedig megnövekedett forgalomról számolnak be. A Similarweb elmúlt hat hónapos látogatói statisztikái alapján az eMAG számít az elsőszámú hazai webáruháznak több látogatással, mint a céget követő két versenytárs adatai összesítve.
Az eMAG az idei szezonra bevezette az aznapi kiszállítást, melynek keretében azok a vásárlók, akik valamelyik munkanapon legkésőbb délig leadják a rendelésüket, bizonyos termékcsoportok esetében még aznap délután hozzájuthatnak a kiszemelt termékekhez.
A hatalmas érdeklődést jól mutatja, hogy az eMAG ügyfélszolgálatára napi szinten 6-7000 megkeresés fut be, e-mailen pedig 1500-2000 levél érkezik. A vállalat a tavalyi évhez képest százötven százalékos ügyfélszolgálati létszámmal igyekszik tartani a lépést a fogyasztókkal, akik többsége a garancialevelet, vagy a számlát keresi a csomagban. Az eMAG indulása óta ezeket elektronikusan bocsátja rendelkezésre, így az ügyfélszolgálati vezetők azt kérik, ilyen esetben a vevők a felhasználói fiókjukból töltsék le a szükséges iratokat, azokat ne a csomagban keressék.
Míg november végén a top 10 keresőszóban a játékok, a LEGO, a laptop, a kávéfőző és a porszívó foglalták el az első helyeket, mostanra az okosóra és a tablet leszorította a takarítóeszközt és a kávéfőzőt. A leggyakoribb keresőszavak tízes listájába a legújabb adatok alapján felkerült a műfenyő és a társasjáték is, ez jelzi a karácsony közeledtét.
Az eladási toplista csúcsán az Alcatel Pixi 4 okostelefon és a Mappy Toys fejlesztő játékai, illetve az Oral-B gyerekeknek szánt elektromos fogkeféi szerepelnek, de általánosságban elmondható, hogy a folyamatosan népszerű pelenkacsomagok mellett a kozmetikai termékek is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az eMAG-on decemberben. A vásárlók előszeretettel vásárolnak kiterjesztett garanciát a megrendelt termékek mellé, fej-fej mellett halad az 1, illetve a 2 éves garanciabővítés.
Még mindig nem késő beszerezni az utolsó karácsonyi ajándékokat, erről az eMAG aznapi szállítási szolgáltatása, illetve a tavalyi négyről ötre bővített logisztikai partnerszáma is gondoskodik. Az idén karácsony előtt még 23-án, szombaton is zajlik majd a kiszállítás, így a vállalat mindent megtesz, hogy a legkésőbb vásárlók is bepakolhassák a fa alá meglepetéseiket.
Ha valamilyen okból az ajándék mégsem válna be, az eMAG egyszerű és díjmentes 30 napos visszaküldési szolgáltatásával van lehetőség a korrigálásra. Fontos azonban odafigyelni arra, hogy ez kizárólag az eMAG által forgalmazott termékekre vonatkozik, a Marketplace partnerek által értékesített termékek esetében a törvény által előírt elállási joggal élhetnek a vásárlók.
Kapcsolódó cikkek
- A vártnál is nagyobb sikert aratott az eMAG adománygyűjtő kampánya
- eMAG Black Friday 2017: növekvő mobilvásárlás
- Rekordszámú érdeklődés az eMAG Black Friday akciói iránt az első két órájában
- Közel 50.000 forintot szánunk karácsonyi ajándékokra
- Black Friday: 2017-ben már ötödször Magyarországon
- Vigyázz a fekete péntekkel!
- Az eMAG bejelentette a Black Friday TOP 15 termékét
- 25-30 milliárdos forgalmat várnak az e-kereskedők az idei fekete péntekre
- Mit tegyünk, ha időben szeretnénk megkapni az online rendelt karácsonyi ajándékot?
- Idén 35 ezer forintot szánnak az internetezők karácsonyi ajándékokra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.