Hogyan vigyázzunk nyáron a telefonunkra?

forrás: Prím Online, 2018. július 31. 11:05

Már javában tombol a nyár: végre eljött a nagy utazások, a homokos tengerpartok és a napozás ideje. Köztudott, hogy a jól megérdemelt és gondosan megtervezett nyaraláson szinte bárhol szembe jöhet egy potenciális Instagram-poszt, úgyhogy a világért sem hagynánk otthon a mobilunkat. 

Mindannyian jól ismerjük azonban telefonunk kellemetlen nyári tüneteit: a felforrósodott készülékházat, a belassult rendszert, a homokkal teli csatlakozókat vagy azt a jelenséget, amikor nagyon elolvasnánk egy Messenger-üzenetet, de a napsütésben egész egyszerűen nem látjuk a képernyőt. Az LG most összeszedett néhány tippet, amiket betartva még nyáron is könnyen megóvhatjuk kedvenc készülékünket.

 

A mobilunk nem véletlenül hű társunk a nyaraláson: navigál, megmondja, hol és mit érdemes ennünk, hova érdemes ellátogatnunk, ráadásul ma már egy ekkora, zsebre rakható eszköz is elég ahhoz, hogy profi fotókat készítsünk a vakációról. Az önfeledt pihenés azonban hamar idegeskedéssé válhat, ha a telefonunk éppen a tökéletes naplementét nézve mondja fel a szolgálatot. De mit tehetünk, ha nyáron is szeretnénk biztonságban tudni a készülékünket?

 

 

1. Túlmelegedés

A tengerparton, napozás közben böngészni az internetet jó elfoglaltságnak tűnhet, ilyenkor azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a telefonunk nem élvezi annyira a hőséget, mint mi. Éppen ellenkezőleg: a telefon belső alkatrészei, de még a folyadékkristályos kijelzők is érzékenyen reagálnak az extrém hőmérsékletre, ezért a direkt napsütésnek való kitettség tartós károkat okozhat a készülékben. A túlzott hőség adatvesztéshez, a telefon végleges elromlásához vagy lelassulásához, de akár az akkumulátor megrepedéséhez is vezethet.

Tipp: Figyeljünk arra, hogy a készülék ne legyen túl sokáig a napon. „Ha úgy érezzük, hogy a szokásosnál melegebb a készülékház, lépjünk ki a nem használt alkalmazásokból, kapcsoljuk be az energiatakarékos vagy repülő üzemmódot, és tegyük árnyékos helyre a telefont” - figyelmeztet Hriczkó Tamás, az LG mobilkommunikációs üzletágának regionális műszaki osztályvezetője. „Ha ez sem segít, azonnal kapcsoljuk ki a készüléket. Ha szobahőmérsékleten is túlmelegedést tapasztalunk, valószínűleg gond van az akkumulátorral, és érdemes felkeresnünk egy szakembert.” 

 

2. Alig kivehető képernyő

Erős napsütés esetén előfordul, hogy abban sem vagyunk biztosak, hogy egyáltalán feloldottuk a mobilunk képernyőjét.  Sokszor a helyzetbe beletörődve inkább megvárjuk, amíg végre árnyékos helyre kerülünk.

Tipp: A képernyő fényerejének megnövelésével még erős napsütés mellett is jól láthatóak maradnak az üzenetek és a fényképek. A megoldáshoz egy mozdulattal hozzáférhetünk, hiszen a képernyőt lehúzva egyből megjelenik a fényerőt szabályozó csúszka. Érdemes azonban észben tartani, hogy minél magasabb a fényerő, annál gyorsabban merül a készülék, így jobban járunk, ha a napfényről visszavonulva visszaállítjuk az eredeti értéket. Számos készülék már rendelkezik úgynevezett automata fényerősség funkcióval, amely egy szenzor segítségével, a fényviszonyok szerint változtatja a fényerőt, így nem kell bajlódnunk az állítgatással. 

 

3. Vakító kijelző

Könnyen megeshet azonban az is, hogy a megnövelt fényerő miatt a fehér háttéren megjelenő betűket csak hunyorogva tudjuk elolvasni, hiszen tökéletesen visszaverődik rajta az erős napfény.

Tipp: Androidos telefon esetén az általános beállításoknál, a kisegítő lehetőségek menüpont alatt a fenti problémára gyors megoldást kínál egy kevesek által ismert funkció. Válasszuk a „Látás”, majd a „Képernyőszín invertálása” lehetőségeket, és máris fekete háttéren olvashatjuk a cikkeket és üzeneteket.

 

4. Fényvisszaverődés

Erős fényviszonyok mellett előfordulhat, hogy a telefonra nézve csak a saját tükörképünket látjuk. A tükröződés a tabletek, laptopok és telefonok esetében is okozhat kellemetlenségeket, ami könnyen elveheti a kedvünket az eszközök szabadtéri használatától. 

Tipp: Már Magyarországon is számos helyről rendelhetünk tükröződés elleni fóliát, amit méretre vágva bármilyen képernyőn bátran használhatunk.

 

5. Víz, homok

A nem vízálló telefonunk megvásárlásakor megesküdtünk, hogy sosem visszük víz közelébe, mégis ezzel próbálunk slow motion videót csinálni a család közös vízbe ugrásáról. A víz jobb esetben csak a telefonra fröccsen, rosszabb esetben még a készüléket is beleejtjük a vízbe. Ha ezt a hibát nem követjük el, a homokos tengerpartra biztosan elvisszük magunkkal a mobilt, hogy később a még az adapterben is homokot találjunk.

Tipp: Ha már megtörtént a baj, azonnal kapcsoljuk ki a készüléket, vegyük ki a tokból és távolítsunk el minden mozdítható alkatrészt. Egy száraz ruhával töröljük le a vizet, majd helyezzük a telefont egy tál nyers rizsbe minimum egy napra. A száraz rizs magába szívja a nedvességet, így kiszárítja a pórul járt készüléket. Ha a telefonban ragadt homoktól szabadulnánk, a tisztítás előtt mindenképpen kapcsoljuk ki a mobilt, és lehetőség szerint használjunk sűrített levegőt a szemcsék kifújására. Jövőre pedig tegyünk a bőröndbe egy zárható műanyag tasakot, vagy invesztáljunk be egy megbízható, víz- és porálló telefonra vagy telefontokra. 

 

+1. Ne hagyjunk semmit az autóban!

Sokan a fenti balesetek elkerülése érdekében inkább az autóban, a kesztyűtartóban vagy a csomagtartóban gondosan elrejtve tárolják az értékeiket strandoláskor. Ez azonban a legrosszabb, amit tehetünk: 30 fokos hőségben az autó belső terének hőmérséklete percenként egy fokot melegszik, így gyorsan elérheti akár a 60-70 fokot is, ami többek között a mobilunkra nézve is végzetes lehet.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A magyarok többsége már nem tudna mobil nélkül élni

A digitális világ átalakulása a koronavírus-járvány alatt felgyorsult: a mobiltelefon lett a legfontosabb eszköz az internetezéshez, a közösségi média szerepe a kapcsolattartásban tovább erősödött, és az online vásárlás is széles körben elterjedt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új kutatásában a Kantar-Hoffman piackutató intézet elemzései révén mutatja be a hazai digitális és kulturális trendeket az elmúlt tíz évben, valamint a koronavírus hosszú távú hatásait.

2025. február 12. 20:09

AI-orientált 2024 után további AI fejlesztések az SAP-nál

Az SAP legújabb fejlesztései tovább bővítik az ügyfelek számára az SAP generatív mesterséges intelligencia-megoldását, a Joule-t, amely mostantól az SAP portfólió funkcióinak több mint 80 százalékába beépült. Ennek révén a felhasználók gyorsan és egyszerűen, természetes nyelven végezhetik el a legfontosabb feladataikat. A Joule több mint 1300 új funkciója többek közt azt is lehetővé teszi, hogy mobiltelefonos csevegést indítva kapjon egy felhasználó betekintést a legfrissebb üzleti adatokba vagy hagyjon jóvá egy folyamatot.

2025. február 12. 18:16

Díjazták az ELTE-n folyó tehetséggondozói munkát

Az ELTE Informatikai Kar és a Neumann Társaság (NJSZT) is elismerő oklevelet kapott a 2024. évi Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) és a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) eredményesen szereplő tanulók felkészítésének támogatásáért. Az oklevelet Horváth Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár, az ELTE Informatikai Intézet igazgatója vette át Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkártól.

2025. február 12. 16:38

Rekordnézettséget hozott a Super Bowl Magyarországon

Az amerikaifutball rajongók ünnepének számító NFL-döntő a világon mindenütt az adott év egyik legnézettebb sporteseményének számít, és ez így volt Magyarországon is: a Network4 műsorfolyama kiemelkedően sok nézőt vonzott a képernyők elé, sőt, az egyik fővárosi mozi is a Philadelphia Eagles – Kansas City Chiefs meccstől volt hangos.

2025. február 12. 15:04

Úttörő szimulátor megoldások a Thermaltake-től

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája, két új, úttörő terméket mutatott be: a G6 Direct Drive versenykormány csomagot és a GM5 3DOF mozgatórendszert. Ezek az innovatív rendszerek a verseny- és a repülőgép-szimulátorok rajongói számára nyújtanak páratlan realizmust, pontosságot és elmerülést. A fejlett mozgásvezérléssel és precíz tervezésű alkatrészekkel ezek a rendszerek valósághű élményt és versenyelőnyt kínálnak a játékosoknak és a szakembereknek. A tervezés biztosítja a zökkenőmentes, érzékeny visszajelzést, ezáltal növelve a pontosságot és a teljes mértékben magával ragadó élményt.

2025. február 12. 13:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44