Összefog az utánpótlásnevelés érdekében
Együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Egyetem és az SEG Automotive miskolci gyáregysége, melynek célja az erős és hatékony szakmai kapcsolatok fenntartása és kölcsönös előnyökön alapuló szakmai együttműködés formáinak meghatározása, munkaprogramok kidolgozása.
A Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. hosszú távra tervez Miskolcon. A vállalat jövőképében szerepel egy új mérnökgeneráció kinevelése, melynek érdekében a cég a Miskolci Egyetemhez való kapcsolatát is szorosabbra kívánja fűzni, ennek hatékonyságát növelni, és ezáltal potenciális munkavállalókat megnyerni az egyetem hallgatói közül. A stratégiai együttműködés részét képezik a gyárlátogatások, diplomamunkák és a vendégoktatók (a vállalat középvezetői, szakemberei) által tartott egyetemi előadások, melyek az elméleti információkat gyakorlati példákkal egészítik ki. Az oktatások nem korlátozódnak kizárólag szakmai tárgyakra, a vállalat részt vesz kompetenciafejlesztő tantárgyak oktatásában is. Eddig a diákok állásbörzék, gyakornoki programok, duális képzések keretében ismerkedhettek az autóipari innovációkkal, ám a vállalat a jövőben még szorosabbra szeretné fűzni az egyetemmel való kapcsolatát. A korábbi programok továbbra is megmaradnak, de még nagyobb hangsúlyt helyeznek a gyakorlati tapasztalatokra, a diákok pedig több lehetőséget kapnak majd képességeik fejlesztésére. A vállalat részt vesz továbbá az egyetem rendezvényein és szakmailag támogatja azokat. A két fél erősebb hangsúlyt fektet a köztük lévő kommunikációra, a cég folyamatosan tájékoztatja a hallgatókat a karrierlehetőségekről, a tanulók megismerkedhetnek a karrierirodán keresztül a cég arculatával, termékeivel, értesülhetnek a napi aktualitásokról.
A munkaprogramok között terveznek közös kutatás-fejlesztési és innovációs projekteket, mely során a felek szoros együttműködése valósul meg. A felek mind infrastrukturális kapacitásukkal, mind szakember gárdájukkal támogatják egymást.
„Miskolci Egyetemmel való együttműködés mindkét fél számára rendkívül előnyös, hisz támogatásunkkal naprakész tudást biztosíthatunk a tanulóknak, akikből a jövőben potenciális szakképzett munkavállaló válhat cégünk számára.” – mondta Uwe Mang, a Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója.
„A közös K+F+I projektek nagymértékben hozzájárulhatnak cégünk célkitűzéséhez, még hatékonyabb generátorok és önindítók fejlesztéshez, melyek csökkentik a CO2-kibocsátást, és ezáltal hozzájárulnak a klíma védelméhez.” - tette hozzá Günter Schulze, a cég műszaki ügyvezető igazgatója.
„Bármilyen megállapodás akkor születhet meg, ha az érdekelt és érintett felek szabad akarata találkozik. A megállapodás azonban előnyös is kell legyen mindkét fél számára, hiszen nyilvánvalóan ez a célja megkötésének. A Miskolci Egyetem számára előnyös a megállapodás, mert a világ egyik vezető gépjárműipari vállalkozásáról van szó, amely a piac aktív szereplőjeként alakítja és formálja a járműipar robbanómotoroktól az elektromos meghajtásig vezető útját, és ezen cégnek a kutatómunkájába, fejlesztéseibe és mindennapi termelési gyakorlatába kapcsolódhatnak be az egyetemi hallgatók és kutatók. A Starters E-Components Generators Automotive Hungary számára pedig az előnyöket abban látom, hogy a társaság részt vehet az egyetemi oktató és kutató munkában, továbbá az együttműködés révén kiválóan képzett mérnökökkel gazdagodhat.” – fejtette ki Prof. Dr. Torma András az egyetem rektora.
„Kiemelt célunk a K+F+I folyamatok elősegítése, a közös kutatások feltételeinek megteremtése és elősegítése. Egyetemünknek egyik fontos feladata a régiónkban működő vállalatokkal való együttműködés, így a Miskolci Egyetem hosszú távon számít erre stratégiai együttműködésre.” -tette hozzá Dr. Deák Csaba, kancellár.
Kapcsolódó cikkek
- Ezt kell tudnunk, ha nem akarjuk, hogy minket is leváltson egy robot
- Informatikusok és mérnökök akarnak lenni a mai középiskolások az EJMSZ felmérése szerint
- Ezt tanulja, ha piacképes tudást akar 2025-ben is
- Ahol a napi robot öröm…
- Az MKB Ösztöndíjprogramnak köszönhetően már huszonnyolcan szereztek diplomát vagy szakmát
- LEGO módszertan az egyetemi pedagógusképzésben
- Sürgősen képeztetné a tanárokat a mérnök szövetség
- Könnyebb tanulás, nehezebb puskázás a digitális tanteremben
- Az év középiskolai tanári csapata a digitalizációért
- 125 iskola iratkozott be a Microsoft Innovatív Iskola Program 2018/2019-es évfolyamára
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.