Cisco: Mi várható 2019-ben az információtechnológia világában?
2018-ban, a korábbi előrejelzéseknek megfelelően, a vállalatokat elsősorban az foglalkoztatta, hogy hogyan tudják felhasználni a rendelkezésükre álló óriási adatmennyiséget, optimalizálni a multicloud környezeteket és biztonságosabbá tenni informatikai rendszereiket. Ezek a trendek jövőre is érvényesek lesznek.
Az előttünk álló 2019-es évet egyszerre jellemzi majd az „evolúció”, azaz a már létező trendek bővülése és fejlődése, és az az igény, hogy a digitalizációt és az új technológiákat minden eddiginél gyorsabban adaptáljuk az üzleti folyamatokba.
Az előző évekhez hasonlóan, a rendelkezésünkre álló tanulmányok és információk alapján idén is közreadjuk technológiai előrejelzésünket.
1. Hétköznapivá válik az AI és az ML
Az elmúlt években gyorsan fejlődött a mesterséges intelligencia (AI) és a gépi tanulás (ML). Ezt leginkább az ML-kész adatkészletek könnyebb elérhetősége, a számítási teljesítmény növekedése, valamint az alkalmazott matematika fejlődése tette lehetővé.
Az önvezető autók és a humanoid robotok megragadták a közvélemény fantáziáját, miközben az üzleti szereplők igyekeznek felmérni, hogy mi szükséges az AI-ML hatékony bevezetéséhez.
Ahhoz, hogy a vállalatok alkalmazni tudják az AI és ML megoldásokat, fontos a megfelelő digitális háttér: az adatgyűjtési és az adatmegőrzési folyamatoknak készen kell állniuk, illetve megfelelő számítási kapacitásra van szükség, ami képes vizualizált információkat előállítani. 2019-ben az AI és az ML az önálló döntések meghozatala helyett még inkább csak támogatást nyújt a felhasználóknak. Az adatközpontú fedezeti alapok például már ma is nagyban támaszkodnak az AI-ra az új kereskedési modellek kialakításában. A munkaerőhiány miatt a HR részlegek szintén a mesterséges intelligenciát hívják segítségül, hogy megtalálják és megtartsák a legalkalmasabb munkatársakat.
A Cisco elsősorban valós, gyakorlati problémák megoldására használja az AI-t és az ML-t. Például hatalmas mennyiségű hálózati adatot elemzünk, kiberbiztonsági fenyegetéseket azonosítunk, vagy zökkenőmentes munkafolyamatokat biztosítunk. A Cisco DNA Analytics képes kinyerni a felhasználók anonim adataiból a hálózati telemetria információkat, azonosítja a mintákat és segít az üzemeltetőknek, hogy átfogó képet kapjanak a hálózatuk működéséről. Így csökkenthetők a hálózati üzemeltetés költségei és növelhető a biztonság.
A Cisco titkosított forgalomelemzés (Encrypted Traffic Analytics - ETA) megoldása a gépi tanulást használja a rosszindulatú titkosított programok megtalálására a hálózati forgalomban, anélkül, hogy visszafejtené azokat. A Cisco WebEx Assistant pedig képes megérteni az egyszerűbb szóbeli utasításokat.
2. Az internet olyan mértékben növekszik, amit el sem tudtunk eddig képzelni
A Cisco Visual Networking Index (VNI) jelentése szerint 2022-ben az adatforgalom nagyobb lesz, mint az internet elindítása óta eltelt 32 év alatt összesen.
Az adatforgalom folyamatosan növekszik: a globális IP alapú adatforgalom 2017 és 2022 között várhatóan háromszorosára bővül, 26%-os éves növekedési ütemet produkálva.
2022-re a globális népesség 60 százaléka lesz internethasználó. Közben maga az internet is jelentősen átalakul a testen viselhető eszközök, az okosotthonok és az önvezető autók révén. Az IoT szenzorok kiterjedt hálózata kevésbé látványos, de jelentős hatása van az iparban, a mezőgazdaságban, a logisztikában, vagy az intelligens városi parkolórendszerekben. 2022-re több mint 28 milliárd eszköz csatlakozik majd az internetre, és ennek több mint 50%-a gép-gép (M2M) kapcsolat lesz.
Az emberi és M2M kapcsolatok a szélessávú, a Wi-Fi és a mobil adatforgalom gyorsulását eredményezik: az átlagos vezetékes szélessávú és Wi-Fi kapcsolat sebessége 2022-re kétszeresére nő, míg a mobilkapcsolatok sebessége több mint háromszorosa lesz a 2017-es értéknek.
3. Az ultra-HD felbontás, az élő videók és a virtuális valóság (VR) terjedése jelentős sávszélesség-igényt generál majd
2022-re a videóforgalom az összes IP alapú adatforgalom 82 %-át teszi majd ki. Ezen belül az élő videók adatforgalma 2017 és 2022 között 15-szörösére növekszik, és a teljes internetes videóforgalom 17% -át teszi majd ki, miközben fokozatosan felváltja a hagyományos műsorok nézésével töltött időt.
A virtuális és kiterjesztett valósághoz kapcsolódó adatforgalom is jelentősen emelkedhet, hiszen egyre több fogyasztó és vállalkozás használja ezeket a technológiákat. Az új hardverek és a növekvő tartalomfogyasztás miatt a VR és az AR népszerűsége várhatóan továbbra is növekedni fog. A virtuális és kiterjesztett valóság generálta adatforgalom a következő öt évben 12-szeresére nő. A VR alapú üzleti megoldások területén – a bemutatóktól a virtuális tesztvezetéseken át, a termékek és az ingatlanok értékeléséig – egyre több alkalmazás jelenik majd meg.
4. A mobilkapcsolatok száma tovább növekszik, indul az 5G
A mobil adatforgalom 2019-ben is tovább növekszik. Az 5G-re való áttérés még korai szakaszban van, így a legelterjedtebb protokoll továbbra is a 3G és a 4G marad.
A Cisco VNI jelentése szerint 2022-re a globális internetes adatforgalom 22 százalékát a mobilhálózatok generálják (2017-ben ez 12 százalék volt). A mobileszközök és kapcsolatok mintegy 3%-a lesz 5G képes, amely a globális mobil adatforgalom közel 12%-át generálja majd.
Ahogy várható volt, a mobilszolgáltatók a világ minden táján elkezdték bemutatni 5G hálózatukat. Számos iparági szakértő úgy véli, hogy az 5G átfogó bevezetésére 2020-tól kerülhet sor. Addig még sokat tisztul a kép, például a mobil spektrumok, a szabványok, üzleti tervek és az egyéb működési problémák vonatkozásában.
5. A blockchain menetelése folytatódik, új, az üzleti szférán túlmutató innovációk várhatók
A blockchain technológia egyre elterjedtebb lesz az olyan területeken, mint az ellátási lánc kezelése, a hálózatok, a digitális azonosítás és a devizakereskedelem. Valószínű, hogy 2019 végére minden nagyobb felhőalapú szolgáltató használni fogja a blockchain-t, amely az elkövetkező években a legtöbb AI és IoT szolgáltatás alapvető részévé válik.
A blockchain technológiának egyre nagyobb szerepe lesz az üzleti szférán túl is. Segítségével ellenőrizhetővé válik például a termékekben felhasznált ásványok eredete, de hasznos lehet a gyermekkereskedelem elleni küzdelemben és a microgrid alapú energiakereskedelemben is.
Úgy gondoljuk, hogy a Trusted IoT Alliance, a Hyperledger és a Blockchain Research Institute, valamint más hasonló szervezetekkel meglévő partneri kapcsolatok nagyban elősegítik a technológiában rejlő lehetőségek felfedezését. Arra számítunk, hogy az elkövetkező években az ilyen partnerségek egyre nagyobb szerepet játszanak majd az innovatív felhasználási területek megismerésében.
6. A vállalkozásoknak újra kell gondolniuk hálózataikat
Az 5G, a virtuális valóság, az IoT vagy az AI-ML technológiák egy olyan digitális gerincre épülnek, amely számos nyilvános és magánhálózatból áll. 2020-ra óránként egymillió eszköz csatlakozik majd az internetre. A ma használt hálózatok többségét ugyanakkor nem a jövő hálózati igényeire tervezték. A rengeteg eszköz, a sávszélesség iránti igények és a támadási felületek növekedése azt is jelenti, hogy a hálózatok manuális üzemeltetése fenntarthatatlanná válik.
A korábban különállóan kiépített, majd egymással összekapcsolt hálózatokat egyesíteni kell egy multi-domain architektúrában, amely automatizált, képes előre jelezni a működési problémákat, megállítani a kibertámadásokat, miközben folyamatosan tanul és fejlődik.
Kapcsolódó cikkek
- 2022-re az adatforgalom nagyobb lesz, mint eddig az internet történetében összesen
- A szakemberhiány hatalmas gondot jelent a cégvezetők számára
- A Cisco legújabb kutatása a KKV-k biztonságát vizsgálta meg
- A Cisco mesterséges intelligenciát és gépi tanulást támogató szervert mutatott be
- 150 millió ember munkáját könnyíthetik meg a jövőben a Cisco és a Google Cloud közös megoldásai
- Közös fejlesztést jelentett be az LG és a Cisco
- Megújul a Webex: a Cisco továbbfejleszti együttműködési platformját
- Félmillió fejlesztő örülhet
- A cégek 40%-a szorulhat ki a piacról vagy veszíthet pozíciójából a digitalizáció miatt
- Cisco: sok hagyományos céget szoríthat ki a piacról a digitalizáció
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.