Dübörög a dr. Google ellen harcoló hazai egészségügyi startup
Alig két éve indult útjára a hazánkban úttörő egészségügyi mobilalkalmazás, a MediCall, de felhasználóik száma már több, mint 13.000, ráadásul 200 millió forintos tőkebefektetést kapott decemberben az alkalmazást fejlesztő cég. A telefonos alkalmazás a jövő egészségügyi szolgáltatását hozza el Magyarországra, forradalmasítva az orvos-beteg kapcsolattartást és a páciensek folyamatos, várakozási idő nélküli, szakszerű ellátását.
A MediCall mobilalkalmazás 2017-ben indult útjára, tervezői pedig a „dr. Google” orvoslás ellen küzdenek, vagyis alternatívát kínálnak azoknak, akik egy-egy egészségügyi probléma kapcsán gyors és szakszerű választ szeretnének valódi szakemberektől, de nem az internetről akarnak informálódni. Segítségével pedig nemcsak a betegek kapnak azonnali szakmai tanácsot, de versenyképes, hálapénz nélküli jövedelmet biztosítanak az orvosok részére az ingyenesen letölthető alkalmazáson keresztül. A teljes koncepciót és a mobilalkalmazást kifejlesztő magyar kézben lévő vállalkozás, a MediCorp Hungary Zrt. sikereire felfigyelt az egészségügyi szektor és a befektetői kör is. Ennek eredményeképpen a cég újabb szintre lépett: 2018 decemberében sikeresen zárt egy 200 millió forintos tőkebevonást a Solus Capital Kockázati Tőkealappal.
„Akár akut problémáról van szó, akár egy orvosi lelet értelmezéséről, hajlamosak vagyunk az interneten kutakodni és „dr. Google”-t segítségül hívni. Ez bizonyos esetekben megoldást jelenthet, de egyben veszélyeket is rejteget, mert könnyen félretájékozódhatunk. A MediCall sokkal célravezetőbb megoldást kínál: kapcsolatba léphetünk közvetlenül a problémánknak megfelelő szakorvossal telefonon vagy írásban, aki pontos információt tud adni nekünk - mondta Gáspár Péter, a MediCorp Hungary Zrt. vezérigazgatója, aki kiemelte: „Már az elejétől fejlődést prognosztizáltunk, tisztában vagyunk a magánegészségügy rohamos fejlődésével és a digitalizáció fontosságával. Úgy gondolom, hogy az elmúlt két is bizonyítja, hogy a szolgáltatásunk hiánycikk volt eddig Magyarországon.”
A rendszer egyszerűen és transzparensen működik. A beteg a MediCall alkalmazáson keresztül éri el a szakorvost, kapja meg a hiteles tájékoztatást és fizeti a meghatározott díjat, az orvos pedig a MediCorp-tól veheti kézhez az elvégzett munkája után járó összeget. A szolgáltatás gyors, a nap 24 órájában elérhető, és a páciensek számára lényegesen olcsóbb és időhatékonyabb, mint egy szakorvosi rendelőben tett látogatás. Az orvosok számára pedig könnyen tervezhető, ugyanakkor rugalmas is ez a fajta munkavégzés, hiszen egy okostelefon segítségével akkor és ott tud kapcsolódni a MediCall rendszeréhez, amikor és ahol számára az megfelelő. A betegek biztonságát pedig növeli, hogy a telefonos konzultáción kívül az applikáción keresztül házi vizitet is lehet kérni.
„Befektetési döntésünket arra alapoztuk, hogy hiszünk benne, a MediCall minden szempontból a jövő vállalkozása. Képes új trendet meghonosítani az orvos-beteg kapcsolattartás területén, mellyel egy üzletileg is sikeres nemzetközi céggé fog fejlődni” – mondta Detrekői László, a Solus Capital szenior tanácsadója.
A beteg választja ki a vizitet végző orvost
A tőkebevonás által a MediCorp Hungary Zrt. szélesebb körben tudja kiterjeszteni a házi vizit szolgáltatását, mely eddig Budapesten és környékén volt elérhető. A lehetőségek kibővülnek, egyre több orvos szerződhet partnerként a MediCorphoz, így már vidéken is kérhetünk házi vizitet.
Jelenleg 50 szakterület 400 orvosa érhető el a MediCall alkalmazáson keresztül. A regisztrált felhasználók, azaz a páciensek száma már meghaladja a 13 000 főt. Egy házi vizitnél különösen fontos, hogy a beteg bizalommal forduljon az orvoshoz. A mobilapplikáción keresztül kiválasztható, hogy a páciens lakókörnyékén mely orvosok érhetőek el az adott pillanatban, és az adatlapjuk alapján számára ki a legszimpatikusabb.
Az alapítók kiemelték, hogy a tőkebefektetés abban is nagy segítséget jelent, hogy az eddigiekhez hasonlóan ezután is a piaci igényekhez tudják igazítani az alkalmazást a fejlesztői gárda segítségével és így a szolgáltatás mögött álló informatikai rendszert folyamatosan fejlesztik és bővítik a jövőben is.
Kapcsolódó cikkek
- A LEGO HIDDEN SIDE új szintre emeli a játékélményt
- Az Emirates applikációjában az utasok több mint 4000 szórakoztató csatorna kínálatát böngészhetik
- Így készül a Taxify a szilveszteri és újévi taxiforgalomra
- Heti 50 ezer fuvar 800 sofőrrel
- Már több mint félmillió jegyet vásároltak a Vonatinfóval
- Országos kardiológiai hálózat fogadja a WIWE tulajdonosokat
- A WIWE mobil EKG az idei Magyar Formatervezési Díj „Termék” kategóriájának nyertese
- Ma 14 órától indul a Taxify Debrecenben
- Taxify rendelés a Google Térkép útvonaltervezőjével
- Első lépés az okosvárosok felé
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.