5G-s technológiákat mutat be az Ericsson a Kutatók Éjszakáján

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 25. 14:55

Tizedik alkalommal vesz részt az Ericsson Magyarország a Kutatók Éjszakája programsorozatban. A távközlési rendszerek vezető szállítójának számító Ericsonnál korunk legfontosabb kommunikációs technológiái terén folynak kutatások és fejlesztések, így a cég hazai központjában, az Ericsson Házban idén is ezekkel a technológiákkal ismerkedhetnek meg a látogatók. 

2019 hívószava az 5G, így a Kutatók Éjszakáján is főszerep jut az új hálózat nyújtotta alkalmazási területeknek; élő teszthálózaton működő demókon mutatják be előadóink, mi minden várhatunk az 5G-től. A látogatók emellett bepillantást nyerhetnek a kutatói és mérnöki munka minden részletébe, és szórakoztató módon ismerhetik meg az oktatás – alapkutatás – alkalmazott kutatás – ipari megvalósítás teljes láncolatát, miközben izgalmas kísérleteket, új prototípusokat és bemutatókat tekinthetnek meg. A csúcstechnológián túl is számos más érdekesség várja a látogatókat: BME-vel közös tudományos projektek, középiskolai tanárok egész estét betöltő látványos fizikai kísérletei,  a leginnovatívabb fiatalok bemutatói, de még programozás tanítás is lesz gimnazista lányok számára. Az Ericsson Házban az idén is több mint 60 program várja a látogatókat.

 

Középpontban az 5G

Az Ericsson eszközökre épülő élő 5G campushálózaton öt demó fut majd. A Mobil ultrahang bemutató azt demonstrálja, hogy az 5G hálózatok speciális képességei hogyan képesek segíteni egy mentőautóban dolgozó szakszemélyzet munkáját. Láthatjuk, hogy miként hajtható végre akár egy esetkocsiban ultrahangos vizsgálat úgy, hogy a vizsgálatot végző orvos egy távoli kórházból egy 5G-vel üzemelő haptikus kesztyűvel vezeti a mentős kezét. 

 

Egy másik látványos bemutatóban ipari robotkarok egy logikai játékot, a Hanoi tornyait játszva mutatják meg, hogy az 5G és az Edge Cloud miként nyújt alacsony késleltetésű kommunikációs lehetőséget. A robotok vezérlését végző központi szerver az 5G hálózat gyorsaságának köszönhetően valós időben bírálja felül azok működését. A technológia nagyban az ipari termelés automatizálása során is alkalmazható. Szintén az ipari robotikában rejlő lehetőségeket hivatott bemutatni az a „robotpók”, mely felhőben található hangelemző algoritmus segítségével bármilyen zeneszámra tud táncolni, ez jól reprezentálja az alacsony késleltetés fontosságát az ipari automatizálás és az ipari robotika szempontjából.

 

Az 5G által támogatott AR technológia lehetőségeit mutatja be a demó, melyben a látogatók egy valódi városrész digitális másolatának “élő” AR megjelenítését látják. Az ebben a környezetben elhelyezett épülettervekről eldönthető, azok hogyan illeszkednek a létező városképbe. Szimulálható többek között a szélmozgás az új épületek hatására. Az AR modell segítségével körbejárhatók az épületek, sőt be is lehet menni a tervezett épületekbe körülnézni. Az AR modell mellett egy VR headset segítségével a látogatók az utcaszintről is megnézhetik az épületeket.

 

Ha a hétköznapi tárgyak számára is lehetővé tesszük a látást, az nagyon izgalmas, új lehetőségeket rejt magában. A gépi látás azonban nagyobb számítás, energia és (az akkumulátorok miatt) helyigényes a mobil eszközök számára. Ha valós időben, kritikus rendszerek számára akarjuk ezt lehetővé tenni, a távoli, nagy adatközpontok felhasználása sem mindig lehetséges. Itt jön képbe az 5G és az elosztott felhőszolgáltatás, amivel lokálisan tudunk nagy számítási kapacitást igénylő feladatokat ellátni. Az „Internet of Eyes” demó bemutatja, hogy az 5G és a mesterséges intelligencia által létrehozott gépi látás milyen lehetőséget rejt magában.

 

Ugyanakkor az 5G nem csak az ipar és egyéb technológiai területeken lesz hasznos, a hétköznapi felhasználók számára is komoly előnyöket nyújt a hipergyors és alacsony késleltetésű hálózati kapcsolat. Ezt mutatja be az Ericsson cloud gaming demója, amivel a felhasználók a 5G hálózaton a felhőben játszhatnak a legnépszerűbb futballszimulátor azon a napon piacra kerülő változatával.

 

https://aithority.com

 

Az 5G-n túl

Az 5G természetesen nem az egyetlen technológia, amivel az Ericsson foglalkozik, így a Kutatók Éjszakáján is megjelenik számtalan további ericssonos technológiai bemutató, illetve az vállalat hazai technológiai inkubátora, az Ericsson Garázs projektjei is. Emellett, idén is megnyílik a látogatók előtt a világhírű tesztlabor, ahol az eszközök fejlesztése, tesztelése a teljes európai mobilhálózatot modellező rendszeren zajlik. Az érdeklődők megismerkedhettek a kutatók hobbijaival és több, az Ericsson és a BME együttműködésében megvalósuló projekttel is. Az általános iskolás és gimnazista lányokat a számítástechnika és a programozás rejtelmeibe beavató projekt, a Skool is az Ericssonban mutatkozik be.

 

Nem maradhatnak el a látványos fizikai kísérletek sem, amelyeket Ericsson-díjas tanárok, „Öveges Tanár úr utódai” mutatnak majd be. Ezek az egészen egyszerű, akár otthon, könnyen elérhető eszközökkel végzett tesztektől, egészen az elektromossággal, vagy éppen repüléssel, rakétákkal kapcsolatos kísérletekig terjednek.

 

Az Ericsson Házban mutatkoznak be a 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny győztesei. Az ő bemutatóikból megtudhatjuk mi foglalkoztatja a jövő kutatóit. Kifejezetten előremutató „találmányokat” ismerhetnek meg az érdeklődők, legyen szó akár okos eszközökkel felszerelt molycsapdáról, automatizált növénygondozó rendszerről, vagy éppen a nagy mennyiségű adatot gyűjtő szenzorok segítségével a legtisztább levegőjű útvonalat megtaláló navigációs eszközről.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Philips bemutatja az új Evnia gaming monitort

Az Evnia bemutatja 5000-es gaming monitor sorozatának új, díjnyertes tagját. A Philips Evnia 27M2N5500 mindent tartalmaz, amire egy felhasználónak szüksége van a lebilincselő gaming élményhez és a folyamatos kiváló teljesítményhez, miközben nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra: 27 hüvelykes (68,5 cm) Fast IPS panel QHD felbontással, 180 Hz-es frissítési ráta, akár 0,5 ms MPRT és 1 ms GtG válaszidők, DisplayHDR 400 és teljesen új, környezetbarát dizájn.

2024. május 26. 16:59

3 ok, amiért a KKV-knak szükségük van a mesterséges intelligenciára a hálózatmenedzsmentben

A mesterséges intelligencia ma már mindenhol jelen van. Ami a hálózatépítést illeti, az irányítás és a kiberbiztonság terén olyan jelentős változások tapasztalhatók, amelyek egyszerűsíthetik a működést és csökkenthetik a kis- és középvállalkozások költségeit. 

2024. május 26. 15:37

Megérkezett az első tömeggyártásra szánt humanoid robot a Unitree-től

A Unitree Robotics bemutatta G1 modelljét, amely a vállalat második általános célú humanoid robotja. A bejelentés azonnal szenzációt keltett, mivel a robot könnyedén megbirkózik az olyan feladatokkal is, mint egy szódásüveg kinyitása, a diótörés, a nehéz tárgyak szállítása, vagy a hegesztés, ráadásul tömeggyártásra alkalmas, piacérett formában van.

2024. május 26. 13:50

Sztorik a zsebben: gyermeknapon debütál az NMHH új kiadványa

A gyermekek biztonsága kerül fókuszba május 25-én és 26-án a Városligeti Gyermeknapon. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által szervezett rendezvényen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is ott lesz. A korábbi évekhez hasonlóan várhatóan idén is a Biztonságos Internet Sátor lesz az egyik legnépszerűbb helyszín, ahol ezúttal kicsik és nagyok a „Sztorik a zsebben – Történetek a közösségi médiából” című kiadványt is kézbe vehetik.

2024. május 26. 12:04

5 dolog, amit már most könnyen digitalizálhatnánk a munkában

Már régen elmúltak azok az idők, amikor minden szerződést és számlát papír alapon, postai úton kellett eljuttatni a célszemélyhez, és egy ideje már a céges irattárakat is szerverekre cseréltük. A mai napig vannak viszont olyan feladatok, amelyeket manuálisan vagy személyesen végzünk – ahelyett, hogy már elérhető technológiai megoldásokra bíznánk magunkat. Íme öt olyan tevékenység, amit már a jelenleg elérhető eszközökkel is könnyen digitalizálhatnánk a mindennapokban.

2024. május 26. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17