Magyar diákok válthatják valóra egészségügyi innovációs ötleteiket
Az Innovációs Napok (iDays) egy különleges, évente megrendezett eseménysorozat, amelynek célja, hogy egy- vagy kétnapos programok során ösztönözze az egészségügyi innovációt az egyetemi hallgatók körében. Magyarország egyike annak a 20 európai uniós országnak, ahol idén ősszel iDay-t rendeznek, mindjárt kettőt is: november 5-én a Pécsi Tudományegyetemen, november 7-én pedig a budapesti Semmelweis Egyetemen.
Október és november folyamán Európa-szerte 20 ország 31 helyszínén gyűlnek össze egyetemisták, hogy bemutassák és továbbfejlesszék az egészségügy digitalizálását célzó ötleteiket. Az Innovációs Napokat (iDays) a 140 vezető egészségügyi technológiai és gyógyszeripari vállalatot, kutatóintézetet és élvonalbeli egyetemet tömörítő és az Európai Unió támogatását élvező EIT Health rendezi meg. Az egy- vagy kétnapos programok során a diákok betekintést kapnak az egészségügyi innováció gyakorlati működésébe, és csapatokban birkózhatnak meg a való életből vett egészségügyi kihívásokkal.
Magyarországon két ilyen eseményt is tartanak a következő héten. Az elsőt a Pécsi Tudományegyetem rendezi meg november 5-én a Transzdiszciplináris Kutatások Intézetében és a BTK-TTK Vargha Damján Konferenciateremben. Ezt követően november 7-én az EIT Health egyik hazai tagszervezeténél, a Semmelweis Egyetemen lesz Innovációs Nap a Nokia Skyparkban. A pécsi eseményről a http://itdweb.hu/hub-collaborations-innovation-day-in-pecs-2019/, címen, a budapestiről további információ a http://obsz.njszt.hu/ifi/index.php/fieszta-2019/innovation-day címen érhető el.
Az események célja, hogy megmutassa azt a folyamatot, amelyen keresztül az ötletekből üzletileg is sikeres projektek válnak. A szervezők elsősorban olyan hallgatókat várnak, akik egészségügyi innovációs tartalommal vagy a digitális egészségügy területén írnak szakdolgozatot. Az Innovációs Napokon neves előadók és coachok ismertetik meg a diákokat a különböző innovációs eszközök gyakorlati használatával, a dizájnvezérelt gondolkodásmód fontosságával és az ötletek eladásának készségével.
A hallgatók multidiszciplináris, több terület szakértőit egyesítő csapatokat alkotnak majd, és az EIT Health hálózatát alkotó vállalatok, intézetek működéséből vett, valódi problémákat kell megoldaniuk. A feladatok megoldásához üzleti készségeiket éppúgy használniuk kell majd, mint digitális egészségügyi ötleteiket. A projektek megvalósításában profi mentorok segítenek majd a diákoknak. A csapatoknak szakértőkből álló zsűri előtt kell prezentálniuk megoldásukat, projektjüket, akik egységes pontozási szisztéma szerint ítélik majd oda a díjakat a legjobbaknak.
A győztes csapatok meghívást kapnak a Párizsban december 1-én sorra kerülő Winners Eventre, ahol találkozhatnak a többi résztvevő egyetemről érkezett hallgatókkal. Az eseményen a diákok további támogatást és erőforrásokat kapnak ötleteik továbbfejlesztéséhez, illetve az innovációs módszertan több további elemét is elsajátíthatják.
„Egy-egy iDay kiváló alkalom arra, hogy a diákok megtegyék az első lépést egy-egy korszakalkotó újítás felé. Ezek a különleges napok már több száz diák kedvét hozták meg az innovációhoz Európa-szerte” – mondta el Tóth Mónika, az EIT Health InnoStars Regional Innovation Scheme (RIS) programvezetője. – „Az idén az Innovációs Napok közel 40 százalékának a közép-, kelet- és dél-európai EIT Health Hubok, regionális innovációs központok adnak otthont. Ez nagy lépés afelé, hogy ezekben a feltörekvő régiókban kiépüljön a helyi innovációs ökoszisztéma, és gazdagodjon a térségben élő tehetségek tudása.”
Hogy kiaknázza a Közép-, Kelet- és Dél-Európában nagy számban élő tehetségek tudását, az EIT Health a Regional Innovation Scheme (RIS) nevű program keretében támogatja a feltörekvő régiókat az egészségügyi innovációk kutatásában és fejlesztésében. A térségben működő EIT Health Hubok az idén másodszor kapnak lehetőséget arra, hogy megrendezzék Innovációs Napjaikat.
A teljes iDays-naptár itt olvasható.
Kapcsolódó cikkek
- Milyen technológiai innovációk színesíthetik a diákéletet?
- Az ABB bemutatja mobil laborrobot-koncepcióját a Jövő Kórháza számára
- Elindult az innovatív egyetemisták startup képzése
- Az endometriózis korai felismerését segíti a Lucy mobilapplikáció
- Lehet-e egészségügyi adattal életet menteni?
- A technológiai innovációk bevezetésében élen járó vállalatok megduplázhatják bevételeiket
- Felpörgeti a digitalizációt a kórházakban a Schneider Electric
- Érkezik az ősz legnagyobb üzleti design konferenciája!
- Újabb két magyar startup került az európai egészségügyi innováció élvonalába
- Elindult az orvosi szolgáltatások online piactere
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.