Drónokat tesztelnek a koronavírus elleni védekezésben

forrás: Prím Online, 2020. április 30. 18:55

A virginiai Innovációs Technológiai Központ (CIT), a UPS drónkiszállító leányvállalata, a UPS Flight Forward (UPSFF), valamint a DroneUp és a Workhorse Group dróntechnológiával foglalkozó vállalatok közösen tesztelik, miként segíthetik a pilótanélküli légi rendszerek az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni küzdelemben.

Az egészségügy világszerte versenyt fut az idővel, hogy megfékezzék a vírust és életeket mentsenek. A kormányzatok és az egészségügyi szakemberek egyaránt olyan technológiai megoldásokat keresnek, melyek felgyorsíthatják a betegek tesztelését és kezelését. Ezzel együtt a frontvonalban dolgozók egészsége nap mint nap veszélyben van a fertőzöttekkel való folyamatos érintkezések során. A technológiában járatos szakértők az autonóm drónokban látják a probléma kezelésének egyik módját. 

 

Ezek az eszközök emberi beavatkozás nélkül juttatják célba az egészségügyi szállítmányokat, miközben az emberek a társadalmi távolságtartás szabályai szerint az otthonaikban tartózkodnak. A virginiai tesztek során olyan eseteket vizsgáltak, amik során a kis kereskedelmi drónok segíthetnek felgyorsítani az egészségügyi rendszer munkáját a koronavírus járvány során.

 

“Korábbi drónprogramjainkból már tudjuk, hogy a hatékonyan szervezett drónos egészségügyi termékkiszállítás jóval gyorsabb, mint a hagyományos közúti szállítás – monta el Scott Price, a UPS stratégiai igazgatója. – A drónok csökkenthetik a kontaktust mind a laboratóriumi minták, mind az egészségügyi termékek szállítása során, ami különösen fontos lehet a sürgős esetek során.”

 

 

A szimulációk során összegyűjtött adatok alapján összeállított javaslatok a fehérházi döntéshozók elé kerülnek, akik eldöntik, miként támogathatják a drónoperátorok a vészhelyzeti ellátást és a betegek kezelését. 

 

Az együttműködésben résztvevő partnerek háromnapos tesztsorozatot végeztek a Virginia állambeli Lawrenceville jelenleg üresen álló St. Paul's College főiskolai kampuszán. A létesítmény biztonságos, ugyanakkor összetett közösségi teret biztosított a kísérletek során. A tesztek lakossági és kereskedelmi területekre való kiszállításra egyaránt fókuszáltak, miközben a következőkre igyekeztek választ adni:

  • Hogyan lehet biztonságosan üzemeltetni a drónokat a jelen helyzetben a meglévő technológiák, szabályok és személyi és környezeti megkötések között 
  • Milyen légtér- és üzembiztonsági előírások szükségesek a magasfokú, biztonságos kapacitáskihasználás érdekében 
  • Milyen folyamatok, előírások és képzések szükségesek a hatékony és biztonságos kiszállítás érdekében a nap bármely szakában 
  • Milyen szabályozásbeli változtatások javasolhatók, amelyek előmozdítanák a drónok használatát 

 

“Együttérzünk a vírus által leginkább sújtott embertársainkkal. Az Innovációs Technológiai Központ célja, hogy innovatív válaszokat adjunk a COVID -19 pandémiához hasonló nehézségekre is. Nagyra becsüljük, hogy a UPS, a DroneUp és a Workhorse partnerünkül szegődtek a megoldás keresése során.” - mondta el Ed Albrigo, a CIT elnök-vezérigazgatója.

 

A DroneUp végpontok közötti légtéri adatgyűjtés-szolgáltatást biztosít ügyfeleinek, valamint drónpilótákat képez ki, akik számos különböző iparágban látnak el szolgálatot. A Workhorse elektromos haszongépjárműveket és egyéb kiszállító eszközöket, többek között drónokat gyárt. 2017-ben a UPS és a Workhorse sikeresen tesztelt kiszállító drónokat, melyeket UPS járművek tetejéről indítottak el.

 

A UPS a tavalyi év során indította el a világ első kereskedelmi drónkiszállító szolgáltatását a WakeMed Raleigh-beli kórházi kampuszán. Ugyancsak ebben az évben alapította meg a UPS Flight Forward leányvállalatát, mely nem sokkal később megkapta az FDA engedélyét a drónlégitársaság üzemelésére. A UPS évek óta dolgozik együtt dróntechnológiai partnereivel és a légiközlekedési hatóságokkal a dróntechnológia alkalmazásának előmozdításában a kiszállítások során.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Zyxel Networks bővíti az iparágvezető WiFi 7 portfólióját

A Zyxel Networks, a vezető biztonságos, AI-alapú felhőhálózati megoldások szállítója, négy új WiFi 7 hozzáférési pontot (AP) mutatott be, amelyek tovább bővítik az iparág legkiterjedtebb termékpalettáját, és új lehetőségeket kínálnak a különböző méretű vállalatok számára a vezeték nélküli kapcsolódás testreszabására.

2025. február 11. 20:02

Az LG tovább erősíti vezető szerepét az üzleti kijelzőtechnológiák piacán

Az LG Electronics február 4. és 7. között, a barcelonai Integrated Systems Europe (ISE) kiállításon mutatta be legújabb digitális kijelző megoldásait. A vállalat "Testreszabott megoldások, optimalizált növekedés" témájú standján a különböző iparágak számára készült kijelzők egy-egy szektorhoz rendelt zónákban kaptak helyet, és bemutatták azokat a legújabb technológiai újításokat, amelyek a vásárlói élmény javítására koncentrálnak.

2025. február 11. 18:08

Partnerség a fenntartható töltési megoldásokért

Az elektromobilitás terjedésének elősegítése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és a The Mobility House Solutions. A cél, hogy minél több, tömegközlekedési és logisztikai járműflotta számára biztosítsanak intelligens és fenntartható töltési megoldást, támogatva ezzel a globális dekarbonizációs törekvéseket is.

2025. február 11. 16:27

Ajándék LEGO utalványok a HONOR Magic7 széria mellé

Friss videókon a HONOR új ajánlatai. Amellett, hogy a kreativitásáról ismerhető LEGO termékeinek fotózására kiválóak a HONOR Magic7 készülékek, a cég extra kedvezményt is kínál a vásárlások mellé.

2025. február 11. 14:44

Pontos információk a vezetőülésben FAULHABER léptetőmotorokkal

A Bugatti autógyár megközelítését egy különleges és részletes figyelem jellemzi: a márka minden aspektust igyekszik kifinomultan megoldani. A hamarosan piacra kerülő „Tourbillon” luxusmodell bemutatója is ezt tükrözi, hiszen az autógyár ismét valami igazán egyedülállót alkotott. A hagyományos digitális kijelző helyett a sofőr egy valódi svájci órát láthat a kormány mögött. A hipersportkocsi műszerfalát a Concepto műhelyeinek precíz mechanikai megoldásai díszítik, ahol a világ legnevesebb óragyártói számára készítenek szerkezeteket. A jármű fedélzeti számítógépének jeleit FAULHABER léptetőmotorok alakítják át az óramutatók számára.

2025. február 11. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44