Technológiai együttműködést jelentett be a Start it @K&H és a Telenor
27 startuppal és a legújabb mobiltechnológiával folytatja tovább működését a Start it @K&H inkubátorprogram. Magyarország legnagyobb, iparágfüggetlen nagyvállalati inkubátorába 9 új startup csapat került be a vírusjárvány miatt online megvalósított kiválasztási folyamat lezárultával. A Telenorral kötött megállapodás pedig új lendületet adhat a startupok digitális fejlődésének és támogathatja az 5G technológiában rejlő lehetőségek kiaknázását.
A startup környezet az elmúlt hónapok rendkívüli helyzete, nehézségei ellenére sem állt le. „A lendületet egyrészt az igazolja számunkra, hogy a Start it @K&H inkubátorprogramunk jelenlegi csapatai közül többen – a startupokra jellemző gyors alkalmazkodásnak és fejlődésnek köszönhetően – olyan megoldási lehetőségeket fejlesztettek ki, melyek kifejezetten a koronavírus és annak gazdasági hatásait enyhítik, arra reagálnak. Másrészt pedig, hogy inkubátorunkba közel a tavalyival azonos számú jelentkezés érkezett. A helyzetnek megfelelően, idén online tartottuk meg a kiválasztást. 8 új csapatot választottunk be a programba, 1 pedig egy hackathon esemény Start it @K&H különdíjasaként nyert felvételt. Így összesen 27 startuppal működik most Magyarország vezető nagyvállalati startup inkubátora. A szakmai mentorálás, a nagyvállalati kapcsolatrendszer és a rendelkezésre álló infrastruktúra mellett olyan digitális szolgáltatások is elérhetővé válnak számukra, amelyek a jelenlegi körülmények között is lehetővé teszik fejlődésüket” – tájékoztatott Németh Balázs, a K&H Operáció, technológiák és lakossági hitelkezelési divízió vezetője az új csapatok bemutatása kapcsán.
Telenor: a startupok technológiai partnere
Eddig több mint 45 iparági mentor és szakértő, valamint 15 vállalati és egyetemi partner támogatta a startupokat, mely most kiegészül a telekommunikációs szektorból ismert Telenorral. „Már a járványt megelőzően is nagy hangsúly fektettünk startupjaink digitális támogatására, ami a fejlődésüket és a kialakult helyzetben az online üzemmódra átállást segítette. Erre jó példa a Global Accelerator Network (GAN) 1 millió dollár értékű digitális szolgáltatáscsomagja, mely 120 ezer dollár értékű IBM felhőszolgáltatást tesz elérhetővé a startupok számára. A lehetőségek tára pedig most tovább bővül, hiszen a Telenorral kötött megállapodás keretében korlátlan mobilnet hozzáférést és kedvezményes céges szolgáltatáscsomagot kaphatnak a csapatok. Mindezeken felül elsőként férhetnek hozzá a hazai startupok az 5G hálózathoz, ami nagyban támogathatja termékeik, ötleteik megvalósítását” – hangsúlyozta ki Németh Balázs.
5G tesztkörnyezet a startupoknak
„A Start it @K&H inkubátor startupjainak napi működését szeretnénk megkönnyíteni azzal, hogy a számukra biztosított korlátlan mobilnettel gyakorlatilag bárhol online lehetnek és fejleszthetik projektjeiket. Az 5G technológiához való hozzáférés keretében pedig szakembereink és a biztosított 5G-s eszközök segítségével valós műszaki háttérre és gyakorlati tapasztalatokra építve emelhetik be üzleti megoldásiakba az 5G előnyeit. Ezt most kell elkezdeni, hogy mire az 5G minden előnye a gyakorlatban is elérhetővé válik, addigra kész, megalapozott és versenyképes modellek legyenek. Ebben játszhatnak komoly szerepet az új technológiákra nyitott startupok” – mondta el Mészáros Attila, a Telenor Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója az együttműködés kapcsán.
Új csapatok a Start it @K&H inkubátorprogramban
A felvételt nyert 9 új csapat is igazolja az iparági megkötés nélkül, a nagyvállalati inkubátorok között egyedüliként működő program sokszínűségét:
- KRUZ Bike: nagyvállalatok számára szállít egyedi tervezésű kerékpár csomagokat
- Warmauz: kompetitív e-sport platformot fejleszt, alacsony nevezési díjas tornákkal, széleskörű játékpalettával
- LiveRobe: közösségi platform, ahol a felhasználók saját gardróbjukat értékesíthetik
- Kosár-logisztika: kis, helyi közösségekben felépülő rövid ellátási láncok (kosár közösségek) támogatása
- Linistry: egy beépíthető app, ami összehangoltan kezeli a betérő ügyfeleket és az időpontfoglalásokat
- Volteum: útvonaltervező applikáció elektromos autók számára
- DriftAir: kéménybe szerelhető eszköz, amely segíti az égést, csökkentve a kibocsájtott károsanyagokat
- Cégjelző: Magyarország egyik vezető céginformációs szoftvere
- Phonein: rövid távú bérlőkre igazított okos kapucsengők gyártásával foglalkozó nemzetközi csapat
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes segélyvonal egészségügyi dolgozóknak
- Kedvezményekkel és ingyenes időszakkal segíti a Telenor a vállalkozások visszatérését
- Tanároknak szóló digitális tananyag-fejlesztési pályázatot indít a Telenor HiperSuli
- Digitális átállásból jól vizsgáztak a diákok
- Védőfelszerelések helyett néhány kattintás
- 50%-kal nőtt a mobilkijelzők átlagmérete az elmúlt 5 évben
- Hónapok alatt éveket ugranak előre a hazai cégek a digitális átalakulásban
- Telenor kutatás az otthoni internethasználatról
- A megelőző hetekre jellemző hétvégi forgalom volt húsvétkor a Telenor hálózatán
- Telenor-szubjektív a tavaszi szünetre Koren Balázstól, a HiperSuli szakmai vezetőjétől
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.