Ezreknek segített a veszélyhelyzetben a HungaroControl

forrás: Prím Online, 2020. június 22. 16:33

A hazai légiforgalmi szolgálat számára az élet szinte minden területén elsődleges a biztonság. Mindez jól tükröződik a társadalmi felelősségvállalásában is, aminek egyik lényegi eleme a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek megsegítése. A HungaroControl a koronavírus-járvány idején féltucat szociális és egészségügyi intézményt támogatott, ezáltal több ezer ember élethelyzetének javításához járult hozzá.

A HungaroControl tartósélelmiszer-adományát a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet az öt általa működtetett magyarországi családok átmeneti otthona között osztotta szét. Ezekben a 40 fős intézményekben a lakhatásukat elvesztett vagy bántalmazás elől menekült, jellemzően kisgyermekes családok élnek. Mivel a veszélyhelyzet idejére itt is szigorú látogatási és kijárási tilalmat vezettek be, a családok teljes körű ellátását az elmúlt hónapokban a segélyszervezet oldotta meg. A léginavigációs társaság adománya ehhez nyújtott nagy segítséget.

 

 

A karanténszerű működés idején sem engedtük el a rászorulók kezét. Csak a segélyszervezet munkatársai hagyhatták el a központot, az otthonokban élő családok teljes körű ellátását nekünk kellett megoldanunk, ami jelentős költségekkel járt. Szervezetünknek több állandó támogatója is van, ám a mostani extra adományok nélkül nem tudtuk volna átvészelni ezt a mindannyiunk számára nehéz időszakot" – mondta Gáncs Kristóf, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

 

Szintén a bántalmazott vagy mélyszegénységben élő gyermekeknek igyekszik hosszú távú segítséget nyújtani az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány, amelynek munkatársai már a járvány előtt is rendszeresen szállítottak nehéz helyzetű családoknak higiéniai termékeket, tartós élelmiszereket, édességeket és játékokat.

 

„A koronavírus járvány miatti veszélyhelyzet kihirdetése óta rengeteg adományt kaptunk, amelyet rászoruló családoknak juttattunk el Magyarország minden részén” – nyilatkozta Tóth Ákos, az alapítvány vezetője. Hozzátette: „a HungaroControl felajánlása 250 családnak segített. Az adomány 70%-a szegregátumokban élő halmozottan hátrányos helyzetű családokhoz került, a maradék 30% pedig gyermekvédelmi intézményekhez, átmeneti otthonokba.” 

 

 

A HungaroControl 2640 adag étellel támogatta a Rókus Kórház dolgozóit

A magyar légiforgalmi szolgálat az Etesd a dokit kezdeményezés keretében a Rókus Kórház dolgozóit segítette meleg ebéddel, ezzel támogatva egyúttal azokat a szakácsokat, valamint az alapanyagokat biztosító kis- és őstermelőket is, akik ugyancsak részt vesznek az akcióban.

 

„A HungaroControl és az Etesd a dokit együttműködése nagyon eredményes volt. A társaság segítsége több héten keresztül tette lehetővé a COVID-19 ellátásban tevékenykedő egészségügyi dolgozók munkájának támogatását. A kezdeményezés keretében összesen 2640 adag étel jutott el a Rókus Kórház dolgozóihoz”  – fejtette ki Pancsovay Zita ügyvezető.

 

A HungaroControl március vége és április közepe között meleg ebéddel járult hozzá a 18. kerületi Gyöngyvirág Gyermekotthonban élő 29 gyermek és 11 nevelőjük ellátásához is. Az otthon lakói ugyanis a rendkívüli helyzetben szintén nem hagyhatták el az intézményt, és látogatókat sem fogadhattak.

 

 

Megérkezett az ebéd a Gyöngyvirág Gyermekotthonba

A vállalat áprilisban csatlakozott az Adománytaxi nonprofit szervezet Maszkot a frontra kezdeményezéséhez. Így a szervezet a HungaroControlnak is köszönhetően az egészségügyi, szociális és szolgáltatóiparban dolgozók részére olyan maszkokat adott át, amiket otthonról dolgozó varrónők készítettek.

 

A légiforgalmi szolgálat emellett részt vett a Budapest Bike Maffia Vitaminkommandó projektjében, amelynek keretében szintén tartós élelmiszereket juttatott el a rászorulókhoz. A programban dolgozók az adományokat egyrészt hajléktalanoknak, másrészt olyan szociális intézményekbe szállították el, ahol többnyire idős és/vagy legyengült immunrendszerű emberek élnek.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei

Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.

2024. április 23. 14:44

A Thermaltake bemutatja a háromféle GPU-elrendezést támogató közepes toronyházát

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkájának, CTE E600 MX közepes toronyháza fekete, hófehér és hortenziakék változatban is elérhető. A CTE E600 MX a CTE-sorozat legújabb kiegészítése, egy kétkamrás közepes toronyház, amely a Thermaltake innovatív CTE-kialakítását örökölte, ami a központi hűtési hatékonyság (Centralized Thermal Efficiency) rövidítése, és a kritikus alkatrészek magas szintű hűtési teljesítményének biztosítására összpontosít. Ráadásul a CTE E600 MX háromféle GPU-elrendezési lehetőséggel és cserélhető, kettős előlapi kialakítással rendelkezik, maximális rugalmasságot kínálva a felhasználóknak gépük testreszabásához.

2024. április 23. 13:06

A boldog gyerekekből lesznek sikeres felnőttek

Több mint 600 támogatott, 105 diploma, 606 nyelvvizsga, 246 informatikai bizonyítvány. Csak néhány eredmény, amit a 19 éve működő Csányi Alapítvány és az általa mentorált fiatalok elértek. Az alapítvány valódi sikere a számok mögött, a személyes történetekben rejlik – hangzott el Zánkán az Alapítvány által szervezett idei Életút Fesztiválon április 20-án. A kiemelkedő informatikai és idegen nyelvi képzések mellett a végzett fiatalok a megszerzett kapcsolati tőkét, a közösség erejét tartják a legfontosabbnak. Nemcsak a Csányi Alapítvány nagykorú már, hanem egyre több mentoráltból vált olyan fiatal felnőtt, akik büszkén támaszkodhatnak az alapítvány segítségével megszerzett tudás mellett egymásra, „Csányisokra” is.

2024. április 23. 11:35

Állásbörzét és karrierfelkészítést tart szerdától a Corvinus

Több mint kétszáz állásajánlat közül lehet válogatni a Corvinus Egyetem idei karrierexpóján április 24-én és 25-én. Az eseményen részt vevők sok tippet gyűjthetnek karrierjük beindításához, kiteljesítéséhez is. Ebben nemcsak több tucat, corvinusos diplomával színes és sikeres életutakat bejáró szakember segít személyesen, de megtanulható a ChatGPT és a LinkedIn munkakeresői célokra optimalizált, profi használata is. 

2024. április 23. 09:57

Különleges installációval ünnepli a Föld napját a Prologis

Különleges installációval ünnepli a Föld napját a Prologis magyarországi csapata. A vezető logisztikai ingatlancég a Prologis Park Budapest-Sziget II-ben egy 350 négyzetméteres festménnyel emlékezik meg a környék állat- és növényvilágáról, ezzel is felhívva a figyelmet a fenntarthatóság és az élővilág tiszteletben tartásának fontosságára.  

2024. április 22. 19:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50