Rekordszámú versenyző vett részt Magyarország legnagyobb informatikai versenyén

forrás: Prím Online, 2020. november 24. 13:30

Az online zajló e-Hód versenyre tanáraik nevezhettek be hazai általános-, és középiskolás diákokat, akiknek informatikai gondolkodást igénylő feladatokat kellett megoldaniuk. Idén 249 iskola több mint 29 ezer diákja csatlakozott a megmérettetéshez.

Az e-Hódot a BEBRAS* részeként tíz éve rendezi meg Magyarországon a Neumann Társaság az ELTE Informatikai Karával közösen. A járványhelyzetre való tekintettel a verseny szervezői idén lehetővé tették azt is, hogy a tanáraik által benevezett gyerekek ne csak az iskolából, hanem otthonról is megválaszolhassák a feladatokat.

 

2020-ban még a járványhelyzet ellenére is a tavalyinál több, összesen 249 iskola 29 341 diákja vett részt az e-Hódon. (Tavaly 202 hazai  iskola 27 702 diákja mérte össze tudását.) Idén először - külön kategóriában - tanárok is megmérethették magukat a versenyen, közel százan vállalkoztak a feladatra.

 

Mivel az e-Hódon nem klasszikus programozási feladatok vártak a versenyzőkre, ezért ilyen jellegű előképzettségre sem volt szükség, a megoldás strukturált és logikus gondolkodást igényelt. Az e-Hódon öt korcsoportba osztva vehettek részt diákok negyediktől tizenkettedik osztályig, egy-egy iskolai tanóra keretében, akár digitális oktatás keretében, otthonaikból is.

 

“A megmérettetés szervezése és lebonyolítása nagy munka, de a lelkes tanárok nélkül lehetetlen. Örömmel tölt el minket, hogy évről évre egyre többen vesznek részt a versenyen és hogy sok pozitív visszajelzést kapunk, amelyek megerősítenek minket abban, hogy szükség van ilyen jellegű, érdekes és motiváló feladatokat felvonultató kezdeményezésekre” - mondta el Pluhár Zsuzsa, az ELTE Informatika Karának tanársegédje, a Neumann Társaság Közoktatási Szakosztályának elnöke, a verseny főszervezője.

 

“Örömünkre szolgál, hogy a járványhelyzet közepette is le tudtuk bonyolítani az e-Hódot, sőt, online jellegéből adódóan a verseny még támogatni is tudta a hazai tanárok munkáját, hiszen egy teljes tanórára elegendő feladványt kellett megoldania az ezen induló gyerekeknek” - jegyezte meg dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke.

 

A 2020-as e-Hód szakmai támogatója a 4iG, amely többek közt a Senior korcsoport legjobban szereplő diákja számára ajánlott fel ösztöndíjat. A versenynek ugyanakkor bármely résztvevő a nyertese lehet, ha képes hibátlanul megoldani a feladatokat. A kihívást hiba nélkül teljesítő diákokat a szervezők egy személyes döntőre invitálják 2021 első felében (a pontos időpontról majd a járványhelyzet függvényében döntenek). Ezen az eseményen további extra feladatok várják őket, amelyek megoldásáért különböző jutalmak várnak rájuk.

 

_________________

* Nemzetközi informatikai és számítógép-készség verseny

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni

A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén. 

2024. december 18. 14:59

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14