Indul az ajándékcsere-őrület – mutatjuk a tudnivalókat

forrás: Prím Online, 2020. december 29. 14:39

A koronavírus-járvány és a korlátozások nem rengették meg különösebben a karácsonyi ajándékozási szezont, a magyarok 87%-a pont úgy készült az ünnepi időszakra, mint a korábbi években. Idén is sláger volt a játék (55%), a ruházat (54%) és az elektronikai eszközök (48%), miközben az utazás és az élmény 2020-ban labdába sem rúghatott. De mit tehetünk, ha csak a fa alatt derült ki, hogy műszaki hibás az ajándék, nem stimmel a méret vagy egyszerre kettőt is hozott ugyanabból a Jézuska? Elállás, szavatosság, 14 nap – összeszedtük, hogy mire érdemes figyelni az ajándékcsere-dömping időszakában.

A karácsonyi ajándékozási szokásainkat még a világjárvány sem tudta érdemben megváltoztatni: 2020-ban átlagosan 52 300 forint volt fejenként az erre szánt keret, vagyis 8%-kal több, mint tavaly. Eközben idén minden eddiginél többen döntöttek az online bevásárlás mellett, mind az ünnepi menüt, mind a másoknak szánt ajándékokat illetően. Nem véletlen, hiszen a járvány kezdete óta minden 3. magyar (33%) többet vásárol a digitális térben, ráadásul a fogyasztói tudatosság is sokat fejlődött: a vásárlók 58%-a több információt gyűjt online, hogy kevesebb időt kelljen az üzletekben töltenie. Ennek ellenére tapasztalatok szerint az ajándékvásárlók közel 5-10%-a szokott élni a cserelehetőséggel az ünnepek után. 

 

Pórul járhat, aki korán lezavarta a karácsonyi bevásárlást

Még mindig makacsul tartja magát az elképzelés, hogy a kereskedők mindenképpen kötelesek visszaadni a pénzünket vagy másik terméket biztosítani nekünk panasz esetén. Nos, ez így nem teljesen igaz, viszont a legtöbben valóban arra törekednek, hogy a vásárló számára is megfelelő megoldást találjanak a vitás kérdésekben is, hiszen idén talán még nagyobb a verseny a fogyasztók kegyeiért. Mielőtt belevetnénk magunkat a két ünnep között megszokott ajándékcsere-dömpingbe, nézzük, mit mondanak a jogszabályok és a gyakorlat!

 

Éljen a szavatosság!

Ha később azzal szembesülünk, hogy hibás a termék és biztosak vagyunk abban (és bizonyítani is tudjuk), hogy már a vásárlás pillanatában is hibás volt a karácsonyra szánt meglepetés, akkor mindenképpen érdemes mielőbb reklamálnunk az eladónál. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésnél a kötelező kellékszavatosság általában minden termékre, szolgáltatásra érvényes, a vételt követő két éven belül. Természetesen például a gyorsan megromló élelmiszerekre, vegyi árukra ez a szabály nem vonatkozik. A vevő így elsősorban kérheti a termék javítását vagy cseréjét, arányos árleszállítást, de akár el is állhat a szerződéstől. Fontos, hogy a vásárlást követő 6 hónapon belül felismert hiba esetén nem a vásárlót, hanem az eladót terheli a bizonyítási kötelezettség. 

 

 

Blokk igen, csomagolás nem feltétlenül

Jól tesszük, ha a blokkokat, számlákat és a jótállási jegyet (amennyiben van) mindig megőrizzük, amikor másnak vásárolunk valamit, ezekkel már magabiztosan fordulhatunk a kereskedőkhöz, ha gond lenne az áruval. Az eredeti csomagolás már kényesebb kérdés, azonban jó tudni, hogy ha minőségi kifogás merült fel a megvásárolt termék kapcsán, akkor azt enélkül is vissza kell cserélnie az eladónak.

 

A csúnya pulcsi esete

Sokszor azonban nem az ajándék hibája miatt szeretnénk új termékhez jutni, inkább a méretekkel, színekkel van probléma, vagy egyszerűn csak nem találtuk el, minek is örülne a másik. Nos, sajnos ilyenkor az eladó egyáltalán nem kötelezhető a cserére, hiszen az áru nem hibás. Ugyanakkor sok helyen mégis biztosítanak erre lehetőséget. 

 

Jótállás = garancia

A szavatosság mellett kötelező egyéves jótállás (hétköznapi nevén garancia) érvényes a vonatkozó kormányrendeletben  felsorolt bruttó 10 ezer forint eladási ár fölött értékesített tartós fogyasztási cikkek meghibásodása esetén: ezek tipikusan háztartási berendezések, elektronikai eszközök, vagy például ékszerek, sporteszközök. Természetesen a kereskedő önként is dönthet amellett, hogy 1 évnél hosszabb garanciát ad az általa kínált termékre. Ez utóbbi esetben feltétlenül őrizzük meg a garanciajegyet. 

 

3 munkanapon belüli csere lehetősége

Kevesen tudják, hogy a kötelező jótállás alá eső hibás termékek esetén, ha a vásárló a vételtől számított 3 munkanapon belül szeretné kicseréltetni az árut, az eladó nem hivatkozhat arra, hogy számára a csere aránytalan többletterhet, többletköltséget jelent.

 

14 nap a bűvös szám az online térben

A fentiek nagy tanulsága – amire jövőre érdemes figyeljünk, ha idén esetleg nem tettük – tehát az, hogy érdemes előzetesen informálódni és kérdezni a boltokban, így nem ér minket meglepetés, ha az ajándék nem váltja be a hozzá fűzött reményeket a fa alatt. A tájékozódás az online térben még könnyebb, így a kényelem és a „COVID-mentesség” mellett ezt is a webes vásárlás előnyei közé sorolhatjuk. A webáruházban vásárolt ajándékokra ráadásul speciális szabályok vonatkoznak, itt már a rendelés pillanata és az átvétel között is meggondolhatja magát a vásárló, emellett az áru indoklás nélkül visszaküldhető, az átvételt követő 14 napon belül.

 

Ezzel együtt az online ajándékbeszerzésnél is érdemes körültekintően eljárni. A Generali tavaszi felmérése rámutatott, hogy minél gyakrabban vásárol valaki online, annál nagyobb eséllyel válik cybertámadás áldozatává. Emellett nagyon sok bejelentés érkezik a biztosítóhoz azzal kapcsolatban, hogy a már kifizetett termék nem érkezik meg a kereskedőtől. Mindig érdemes lementeni a vásárlást visszaigazoló emailt, a számlamásolatot a kifizetésről, és dokumentálni a teljes folyamatot, így sikeresen élhetünk a kárigénnyel. A cyberbiztosítások egyébként már széles körű megoldásokat nyújtanak: igénybe vehetők bank- és hitelkártyával, valamint internetes hozzáférési adatokkal való visszaélés esetén is, emellett jogvédelmi szolgáltatást is kínálnak.

Kulcsszavak: karácsony Generali

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32