Nőtt a női vezetők száma a Schneider Electricnél
Tovább bővült az elmúlt egy évben a női felsővezetők száma a Schneider Electric hazai érdekeltségeinél, a budapesti központban például már a menedzsment negyedét adják a hölgyek. A vállalat ismét szerepel a Bloomberg Nemi Egyenlőségi Indexében (Gender Equality Index - GEI) és globális szinten 2025-re 30 százalékra bővítené a nők arányát a felsővezetésben.
Rekordot döntött az év elején a legnagyobb amerikai vállalatokat felvonultató Fortune 500 listán szereplő, nők által irányított cégek száma, azonban még így is mindössze 8,2 százalékukat, vagyis 41 társaságot vezetnek hölgyek. Bár ez még mindig rendkívül alacsony érték, komoly fejlődést jelent a 2019-es 33-hoz, illetve a 2018-as 24-hez képest, arról nem is beszélve, hogy 20 évvel ezelőtt mindössze két, nő által irányított céget lehetett találni a Fortune 500-ban.
A nemek közötti egyenlőtlenség nem csak az üzleti szektorban, a politikai vezetésben is megmutatkozik. Az ENSZ tavaly decemberben bemutatott tanulmánya szerint mindössze 21 országban van női kormány- vagy államfő, és 119 olyan ország van a világon, ahol soha nem töltötte be nő ezeket a pozíciókat. Az elemzés szerint a múlt évben a miniszteri pozíciók 21 százalékát töltötték be nők világszerte, ami 5 százalékpontos növekedést jelent a 2010-es értékhez képest. A Világgazdasági Fórum legutóbbi elemzése szerint globális szinten a jelenlegi ütemben haladva 99,5 évre lenne szükség ahhoz, hogy megvalósuljon a teljes egyenjogúság a nők és a férfiak között.
Az elmúlt években ugyanakkor egyre inkább a figyelem középpontjába került a nemek közötti egyenlőség kérdése és az üzleti szektor számos szereplője tett komoly erőfeszítéseket a helyzet javítására. A fejlődést mutatja, hogy a Bloomberg legújabb Nemi Egyenlőségi Indexében (Gender Equality Index - GEI) már 380 vállalat szerepel, míg egy éve 325, 2019-ben pedig 230 társaság volt a felsorolásban.
Idén már sorban negyedik alkalommal került be a GEI-be a Schneider Electric, a vállalat kiemelkedően teljesített többek között a fizetések, az adatok közzététele, illetve a befogadó kultúra területén. A cég célja, hogy a következő években tovább növeljék a női munkatársak és vezetők arányát. A célkitűzések között szerepel, hogy 2025-re az újonnan felvett munkatársak fele nő legyen, a középvezetők esetében 40, a felsővezetőknél pedig 30 százalék legyen a hölgyek aránya.
A társaság hazai érdekeltségeinél is komoly előrelépést történt ezen a területen az elmúlt egy évben. „Míg 2020 elején a budapesti központban a 10 fős menedzsmentben mindössze egy nő volt, addig most a 11 fős felsővezetői csapatban 3 hölgy is szerepel. A hazai gyárak és a szigetszentmiklósi logisztikai központ vezetői egy éve kizárólag férfiak voltak, most az egyik létesítményünket már nő vezeti. A célunk az, hogy idén a nyitott pozíciók betöltésekor jóval több női munkatársat vegyünk fel például mérnöki vagy értékesítői feladatokra is” - mondta el Ivanov Katalin, a Schneider Electric Zrt. HR igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Új fegyver a klímaváltozás elleni küzdelemben
- A világ legelismertebb vállalatai között a Schneider Electric
- Megvan a legfenntarthatóbban működő cégek toplistája
- A biztonság a legfontosabb a magyaroknak
- 12 millió eurónyi beruházás a Schneider Electricnél
- Mobil robot segítségével automatizál a Schneider Electric is
- Egységes automatizációval állhat talpra az ipar
- Új megoldással lehet még megbízhatóbb a működés
- Eljött a hiperhatékony épületek kora
- Így lehetnek versenyképesek az adatközpontok
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.