Napelemes rendszerek: így spórolhat villanyszámláján velük
A 0 forintos villanyszámla és a napelemek használata évtizedeken keresztül olyan dolog volt, amiről a legtöbben csak álmodoztak, ám ahogy egyre elterjedtebb a technológia, olcsóbbá is vált, a legújabb napelemes állami támogatásokkal pedig jóval kedvezőbben juthatunk hozzá. Cikkünk megmutatja, miért érdemes most váltani!
Talán közhelynek hangzik az az állítás, hogy a Nap az élet forrása, de ha jobban belegondol, akkor a Nap nélkül a földi élet belátható időn belül véget érne. Az emberiség már nagyon hosszú idő óta tudja, hogy a Nap kiapadhatatlan energiaforrásként szolgál, de csak az elmúlt pár évtizedben sikerült pontosan meghatározni azt, hogy mekkora ereje is van. A legújabb kutatások szerint pár órányi napsugárzás az emberiség 1 éves energiaszükségletét tudná fedezni. Az még a távoli jövő zenéje, hogy az emberiség kizárólag a Nap energiáját használja energiatermelésre, azonban a fosszilis energiahordozók végessége és a klímaváltozás szemmel látható negatív hatásai mind a megújuló energiaforrások felé terelik a tudományt. A technológia pedig immár magánszemélyek számára is elérhető, ráadásul egyre kedvezőbb áron!
Mi is pontosan a napenergia?
A napenergia a Napból érkező elektromágneses sugárzás, amely hő és fény formájában éri el a Földet. Ezt az energiát alapvetően kétféleképpen lehet hasznosítani:
- az elsődleges, passzív, felhasználási módnál gyakorlatilag az épület tájolása, a megfelelő szigetelés és építőanyagok a meghatározóak. Ebben az esetben az üvegházhatást kihasználva termelődik az energia. A gyakorlatban minden olyan épület passzív napenergia-hasznosítónak számít, amely kialakítása miatt képes hasznosítani a Nap melegét.
- A másik kategória a napenergia aktív felhasználási módja, amelyen belül szintén két kategóriát lehet megkülönböztetni. Az első esetben napkollektorok segítségével alakítják Nap energiáját hővé. Ezt elsősorban vízmelegítésre, azon belül fürdésre és főzésre használják. A másik lehetőség, hogy a napsugárzást napelemek segítségével közvetlenül elektromos árammá alakítják, amellyel az után a háztartás energiaszükségletének fedezésére lehet fordítani.
Mik azok a napelemes rendszerek?
A napelemes rendszerek olyan rendszerek, amelyek a Nap energiáját a fent említett módok egyike szerint hasznosítják, azaz villamos energiát termelnek. Általában napelemes rendszerek alatt a háztartások energiaszükségletét fedező lakossági rendszerek értendők. Ebbe beletartozik gyakorlatilag minden olyan alkatrész, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a rendszer rendeltetésszerűen működjön. Ilyen alkatrész többek között a napelem, az inverter, a tartószerkezet, illetve a kábelezés.
Több fajta napelemes rendszert lehet megkülönböztetni:
- Klasszikus rendszer: amikor a napelem a hálózatra van csatlakoztatva, a megtermelt energiát az épületben található fogyasztók használják fel, túltermelés esetén vissza lehet táplálni az energiát a hálózatba. Ha alacsonyabb a termelés, mint az energiaszükséglet, akkor pedig a hálózatból veszik fel a fogyasztók az energiát.
- Szigetszerű rendszer: olyan esetben kell ezt a megoldást alkalmazni, amikor valami miatt nem megoldható a hálózatra való csatlakozás. Ebben az esetben fontos, hogy önellátó legyen, tehát képesnek kell lennie a megtermelt energia tárolására is, azaz akkumulátor kell hozzá.
- Okos napelemes rendszer: speciális kialakításának köszönhetően valamelyest csökkenti a különböző árnyékhatások miatti veszteséget.
A napelemes rendszerek működése
A napelemekben valamilyen félvezető, általában kristályos szilícium található, amely a napfény gerjesztő hatásának köszönhetően villamos energiát képes előállítani. A kristályos napelemekben gyakorlatilag a szilícium kristályok vannak vékony szeletekre vágva, ez maga a cella. Ezek a cellák vannak összekötve egymással és egy közös vezetővel, ez az alaplemezre van ragasztva, amelyet végül edzett üveggel borítanak, és légmentesen lezárnak.
Az így megtermelt elektromos áramot közvetlenül a háztartás nem tudja felhasználni, mivel ezek viszonylag kis feszültségű egyenáramot állítanak elő. Az egyenáramot az inverter alakítja át váltóárammá, amit a háztartás már hasznosítani tud. Fontos elem még a mérőóra is, ami azt mutatja, hogy mekkora mennyiségű elektromos áramot táplált vissza a háztartás az energiahálózatba, amelyet értékesíteni is tud.
Miért jó a napelem?
A napelemes rendszerek legnagyobb előnye természetesen a költséghatékonyság. A megtérülése átlagosan 8-10 év, ezután már gyakorlatilag profitot hoz, sőt ha a háztartás energiatöbbletet termel, akkor azt a szolgáltatónak kötelessége átvenni, így akár már idő előtt is extra jövedelemhez tudja juttatni a háztartást. Nem utolsó szempont a környezetvédelem sem.
Elképzelhető, hogy a mostani húsz és harmincévesek életében eljön az az időszak, amikor a fosszilis energiahordozók teljesen kimerülnek, és alternatív megoldásokra kell váltani. Ha Ön már most felszereli a házát napelemmel, akkor nem fog idegenkedni ettől a technikától, sőt sokkal felkészültebb lesz, mint mások. E mellett sokaknak fő szempont, hogy függetlenedjenek az energiaszolgáltatóktól, így nem kell attól tartani, hogy esetleges áramszünet gondot fog okozni.
A napelemes rendszerek végső ára
Amikor azt próbálja kiszámolni, megéri-e Önnek napelemes rendszert telepíteni, akkor természetesen elsősorban a bekerülési árra kíváncsi, de erre sajnos nincs általános árlista – nagyon sok tényező befolyásolja.
Egy átlagos magyar háztartás energiaszükségletét nagyjából egy 25-40 m2-t elfogalaló, körülbelül 4-6 kW-os rendszer tudja fedezni, ez hozzávetőlegesen kettő-három millió Forint körül mozog. Ehhez az árhoz még hozzá kell számolni az esetleges járulékos munkákat is, ha például a meglévő hálózat/mérőhely régi és szabványosítani kell, viszont fontos megjegyezni, hogy ez nem képezi a napelemes rendszer részét, ezt a tulajdonosnak a napelemes rendszer telepítése előtt kell megcsináltatni.
Mennyi idő alatt térül meg a napelemes rendszer ára?
Egy átlagos magyar háztartás villanyszámlája nagyjából 10-20 000 Forint körül van havonta. A gyakran 1 millió forint feletti telepítési költséghez viszonyítva ez nem tűnik túl jó befektetésnek, de érdemes figyelembe venni, hogy az emberek általában családi házat nem csak pár évre vesznek, hanem jobb esetben évtizedekre terveznek. Egy napelemes rendszer átlagos 8-10 éves megtérülése így már nem tűnik olyan rossznak. Ha azt a havi 10-20.000 Forintot több hónapon keresztül gyűjti, akkor az egy nyaralás alapja is lehet a család számára. Továbbá érdemes azzal is számolni, hogy egy ilyen rendszer az épület értékét nagyban megnöveli, és ha egyszer majd el akarja adni a házat, bizonyára lesz az érdeklődők között olyan, akinek a szemében kifejezett előny, hogy a ház már fel van szerelve napelemmel.
Mire figyeljen oda, ha napelemes rendszert szeretne házára?
Fontos, hogy mindig csak szakemberrel végeztesse a napelemes rendszerek feltelepítését, hiszen ők a felméréstől kezdve a tervezésen és az engedélyezésen át egészen az utolsó csavar behúzásáig mindent átlátnak és kézben tartanak. Továbbá az is nagyon fontos, hogy magas minőségű rendszert válasszon, főleg vonatkozik ez a napelemes rendszer szívére, az inverterre. Az igazán jó telepítő cégek az általuk forgalmazott inverterek szervizelését is ellátják és a garanciák esetleges hosszabbításában is segítenek.
Miért pont most váltson napenegiára?
Az utóbbi években a társadalmi egyre szélesebb rétegének elérhetőek a napelemes rendszerek, hiszen az áruk drasztikusan csökkent. Míg a kezdetekkor egy egységnyi energia előállítása több, mint 100 dollár volt, ez mára nem éri el az 1 dollárt sem.
Az utóbbi idők otthonteremtési és családtámogatási programjai a háztartások energetikai korszerűsítésére is kiterjednek, így akár az is lehetséges, hogy a rendszer telepítését nagy részben, vagy egészben állami támogatásból tudja finanszírozni.
Kapcsolódó cikkek
- Kárrendezés a technológia uralta jövőben
- Nagyon sokan csökkentenék napelemmel az energiaköltségeiket
- Digitalizálással enyhíthető az ivóvízszektorra nehezedő nyomás
- Létrejött az európai napenergia összefogás
- Naperőmű-farmmal élesztették újjá a sivatagi élővilágot
- A változásban élenjárók fogják meghatározni a jövőt
- Egyre nagyobb teljesítményű napelemes rendszereket telepítenek a magyar háztartások
- Öntanuló rendszerdiagnosztikai megoldást fejlesztett ki naperőművek számára a Huawei
- Napelemparkot létesít a nyíregyházi LEGO gyár
- Győrben adták át Európa legnagyobb, tetőn kialakított napelemparkját
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.