Jelentős megtérülést hoznak a technológiai beruházások

forrás: Prím Online, 2021. május 14. 09:43

A Covid19-világjárvány alatt a technológiai beruházásokra fókuszáló vállalatok jelentősen növelték előnyüket versenytársaikhoz képest – állapította meg az Accenture új kutatása. Az eredményből kiderül, hogy ebben a nagy átalakulással járó időszakban a technológia valóban nélkülözhetetlenné vált az üzleti sikerhez, és nem csupán a cégek túlélésére van közvetlen hatással, hanem a növekedésükre is. 

A „Make the Leap, Take the Lead” című kutatás szerint a felhőre, a mesterséges intelligenciára (AI) és más technológiára fordított összegeket növelő vezető vállalatok árbevétele ötször gyorsabb ütemben növekedett, mint a lemaradóké. Ez jóval nagyobb mértékű, mint a néhány éve mért kétszeres arány. A lemaradó vállalatok közül sokan csak nemrég kezdtek új technológiákba befektetni – elsősorban üzleti és technológiai működésük fenntartása céljából, – amely tovább fokozta hátrányukat az élenjárókhoz képest. 

 

Új vállalatkategória is született: az élre törők (Leapfroggers). A vezető vállalatok és a lemaradók közé eső, a teljes minta 18%-át kitevő csoport kiemelkedik abból a szempontból, hogy gyorsabban képes megteremteni az egyensúlyt a rendszer erőssége és az intenzívebb innováció között. Az élre törők egy agresszív és haladó szemléletű stratégiával rövidebb idő alatt valósították meg digitális átalakulásukat, amely üzleti lehetőséget és előnyt teremtett az elmúlt év kihívásaiból.

 

„Kutatásunk a vállalatokat rendszereik erőssége – azaz új technológiák bevezetése és kiterjedt alkalmazása, valamint a technológiával támogatott innovációra való szervezeti és kulturális felkészültség foka – alapján pontozta. Az erős rendszerek és az innovációra átcsoportosított IT-költségvetés révén a vezető vállalatok jóval nagyobb léptékben tudnak fejlődni a lemaradókhoz képest” – mutatott rá Ramnath Venkataraman, az Accenture Technology globális integrált szolgáltatásokért felelős vezetője. „Az élre törő cégek a rendszerek erősségének fenntartásával és az egész szervezetükre kiterjedő innovációval érnek el rendkívüli fejlődést. Bevételük jelenleg ötször gyorsabb ütemben növekszik, mint a lemaradóké.”

 

A felmérésben 4300 válaszadót kérdeztek meg, amelynek során pontozásra került a vállalati rendszereik erőssége és az innovációra átcsoportosított költségvetésük nagysága. Ez alapján megállapították, hogy mely cégek tartoznak a „vezetők” (a teljes minta 10%-a), az „élre törők” (a minta 18%-a) és a „lemaradók” közé (az alsó 25%), majd megnézték az egyes csoportok pénzügyi teljesítményét.

 

Tóth Tünde, az Accenture Magyarország tanácsadásért felelős vezetője elmondta: „A jelentés megmutatja, hogy a vezető vállalatok korábban vezetik be az innovatív technológiákat és gyakrabban költenek erre más cégekhez képest. Az élen járó vállalatok nemcsak az új technológiák bevezetésére figyelnek oda, hanem a szervezet egészében történő sikeres alkalmazáshoz szükséges kritikus lépések végrehajtására is, ideértve az új, agilis munkamódszereket, az innováció által vezérelt kultúra megerősítéséhez szükséges fontos változtatásokat és a munkaerő továbbképzését. Minden egyes ilyen intézkedés új és fenntartható értéket teremt az érintettek számára.”

 

 

A jelentés szerint a progresszív technológiai stratégiák sikeresebben valósulnak meg az alábbi három fontos készséget elsajátító vállalatoknál: 

•  Platformváltás – felhőre való átállás az erős rendszerek kiépítése érdekében. A redundáns technológiák és az adatok elszigeteltségének visszaszorítása mellett javul a számítási kapcitás és a rugalmasság foka. Az élre törők 80%-a 2017-ig már bevezetett valamilyen felhőtechnológiát, ugyanakkor ez az arány 2020-ig 98%-ra emelkedett.

•  Átállás – innovációt előtérbe helyező technológiai stratégiaváltás. Az élre törők képesek megváltoztatni a gondolkodásmódjukat, és a potenciális visszaesést lehetőségként fogják fel az új technológiával végrehajtott innovációhoz. Az élre törők számára a legfőbb prioritás a világjárvány idején az új innovációk kiterjedt alkalmazása lett, és 67%-uk törekszik arra, hogy határozottan növelje a nem alapvető üzletágaiból származó árbevételét.

•  Elérhetőség – a technológia hozzáférhetőségének bővítése a belső üzleti funkciók esetében, valamint átfogó értékteremtés a személyre szabott dolgozói továbbképzés, a jóllét és mentális egészség támogatásán keresztül. A vezető vállalatok közel kétharmada (65%) prioritásként kezeli, hogy digitális alapokra helyezett rugalmas munkarenddel járuljon hozzá a munkatársak elégedettségéhez. A lemaradóknál ez az arány 43%. 

 

A vezető vállalatok több mint 70%-a növelte beruházásait a felhőbiztonság és 68%-a a hibrid felhő terén. A vezetők az IoT technológiák (70%), az AI és a gépi tanulás (59%) részleteiben is elmélyedtek. A felhőplatform kiépítésével elért költségmegtakarítás révén az IT-költségvetés a karbantartásról az innovációra csoportosítható át. Így a vállalat biztos alapokra támaszkodva tudja összehangolni a technológiai stratégiát az üzleti célokkal, és vállalaton belül értéket teremthet minden érintett számára. 

 

Az élre törők rövid idő alatt átalakították technológiai stratégiájukat és határozták meg prioritásaikat. Kihasználva a válság kínálta lehetőségeket 17%-kal növelték a fejlett és új technológiák használatát, illetve a vállalati szervezet egészébe skálázták a technológiát. Átgondolt szervezeti változtatások végrehajtásával még jobban kihasználták a technológiák előnyeit, és az átalakulást évek helyett hónapok alatt valósították meg. 

 

A kutatásról

Az Accenture „Make the Leap, Take the Lead” című jelentése a harmadik eleme egy olyan sorozatnak, amely a technológia vállalati alkalmazását vizsgáló, eddigi legnagyobb kutatásra épül. Korábbi jelentések: „Full Value. Full Stop. How to Scale Innovation and Achieve Full Value with Future Systems” (2019. október); „Your Legacy or Your Legend? A CEO’s Guide to Getting the Most Out of New Technologies” (2020. január). A „Make the Leap, Take the Lead” című jelentéshez végzett vizsgálat során 4300 üzleti és IT-szakember véleményét kérték ki 25 országban és 20 iparágban. Az Accenture kutatásáról, azon belül a technológiai beruházások bevált gyakorlatát követő vezető és élre törő vállalatokról itt olvashat bővebben.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32