Adat és ember szimbiózisát hozza az adatkezelés evolúciója

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 26. 09:54

Az információk átadásának módja óriási fejlődésen ment át az emberiséggel együtt. Az egyszerű, néhány hangból és gesztusból álló közlésektől indulva mára eljutottunk oda, hogy számtalan forrásból áramlik felénk az információ. Ez akár előnyt is jelenthet, de csak akkor, ha megfelelően tudjuk értelmezni. Ma már a szervezetek sikere és versenyképessége múlik azon, hogy képesek-e jól kezelni, elemezni és hasznosítani az adataikat. A Micro Focus szakértői szerint ehhez olyan szemléletmódra van szükség, ami az adatokat és az embert is egyaránt figyelembe veszi, így lehetővé téve, hogy az információkat hatékonyan fel tudják használni az üzleti döntéshozatalban.

Amint arra az IDC nemrégiben kiadott anyaga is rámutatott, az adatok kezelésének és feldolgozásának módja az ősidőktől napjainkig folyamatosan változik, amit a technológia fejlődése hajt. Az átalakulás pedig lehetővé teszi, hogy minél több információt juttassunk el minél több emberhez egyetlen forrásból, illetve javítsuk az adatokhoz való hozzáférést és a hordozhatóságukat. Az evolúció következtében az adatok most már nem csupán különálló információfoszlányokat jelentenek, hanem olyan insight-ok nyerhetők ki belőlük, amelyek segítségével a vállalatok értéket teremthetnek.

 

Sok elvárás, még több lehetőség

Az IDC szerint jelenleg sokféle elvárással és lehetőséggel találkoznak a vállalatok az adatkezelés terén. Egyfelől folyamatosan nő az adatok mennyisége, amit az előírásoknak megfelelő módon kell kezelniük. Másfelől ezeket az információkat azonnal elemezni és hasznosítani is kell, hogy cégek követni tudják a felhasználói trendeket, megalapozott üzleti döntéseket hozzanak, és hatékonyabbá tegyék stratégiájukat, illetve működésüket.

 

 

A világjárvány és a vele járó változás szintén hatással volt arra, hogyan bánnak a szervezetek az adatokkal. Az új, hibrid környezetben a távolról dolgozó alkalmazottaknak is hozzá kell férniük a céges információkhoz – otthonról, útközben és az irodában is –, mivel csak így tudják hatékonyan végezni a dolgukat „az új normálisban”. Az is fontos, hogy csapatban is tudjanak működni, bárhol is vannak. Emellett biztonsági másolatoknak is készülniük kell az általuk létrehozott vagy módosított fájlokról, nehogy az új rendszerben valamilyen hiba folytán elvesszen az eredmény. Az adatok biztonságának fenntartása, valamint a végpontok és a felhasználói eszközök védelme pedig alapvető és elengedhetetlen.

 

Adat és ember egységben

A Micro Focus szakértői szerint az adatok hatékony kezeléséhez napjainkban olyan módszerre van szükség, ami az adatokat és az embereket együttesen veszi figyelembe. Ez a fajta megközelítés lehetővé teszi, hogy az információkat hasznosítani tudják az üzleti döntéshozatalban, miközben az alkalmazottak egyszerűen hozzáférnek a munkájukhoz szükséges adatokhoz.

 

A szemléletmód kialakításában és fenntartásában segítséget nyújthat például a Micro Focus Information Management & Governance portfóliója.  Ez a termékkínálat minden szükséges elemet tartalmaz ahhoz, hogy rálátást biztosítson az adatokra és azok kezelésére, bárhol is legyenek azok: az adatközpontban, a felhőben, az IoT- és edge eszközökön vagy éppen a felhasználók gépein. Ezáltal megkönnyíti a csapatmunkát és a biztonsági másolatok készítését, illetve a végpontok kezelését és védelmét. Gondoskodik a tartalmak biztonságos menedzseléséről, és védelmet nyújt az adatok számára a keletkezésük pillanatától kezdve azok törléséig. 

 

A termékpaletta fejlett elemzéseket kínáló megoldást is tartalmaz, így segítve az adatok kezelésének és tárolásának optimalizálását. Ezenfelül az előírások betartását is támogatja például olyan eszközzel, amely átvizsgálja a cég teljes informatikai rendszerét és adatbázisát, majd rendszerezi és kategorizálja az összes fájlt és információt. A szoftver a személyes azonosításra alkalmas információkat képes felismerni, amihez mesterséges intelligenciát is alkalmaz, ezért a jelentésekben azt is külön meg tudja jelölni, hol találhatók olyan nagyobb védelmet igénylő, érzékeny adatok, amelyekre szigorúbb előírások vonatkoznak.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52