A Xiaomi és a Sundance Institute együtt indítanak filmes tanfolyamot
A világ egyik vezető technológiai nagyvállalata, a Xiaomi a Sundance Collab-bal, a tartalomkészítők globális közösségével és képzési platformjával lépett együttműködésre azért, hogy közösen egy olyan tananyagot és képzési programot állítsanak össze, amely eszközöket nyújt és alkalmat teremt a mobiltelefonnal készülő professzionális filmek elkészítéshez.
A Xiaomi Studios és a Sundance Collab filmes szakértői által kidolgozott kurzus az okostelefonok által kínált filmes technikákat járja körül és kulisszatitkokat oszt meg arról, miként lehet úgy használni a telefont filmfelvételre, hogy a végeredmény egy profik által forgatott filmre emlékeztessen. Minden epizód a telefonos filmkészítés egy-egy aspektusáról szól majd. Lesz például olyan rész, amely a telefonok kamerái által nyújtott lehetőségeket tárgyalja, megint más rész a megfelelő eszközök megválasztását, a helyszín kiválasztásának dilemmáit részletezi majd. Az epizódokban feltűnnek majd a Xiaomi Creators alkotásai és egy olyan tehetségfejlesztő program résztvevői is, amely tehetséges filmkészítők és fotográfusok számára kínál platformot a telefonnal készült alkotások megosztására.
A kurzus házigazdája Steven Senshan, a Xiaomi Studios vezetője lesz. Ő irányította korábban a Xiaomi legizgalmasabb okostelefonos filmes projektjeit, például azt is, amelyet a közelmúltban mutattak be a Xiaomi Filmfesztiválon és amelyben jó pár nemzetközi díjas filmkészítő vett részt a saját, okostelefonnal felvett kisfilmjeivel.
“Az elmúlt évtizedben sok alkotó készített remek filmeket, amelyeket rövidfilmekként vetítettünk és tűztünk a Sundance Filmfesztivál műsorára. Nagyon örülünk annak, hogy együttműködhetünk a Xiaomi Studios-zal ennek a filmkészítés mesterfogásait is érintő kurzusnak a felépítésében. Ez olyan új eszközöket ad a filmesek kezébe mindenütt a világon, amelyekkel képesek lesznek maximálisan kihasználni a készülékükben rejlő lehetőségeket” - mondta Beth Tripmacher, Sundance Collab termékfejlesztésért felelős vezetője.
A teljes képzési anyag, amely hét epizódból és ezekhez kapcsolódó aktivitásokból áll, ingyenesen elérhető lesz a Sundance Collab platformon október 4-én. Az első hat epizódot a Xiaomi hivatalos közösségi média csatornáján teszik majd közzé hetente, ettől a naptól kezdődően.
A Sundance Collab egy olyan egyedülálló, digitális platform, amely nyitott, befogadó, ahol a független alkotók biztonságos körülmények között léphetnek kapcsolatba egymással, oszthatják meg egymással a történeteiket, tanulhatnak egymástól és fejlődhetnek tovább alkotóként. A platformot a Sundance Institute, egy nonprofit szervezet indította el 2018-ban, amely aktívan támogatja a független filmes és színházi alkotókat, de leginkább a Sundance Filmfesztiválról ismert, amelyet évente tartanak meg a Utah állambeli Park City-ben.
Kapcsolódó cikkek
- Értékesítési rekord az okostelefonok világpiacán tavaly
- A Xiaomi bemutatta a tartalomgyártásra szánt Xiaomi 11 termékcsalád új tagjait
- A Xiaomi rövidfilmmel indítja az első saját filmfesztiválját
- A Xiaomi először lépett a 2. helyre a globális telefonpiacon
- Magyarországra is megérkezett a teljes Mi 11 termékcsalád!
- Magyarországra is megérkezett a Redmi Note 10 5G!
- A Xiaomi bevétele és nyeresége is rekordszinten 2021 első negyedévében
- Csúcskategóriás processzort kapott a Poco új telefonja
- A Xiaomi az idei első negyedévben érte el eddigi legjobb eredményét
- A Xiaomi meghirdeti idei ShotByMi fotós kihívását
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ahol autóval nem lehet, ott most kerékpárral mér az NMHH
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új mérési képességet alakított ki, amely lehetővé teszi, hogy kerékpárutakon és más, gépjárművel nehezen vagy egyáltalán nem megközelíthető útvonalakon is objektív adatok álljanak rendelkezésre a szélessávú mobil szolgáltatások elérhetőségéről és minőségéről.
253-ról 201 grammra: a Galaxy Z Fold karcsúsításának kulisszatitkai
Mióta a Samsung Electronics 2019-ben bemutatta az első, 276 grammos Galaxy Foldot, folyamatosan tökéletesíti a kihajtható készülékeket – generációról generációra fejlesztve a zsanér- és kijelzőkialakítást, a tartósságot, valamint a használhatóságot. Ahogy ezek a technológiák fejlődtek, a Samsung egy újabb kihívásra összpontosított: hogyan tehető egy nagy kijelzős kihajtható készülék könnyebben hordozhatóvá, anélkül, hogy elvesznének azok az élmények, amelyek egyedivé teszik ezt a kialakítást.
A TikTok Shopping megjelenése új korszakot nyithat a hazai online kereskedelemben
A TikTok Shopping magyarországi megjelenése fontos mérföldkő a hazai e-kereskedelemben. A közösségi kereskedelem, amelyet eddig elsősorban külföldi piacokhoz kapcsoltunk, 2026 nyarától fokozatosan Magyarországon is elérhetővé válik. Ez azonban jóval több, mint egy új értékesítési csatorna megjelenése: az online vásárlás logikája is átalakulhat, hiszen a termékek felfedezése és a vásárlás között egyre inkább elmosódik a határ.
AI, felhő, új ERP: nagy átalakulás előtt állnak a magyar középvállalatok
Az SAP Hungary 2026-os, középvállalatok körében végzett kutatása szerint a következő 1–2 évben egyszerre gyorsulhat fel a vállalatirányítási rendszerek modernizációja, a felhőalapú működésre való átállás és a mesterséges intelligencia beépítése a mindennapi üzleti folyamatokba.
Magyar fejlesztés, európai elismerés: SaaS-díjat kapott a QRGATE
Európai elismerést kapott a magyar fejlesztésű QRGATE rendezvénytechnológiai platform: a The SaaS-ies 2026 keretében a rendszer a „Best Event Operations SaaS Platform 2026 – Europe” elismerést kapta.

