Elstartolt az EI7 a MATE-n

forrás: Prím Online, 2021. október 12. 17:00

Tegnap kezdődött el a MATE Egyetemi Innovációs Hét című hibrid/online programsorozata, melyre október 15-ig várják az érdeklődőket. A gyakorlatorientált tudomány témakörét körüljáró egyhetes szakmai rendezvénynek offline térben a Szent István Campus ad otthont. Az Egyetem Pályázatkezelési és Innovációmenedzsment Igazgatóságának szervezésében zajló program, a nagy érdeklődésre való tekintettel, online térben is elérhető. 

Az EI7 nyitónapján Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora köszöntőbeszédében kiemelte, hogy az Egyetemnek - azon túlmenően, hogy nagyon magas szinten foglalkozik oktatással és kutatással - fontos feladata, hogy a tudományos munkákból ne csak cikkek, tanulmányok szülessenek, hanem az elért eredmény a piacon is megjelenjen.  Óriási a technológiatranszfer lehetősége. Az Egyetem szívügye, hogy az a sok új ismeret, ami az intézmény falain belül létrejön, a társadalom számára is hasznossá váljon, és termék vagy technológia formájában is megjelenjen a polcokon – mondta. Elérhető célként fogalmazta meg, hogy a megszerzett tudásból gazdaságilag is profitálni tudjanak a piac szereplői. „Mi nem terméket exportálunk, hanem amiben mi erősek tudunk lenni: az a tudás, a technológia, a know-how. Ezt tudjuk mi tovább vinni, nemcsak Európában, hanem azon kívül is.” 

 

A köszöntőt követően a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetője, Dr. Birkner Zoltán az innovációs ökoszisztéma aktualitásairól tartott előadást. Ismertette Magyarország 2021-2030 időszakára vonatkozó kutatási, fejlesztési és innovációs stratégiájának főbb elemeit, mely három fő alappillérre épül: a tudás termelése, a tudás áramlása és a tudás hasznosítása. Cél, hogy hazánk 10 év múlva a jelentős innovátorok közé tartozzon Európában. Hangsúlyozta az egyetemek központi szerepét, a fiatalok motiválását, egy új szellemiség bevezetését. A tudományos munkákat segítendő, az elkövetkező években 12 Tudományos és Innovációs Park fog épülni, mintegy 500 milliárd forintos beruházásból. 

 

A Pályázatkezelési és Innovációmenedzsment Igazgatóság részéről Nagy László igazgató ismertette a szervezet működését. Főbb feladataik között a forrásgenerálás, az innovációs munka ösztönzése, a hazai és nemzetközi szerepvállalás és a piaci partnerekkel való együttműködés szerepel, melyeket két regionális iroda lát el: Gödöllőn és Kaposváron. A nyitónap további részében a MATE innovációs háttértámogató osztályainak főbb munkatársai is bemutatkoztak.

 

Az EI7 további programjai a héten:

Október 12. kedd

14:00-17:00: SZELLEMI TULAJDON TEMATIKUS NAP (ONLINE)

Az ötlettől a piaci sikeriga szellemi 

Előadást tart: Dr. Legeza Dénes főosztályvezető 

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal, Tájékoztatási és Innovációtámogatási Főosztály

 

Október 13. szerda

15.00-17.00 KUTATÓI SZAKMAI PROGRAM (online) 

Kutatási adatkezelés

Előadást tart: Polgár Klaudia kutatást támogató könyvtáros és Kiss Gábor igazgató, Egyetemi Könyvtár és Levéltár

 

Október 14. csütörtök

8:30-11:00 – KUTATÓI SZAKMAI PROGRAM (online)

15:00-17:00 – HALLGATÓI INNOVÁCIÓS TEMATIKUS NAP (online)

 

Október 15. péntek

9:00-11:00 – KUTATÓI SZAKMAI PROGRAM (online)

 

Az Egyetemi Innovációs Hét részletes programja az uni-mate.hu oldalon letölthető.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Stúdióminőség a füledben

A Sony bemutatja a kritikusok által dicsért 1000X sorozat következő generációját: a WF-1000XM6 valódi vezeték nélküli zajszűrő fülhallgatót. Az új modell a sorozat örökségére építve kiemelkedő hangminőséget, a legpontosabb zajszűrést, továbbfejlesztett hívásminőséget és megbízható csatlakozást kínál az előd WF-1000XM5-höz képest. Az ergonomikus kialakítás kényelmes illeszkedést biztosít, a hosszú távú viselés során is.

2026. február 14. 16:08

Éjszakai fények, meghitt képek: így születik a tökéletes randi története

Február 14-én egy üzenet villan fel a kijelzőn: „Ez az este csak a miénk.” Ilyenkor a telefon nem csupán egy eszköz, hanem az emlékek őrzője is: az első izgatott szelfitől kezdve a meghitt vacsorán át egészen a csendes, éjszakai sétáig minden pillanat megörökíthető vele. A HONOR Magic8 Pro segítségével a randevú minden rezdülése megmarad.

2026. február 14. 14:38

A Schneider Electric újra a világ ESG-elitjében: hatodik éve a top 1%-ban

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Schneider Electric a World Benchmarking Alliance (WBA) legfrissebb ESG-értékelésén. A vállalat az EcoVadis minősítésén ismét elnyerte a Platina fokozatot, és immár hatodik egymást követő évben a vizsgált cégek legjobb 1 százalékába került.

2026. február 14. 12:14

Amikor a technológia a szeretet szolgálatába áll

A Valentin-nap a figyelemről, az együtt megélt pillanatokról és az apró, mégis sokat jelentő gesztusokról szól. Az Anker Innovations, a töltéstechnológia globális éllovasa, valamint a fogyasztói elektronika és okosotthon-megoldások meghatározó fejlesztője Valentin-napi ajánlataiban olyan eszközöket mutat be, amelyek nemcsak praktikus ajándékok, hanem a törődés modern kifejezői is. 

2026. február 14. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Tőzsdei beszélgetőtárs a képernyőn: Gracy AI a Bitgettől

2026. február 12. 14:56

Így vadásznak a kiberbűnözők a téli olimpia szurkolóira

2026. február 6. 09:56

Beszélgetés önmagammal: megszületett az első magyar AI‑hasonmás podcast

2026. február 5. 13:25

Beköszöntött a mesterséges intelligencia által vezérelt zsarolóvírusok korszaka

2026. január 28. 11:43