A VW összefog az InnoEnergyvel a CO2 mentesítés érdekében

forrás: Prím Online, 2021. november 5. 12:35

Partnerségre lép egymással a világ legaktívabb fenntartható energetikai befektetője, az EIT InnoEnergy és a Volkswagen AG. Közös fejlesztői és beruházási tevékenységeket terveznek, amelyek kifejezett célja, hogy felgyorsítsák a közlekedési szektor szén-dioxid-mentesítését, valamint felpörgessék annak elektromobilitásra való átállását. A Volkswagen egyúttal az EIT InnoEnergy egyik új részvényesévé is válik a most megkötött megállapodás alapján.

“Ahhoz, hogy szén-dioxid-mentessé tegyük a közlekedési ágazatot, temérdek fejlesztésre van szükség. Ezek megvalósításához a saját tevékenységünk mellett a jövőben egyre inkább a startup vállalkozásokra támaszkodunk majd. Az EIT InnoEnergy partnereként lehetőségünk lesz rátalálni a legígéretesebb vállalatokra az energetikai átállás minden területéről, amelyeknek aztán az üzleti modelljük bővítésében mi is segíthetünk” – hangsúlyozta Jens Wiese a Volkswagen M&A, Befektetés-tanácsadói és Partnerségek Csoportjának vezetője.

 

„A közlekedési szektor a történetének eddigi egyik legnagyobb változásán megy keresztül. Az autóipari vállalatok komoly választás előtt állnak: vagy úttörőként lépnek fel, vagy hagyják, hogy mások vezessék őket. A Volkswagen úgy döntött, hogy a változások élére áll, és megragadja az irányító szerepet. Éppen ezért külön büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Volkswagen csatlakozott a részvényeseink köréhez. Készen arra, hogy ezzel az együttműködésünket újabb szintre emeljük. Végig tekintve a portfóliónkba tartozó háromszáz, a fenntartható energia területén tevékenykedő vállalkozáson, óriási lehetőség rejlik a Volkswagennel közös munkában a közlekedési szektor szén-dioxid-mentesítésének felgyorsítására” – emelte ki a megállapodás kapcsán Diego Pavia, az EIT InnoEnergy vezérigazgatója.

 

A Volkswagen és az EIT InnoEnergy együttműködése több mint ötéves közös múltra tekint vissza. Az Európai Akkumulátorszövetség (EBA) kulcsfontosságú tagjaiként jelentős szerepet vállalnak együttes erővel a nemzetközileg versenyképes európai akkumulátoripar fejlesztésében, amelynek hozzájárulása az éves GDP-hez, az előrejelzések szerint, 2025-től eléri a 250 milliárd eurót, miközben négymillió közvetlen és közvetett munkahelyet teremt. A két vállalat befektetéseiken keresztül egyaránt elkötelezett a svéd zöld acél gyártó H2 Green Steel-ben, és a szintén svéd akkumulátor-gyártó Northvolt-ban. A Volkswagen az idén márciusi „Power Day” rendezvényén jelentette be, hogy hat hatalmas akkumulátorgyárat, úgynevezett giga factory-t építenek Európában 2030-ig a partnereikkel közösen, összesen 240 Gigawatt órás teljesítménnyel.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14