6,5 milliárdos közbeszerzést nyert a Delta Systems

forrás: Prím Online, 2021. december 8. 11:10

Jelentős értékű, 6,5 milliárd forintos közbeszerzés nyertese lett a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló Delta Systems Kft. A Klebelsberg Központ nevében eljáró Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) harmincezer darab notebook beszerzésével kapcsolatos feltételes közbeszerzés nyerteseként nevezte meg a cégcsoportot. Az informatikai eszközök nyolc megye köznevelési intézményeiben járulnak hozzá az oktatási szektor digitális felzárkóztatásához. 

A DKÜ által a Klebelsberg Központ nevében indított feltételes közbeszerzési eljárás célja a digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása, amelynek keretében az oktatási intézmények tanulói és pedagógusai egyaránt részesülnek a pályázat tárgyát képező notebookokból. 

 

A tender eredményének értelmében a Delta Systems az eljárás három részajánlati körét is győztesként zárta. A részajánlatokban foglaltak szerint a Delta Systems Pest, Zala, Tolna, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Győr-Moson-Sopron, Vas, valamint Veszprém megye köznevelési intézményei részére végezheti el az összesen 30 ezer darab notebook beszerzését, 6,533 milliárd forint nettó összeértékben. 

 

„A Delta Systems az ország egyik vezető rendszerintegrátoraként kiemelt missziójának tekinti a hazai oktatási intézmények digitális felzárkóztatását, infrastruktúrájának fejlesztését, közvetetten pedig az oktatás színvonalának növelését. Meggyőződésem, hogy az elnyert pályázat jelentős mérföldkő ezen törekvés megvalósításában.” – jelentette ki a tender elnyerése kapcsán Vidra László, a Delta Systems ügyvezető igazgatója.

 

A Szerződés hatályba lépésének és megvalósulásának feltétele a RRF-1.2.1-2021 konstrukció számú, „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és pedagógusok számára” című projekt Támogatási Szerződés hatályba lépése.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32