Ettől az 5 dologtól jobban érezzük magunkat munka közben
Bár a vírushelyzet alatt bevezetett korlátozások már valamelyest enyhültek, számos munkahely megtartotta az otthoni munkavégzés lehetőségét. A jelenlegi állás szerint a home office bizony hosszú távon is velünk maradhat, és mivel könnyen megtörténhet, hogy mindig más környezetben kell majd dolgoznunk, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy milyen feltételek mellett fogjuk valóban jól érezni magunkat. Ebben segít most a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Építészet és Design Tanszékének mesteroktatója, Bodonyi Zoltán.
Bodonyi Zoltán szerint a nagyobb cégek tisztában vannak azzal, hogy a munkaerő bevonzásában és az alkalmazottak általános elköteleződésében, hatékonyságában hasonlóan fontos szerepet játszik a kellemes hangulatú atmoszféra, mint a kollégák vagy az anyagi juttatások. A hangulatot, amit egy környezet áraszt, olyan paraméterek határozzák meg, mint a színek, a fények, a belmagasság, a bútorok elrendezése. Gondoljunk a távoli munkavégzésre is úgy, mint egy irodai környezetre: mit gondolnánk a munkakörnyezetünkről akkor, ha először látnánk meg? Illetve gondoljuk végig, milyen célt szeretnénk elérni a munkakörnyezet kialakításával: ösztönző, inspiráló, vagy netán nyugtató hatást szeretnénk elérni?
1. Színek
A színek nem csak esztétikai szempontból fontosak: hatással vannak a hangulatunkra, a kreativitásunkra, ezáltal pedig a hatékonyságunkra is. Minél természetközelibb színek vesznek körül minket, annál jobb a közérzetünk, így a zöld mindig jó választás lehet – stresszcsökkentő, nyugtató és boldogságérzetet keltő hatását bármikor kihasználhatjuk. Érdemes tudnunk, hogy míg a meleg színek ösztönző hatásúak, a hideg színek inkább nyugtató jellegűek. A kék szín bár szintén természetes, túlzott használata és sötétebb árnyalatai depresszív érzéseket is kiválthatnak. Hasonló a helyzet a pirossal: bár ösztönzőleg hat, túlzott jelenléte akár zavaró vagy ingerlő is lehet.
2. Fények és természet
A megfelelő fényviszonyok és az oxigéndús levegő alapvető fontosságúak a munkavégzés szempontjából. Túl kevés fény és elhasznált levegő mellett álmosak, kedvtelenek, figyelmetlenek leszünk, ezért a két első tényező, amire mindig figyelnünk kell, a minél több természetes fény és friss levegő. Ezek mellett érdemes beengednünk a természetet is: a növények azon túl, hogy zöld színükkel jobb hangulatot keltenek, növelik a mentális és fizikai komfortérzetet, és kedvezően hatnak a kreativitásra és a figyelemre.
3. Elrendezés
A METU mesteroktatója szerint alapvető fontosságú, hogy a munkavégzésre szánt sarkot, asztalt, területet valamilyen szempontból elkülönítsük a tér – például otthonunk – többi részétől. Ez persze nagyban függ a tér adottságaitól: a munkaasztal orientáltsága, az ablakhoz, ajtóhoz viszonyított helye, valamint a használó nézési iránya nagyban befolyásolja az szeparáltság érzetét. Ezen felül a bútorozás adhat kreatív megoldásokat. „Egy jól megválasztott – minimum 150 cm-es, azaz ülő pozícióban szemmagasságig érő – polcos szekrény, egy térelválasztó paravánfal, de akár egy függöny is hatékonyan tud kialakítani privátabb munkakörnyezetet” – mondta Bodonyi Zoltán. Ha nincs semmilyen lehetőségünk az elszeparálásra, vagy ha netán túl hangos a környezet, egy fülhallgató vagy egy füldugó is hasznos megoldás lehet.
4. Ösztönző részletek
Bár azt gondolnánk, home office sarkunkban érdemes személyes kiegészítőkkel, eszközökkel körülvennünk magunkat, a színes-szagos tárgyak egyes feladattípusoknál könnyen elvonhatják a figyelmünket ahelyett, hogy ösztönzőleg hatnának a munkánkra. Bodonyi Zoltán szerint a kiegészítők kapcsán is érdemes tudatosan gondolkodnunk: a kreatív munkát végzők számára például ideális lehet, ha változatossá teszik a munkára szánt időt óránkénti 10 perces sétával, gyakori hely- vagy pozícióváltoztatással, apró játékokkal, tárgyakkal, hiszen ezek mind-mind befolyásolhatják a munkájukat. Monoton feladattípusok esetén azonban akár hátráltathatnak is minket az izgalmas részletek.
5. Gondoljuk végig a saját preferenciáinkat
„Nagyon különbözőek vagyunk, ezért nagyon különbözően éljük meg az otthoni és a munkahelyi életünket is. Sokaknak nem megy jól a home office-ban történő munkavégzés, másokat pedig a nagy és zsúfolt irodák frusztrálnak. Attól függően, hogy mi az elvégzendő munka és milyen személyiségek vagyunk, különféle helyszínek, szituációk lehetnek ideálisak számunkra” – mondta Bodonyi Zoltán. „Egy kreatívabb feladatot például a teraszon borozgatva is el lehet végezni, a monoton munkához azonban jellemzően elszeparált környezetre van szükség. Éppen ezért gondoljuk végig, mi az, ami a személyes jellemzőink és a tevékenységünk szempontjából a legjobb választás.” A szakember szerint a környezet jellemzőin túl is alapvető fontosságú, hogy tudatosan ketté kell választanunk az otthoni és a munkához kapcsolódó feladatainkat. „Igazán hatékonyak csak az idő megfelelő beosztásával és a napi célok gondos felállításával lehetünk” – tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- 3+1 applikáció, ami segít elérni a munkahelyi célokat
- Innovatív megoldásokra kényszerítette a járvány a cégeket
- Ez lesz a következő években a 4 legfontosabb soft skill
- A legjobb munkatársait veszítheti el az a cég, aki nem biztosít home office-t
- Így tudhatjuk meg, milyen szerepet töltünk be munkahelyünkön
- A járványhelyzet még inkább felértékeli a rugalmas foglalkoztatási formákat
- Munkahelyi baleset-e a home office munkavégzés alatt történt baleset?
- A Budapesti Metropolitan Egyetem a válságos időkben is bővül
- Hogyan hatott a koronavírus-járvány a munkahelyi étkezésre?
- Fenntarthatósági szakemberek reformálhatják meg a divatipart
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.