Lojálisak vagyunk az orvosainkhoz, a jó ellátásért cserébe nem spórolunk a pénzzel és az idővel

forrás: Prím Online, 2022. március 16. 12:35

Nemcsak az ár és a földrajzi közelség meghatározó szempont az orvos vagy klinika kiválasztásakor – derült ki a Dokio orvoskereső platform és a GKI Digital közös felméréséből. A kutatás szerint a magyar páciensek számára legalább ennyire lényeges, hogy egy már korábban megismert, vagy jó hírnevű orvoshoz jussanak el. A magánegészségügyi ellátást újonnan igénybe vevők közel harmada egy-egy konkrét orvosra keres rá, sokan pedig ismerősök vagy szakemberek ajánlása alapján döntenek.

Kifejezetten erős Magyarországon a páciensek lojalitása saját orvosuk felé, és sok beteg kész több pénzt és időt áldozni arra, hogy jobb hírű szakember rendelésére juthasson el – tudtuk meg a kutatásból. A Dokio és a GKI Digital közös felmérése során mintegy 4000 embert kérdeztek meg arról, milyen szempontok alapján választják ki, hogy melyik klinikára vagy melyik orvoshoz mennek el kezelésre, vizsgálatra, ha egészségügyi szolgáltatást vesznek igénybe.

 

Egészségügyi probléma esetén a legtöbben a meglévő orvosuk rendelésének helyét választották fő szempontnak, míg a válaszadók 33 százaléka a korábbi ismeretséget emelte ki (a vonatkozó kérdésnél egy válaszadó több szempontot is megjelölhetett). A felmérésben résztvevők 30 százaléka válaszolta, hogy ismerős, barát, családtag ajánlása útján választ orvost. Meglepő módon a rendelés közelségét csak a harmadik és negyedik leggyakoribb helyen jelölték meg a megkérdezettek: 20 százalékuk a lehető legközelebbi, 22 százalékuk pedig a kényelmesen megközelíthető rendelést preferálja.

 

Egy másik kérdésre válaszolva a résztvevők (olyan páciensek, akik igénybe vettek már magánegészségügyi ellátást) 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hűséges az orvosához. Ezzel szemben csak 5 százalék mondta azt, hogy mindig oda megy, ahol a legkorábban vagy legolcsóbban kap időpontot. 33 százalék pedig úgy nyilatkozott, bizonyos orvosok, szolgáltatók esetében hűséges, míg más esetben akár szívesen kipróbálna újat.

 

 

„A válaszok jól mutatják, hogy a magánegészségügyet igénybe vevő páciensek nagy része hajlandó akár több pénzt és időt áldozni azért, hogy megbízhatóbb ellátást kapjon” – mondta Radnóczi Gergely, a Dokio online egészségplatform társalapítója. Az elmúlt egy évben magánegészségügyi ellátást igénybe vevő válaszadók 72 százaléka 10 és 100 ezer forint között költött ilyen szolgáltatásokra, 16 százalékuk viszont több mint 150 ezer forintot fordított magánellátásra.

 

Az önmagukat orvosukhoz lojálisnak vallók 74 százaléka az orvos munkájával való elégedettséggel indokolta a már bevált szakemberhez való ragaszkodást, míg a válaszadók 43 százaléka számára az orvos személyisége, kisugárzása a meghatározó szempont.

 

A felmérés során a Dokio és a GKI Digital arra is kíváncsi volt, mi alapján választ rendelést az, aki új magánegészségügyi szolgáltatót keres. 38 százalék azt felelte, hogy az adott problémától függ, hogy orvost választ, vagy pedig rendelőt, míg a felmérésben résztvevők 29 százaléka kifejezetten orvos alapján keres. Arra a kérdésre, hogy mi alapján választanak magánorvost, a legtöbben (51 százalék) az „ismerős, barát, családtag ajánlása útján” lehetőséget választották, és szintén sokan vannak, akik egy másik orvos ajánlását követik (29 százalék) vagy egy orvos ismertsége, hírneve alapján döntenek (27 százalék).

 

A kutatás szerint a páciensek csupán öt százaléka választ orvost online orvoskereső szolgáltatás használatával, az internetről választók inkább a keresőszolgáltatásokat részesítik előnyben. Radnóczi Gergely ugyanakkor rámutatott, hogy a Dokióhoz hasonló orvoskereső platformok kifejezetten alkalmasak arra, hogy szakmai elismertség alapján keressünk orvosokat, hiszen rajtuk keresztül elérhetők a szakemberek szakmai életrajzai, elismerései is.

 

„Az eredmények arra is utalnak, hogy bár az e-egészségügy, távmedicina és hasonló, kevésbé személyes eljárások egyre gyakoribbak az egészségügyben, továbbra is megkerülhetetlen az orvos-beteg bizalmi kapcsolat” – mondta Radnóczi Gergely. „Eközben a magánegészségügyben is élesedik a piaci verseny, amelyben egy-egy klinika akkor tehet szert előnyre, ha minél jobban előtérbe kerül az orvosok szakmai személyisége is. A felmérésünk azt mutatja, hogy nem a közelség vagy az ár a fő szempont a páciensek számára orvosválasztás során, hanem elsősorban olyasvalakihez szeretnének eljutni, akiben megbízhatnak. A magánklinikáknak is ezt kell sugározniuk.”

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14