Megváltoztatta a digitális hirdetések világát az EY Az Év Üzletembere világverseny győztese
Az Aleph Group digitális hirdetési-cégcsoport argentin alapítója és vezérigazgatója, Gaston Taratuta nyerte az EY World Entrepreneur of the Year nemzetközi díjat Monacóban. Magyarországot hazai győztesként a BioTechUSA-cégcsoport tulajdonosai, Lévai Bálint vezérigazgató és Lévai Balázs kereskedelmi igazgató képviselték.
A nyertes, Gaston Taratuta karrierje kezdetén Brazília egyik legnagyobb médiavállalatánál dolgozott, ahol amerikai ügyfelekkel tartotta a kapcsolatot. Hamar felfigyelt arra, hogy a digitális és közösségi média platformokon a hirdetők nem használják ki a feltörekvő országokban rejlő lehetőségeket. Hiába volt elérhető világszerte egy adott szolgáltatás, azt jellemzően csak a nagyobb piacokon reklámozták. Vállalkozását, az Internet Media Services-t (IMS) 2005-ben azzal a küldetéssel indította el, hogy megszüntesse ezt a versenyhátrányt a globális technológiai szektorban. Szolgáltatásával elérhetővé tette a digitális hirdetési megoldásokat a kevésbé lefedett régiókban, hogy az itt működő helyi vállalatok és kereskedők is egyenlő esélyekkel, nemzetközi közönséghez juthassanak el.
A kezdeti sikereket követően Taratuta számos, az IMS-hez hasonló üzleti modellel működő vállalkozást vásárolt fel, és megalakította az Aleph Groupot, amely jelenleg négy kontinens 90 piacán van jelen. Tavaly a vállalat adózás előtti eredménye (EBITDA) meghaladta a 70 millió dollárt, a társaság már több mint 1000 főt foglalkoztat. Az üzletember a második dél-amerikai győztes a nemzetközi díj 22 éves történetében.
„Egy vállalkozás nem csak egy sikeres üzlet építéséről szól. Sokkal inkább arról, hogy új lehetőségeket teremtünk és ragadunk meg. Kevés iparág ment át nagyobb fejlődésen az elmúlt két évtizedben, mint a digitális hirdetéseké, és pontosan ezért formálom ekkora lelkesedéssel a jövőjét” – hangsúlyozta Gaston Taratuta.
Magyarországot az EY Az Év Üzletembere 2021 fődíjat elnyerő Lévai Bálint és Lévai Balázs, a BioTechUSA-cégcsoport vezetői és tulajdonosai képviselték a világversenyen. A testvérpár Európa egyik vezető étrend-kiegészítő márkájává emelte a BioTechUSA-t, amely ma már több mint 100 országban, 24 webshoppal, 270 franchise üzlettel és 4500 partnerrel van jelen mind a hat kontinensen világszerte, Magyarországról pedig csaknem 1600 főt foglalkoztat. Lévai Bálint és Lévai Balázs nagyratörő tervekkel vették át szüleiktől a kizárólagos magyar tulajdonban lévő családi céget, amit a 2014-es generációváltás sikeres levezénylése óta látványosan emelnek egyre magasabb szintekre. A közelmúltban a BioTechUSA-cégcsoportba olvadt a hazai célközönségük elsőszámú webshopja és online magazinja, a Builder és az átlag vitaminfogyasztókat megszólító új multibrand webáruház, a VitaminShop is. A vállalat 2020-ban felvásárolta legnagyobb piaci vetélytársát, a Scitec Nutrition-t. A Lévai-testvérpár hatékonyságát mutatja, hogy a BioTechUSA mára egy 57 milliárd forint árbevétellel rendelkező nagyvállalattá nőtte ki magát és bekerült az európai TOP5 étrend-kiegészítő márka közé.
Kapcsolódó cikkek
- Halmozhatják az állami támogatásokat a felkészült hazai vállalkozások
- Kibővült és egyszerűbb állami támogatás várja a beruházni vágyó vállalkozásokat
- A BioTechUSA vezetői lettek „Az Év Üzletemberi”
- Veszélyeztetik az emelkedő nyersanyagárak a beruházásokat
- A magyar vállalatoknak is fontos az etikus működés
- Nem mernek hosszú távra tervezni a fogyasztási cikkek gyártói
- Végérvényesen átalakulhatnak a fogyasztói szokások
- Szárnyra kaptak a technológiai felvásárlások Magyarországon
- Csúcson a családi vállalkozások
- Magyarország felkerült a megújuló energia befektetések toplistájára
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.