Kell-e laptopot biztosítaniük a cégeknek otthoni munkához?
Ugyan a koronavírus-járvány nehezén remélhetőleg már túl vagyunk, minden jel arra utal, hogy a home office egy darabig még velünk marad. Hibrid munkavégzés esetén a munkáltatónak nem minden esetben kell számítógépet biztosítani a munkavállalói számára, pedig az kölcsönösen előnyös mindkét fél számára. Tóth Roland, a Furbify munkatársa arról beszélt, ha összekeverednek a dolgozó privát dolgai a céges ügyekkel, az sosem vetít előre semmi jót, a vállalati laptopok pedig általában jóval gyorsabbak, mint egy otthoni gép, így azzal a munkát is gördülékenyebben lehet végezni.
A világjárvánnyal összefüggő veszélyhelyzet megszüntetésével 2022. június 1. napjával hatályba léptek a munka törvénykönyve távmunkavégzésre vonatkozó módosításai, annak munkavédelmi és adójogi változásaival együtt. A megváltozott szabályok a „home office” gyakorlati megjelenését hivatottak visszatükrözni a jogszabályokban, ahol a jogalkotók kitértek a munkavállalók eszközhasználatára is.
A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény továbbra is lehetőséget ad arra, hogy a felek megállapodása alapján a távmunkát a munkavállaló az általa biztosított munkaeszközzel végezze, azonban ebben az esetben a munkáltatónak kockázatértékelés elvégzése során kell meggyőződnie a munkaeszköz egészséget nem veszélyeztető és biztonságos állapotáról. A munkaeszköz egészséget nem veszélyeztető és biztonságos állapotának fenntartásáról pedig a munkavállaló köteles gondoskodni.
Ennek értelmében amennyiben a munkavállaló saját eszközzel szeretne dolgozni, azt megteheti előzetes jelzés alapján, de főszabály szerint a távmunkavégzés a munkáltató által szolgáltatott számítógépen történik.
Tóth Roland, a Furbify munkatársa rámutatott, minden cégnek érdeke is, hogy biztosítson a dolgozóinak a home office-hoz legalább egy korszerű laptopot.
„Amikor valaki saját gépet használ munkavégzésre, akkor számos adatbiztonsági probléma merül fel. A munkavállaló privát dolgai, a családi fotóktól a különböző szerződésekig összekeverednek a vállalati adatokkal, melyek ennek nyomán akár veszélybe is kerülhetnek. Nem biztos, hogy otthonra csúcsgépet vásárol mindenki magának és a vírusirtásra sem feltétlen fordítanak kellő figyelmet” – mutatott rá.
Ellenőrizni is könnyebb a munkavállalót
A szakember hozzátette, a cégek szakértői gárdája által megrendelt és a kellő szoftverekkel ellátott gépek a legtöbbször gyorsabbak, mint az otthoni konzumer laptopok. Ezáltal a munkavállalók gyorsabban is tudnak dolgozni és ők sem keverik így össze a magánéletet a munkával, jobban oda tudnak fókuszálni a napi teendőkre.
A június elején hatályba lépett törvény egyébként azt a veszélyhelyzet alatt irányadó átmeneti rendelkezést is véglegesíti, miszerint eltérő megállapodás hiányában a munkáltató az ellenőrzési jogát távolról számítástechnikai eszköz alkalmazásával gyakorolja. Ehhez feltehetően külön szoftverre van szükség, ami lehetővé teszi a munkavállaló munkavégzésének távoli ellenőrzését. Tóth Roland felhívta rá a figyelmet, ez is jóval egyszerűbben oldható meg akkor, ha a cég számítógépéről van szó, hiszen az alkalmazottak nem minden esetben örülnek neki, ha megfigyelő rendszert telepítenek a laptopjaikra.
A Furbify munkatársa azt is megjegyezte, a vállalatok sokat tehetnek a környezetért is, ha felújított laptopot vásárolnak a munkavállalók számára. A felújított laptop könnyen beilleszthető, innovatív megoldást jelent, amely támogatja a fenntartható jövőért vívott harcot.
„Ma már töredék áron tudunk magas minőségű, strapabíró laptopot vagy PC-t vásárolni. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a felújított laptopok piaca, nem hiába. Egy felújított prémium kategóriás laptop vásárlásával akár 75%-ot is spórolhatunk egy újhoz viszonyítva. A felújított műszaki eszközök piaca és ismertsége nyugaton több évtizedes múlttal rendelkezik. Magyarországon ez a jelenség némi késleltetéssel jelentkezett. Vásárlóink közül még kevesen, de napról napra többen mondják azt, hogy a fenntarthatósági tényező is közrejátszott a döntéshozatalban” – zárta gondolatait.
Kapcsolódó cikkek
- Hőségriadó kisokos: mit okozhat a túlmelegedés a gépeknél?
- Új szolgáltatásokkal, frissített specifikációkkal megérkezett a Surface Laptop Go 2
- Tippek a sikeres „workation” munkavégzéshez
- Az árak és a szűkülő választék egyaránt nyomasztják a vásárlókat
- Praktikus és könnyen mozgósítható társ rövidebb vagy hosszabb utakra
- Új XPS 13 és XPS 13 2 az 1-ben modell
- A metaverzumban erősít a Profession.hu
- A szakértő szerint nem érdemes az olcsóbb árkategóriájú laptopokat választani
- Így gondolkodunk a távmunkáról
- Itthon is elérhető Alienware újdonságok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pillanatok művészete – Fotózz úgy, mint még soha
Örömmel mutatjuk be legújabb közösségi média kampányunkat, amely arra hív, hogy gondold újra, mit is jelent megörökíteni az élet legértékesebb, legmúlékonyabb pillanatait. A „Ragadd meg a pillanatot!” kampány a HONOR 400 Lite erejét mutatja meg: egy eszközt, ami segít, hogy semmi fontos ne maradjon ki.
Díjazták a szellemi tulajdon hazai példaképeit
A Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából idén is átadták a rangos Millenniumi Díjakat. Az elismerést olyan intézmények, vállalkozások és szellemi műhelyek kapják, amelyek kiemelkedő munkát végeznek a szellemi tulajdon védelmében, és fontos szerepet játszanak a magyar innováció előmozdításában. A 2025-ös év díjazottjai: a Music Hungary Szövetség, a Dalfutár című műsor, a Hagyományok Háza, a Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye (MIMNG), valamint a Nivelco Ipari Elektronika Zrt.
Zöldebb, okosabb, elérhetőbb: A Xiaomi 2024-es ESG jelentése
A Xiaomi Corporation (a továbbiakban „Xiaomi” vagy „Vállalatcsoport”), a világ egyik vezető fogyasztói elektronikai és okoseszközöket gyártó vállalata, bemutatta hetedik éves környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) jelentését.
Digitális igazság vagy illúzió? – Védekezés a deepfake ellen
Az internetes térben egyre súlyosabb problémát jelent a deepfake technológia térnyerése, amely mesterséges intelligencia segítségével hoz létre megtévesztő képeket, videókat és hanganyagokat. A technológia fejlődésével egyre nehezebb megkülönböztetni a valós és a mesterségesen generált tartalmakat, ami komolyan rontja az online információkba vetett bizalmat.
Tízből kilenc mozilátogató fontosnak tartja a korhatár-jelöléseket
A mozilátogatók többsége elégedett a filmek hazai korhatár-besorolási rendszerével, és úgy véli, ez hatékony eszköze a gyermekek védelmének – derül ki a Nemzeti Filmiroda és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös kutatásából. A felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok közel fele nincs tisztában azzal, hogy a korhatár-besorolások csak ajánlások, nem kötelező érvényű előírások.