30 éves hazánk neves informatikai könyvkiadója
A Bártfai Barnabás által alapított vállalkozás 1992 óta foglalkozik könyvkiadással, amely 30 év alatt több mint száz könyvet jelentetett meg, s a kötetek darabszáma jelenleg már meghaladja a 600 ezer példányt.
Könyveikből több generáció ismerhette meg a számítógépek használatát, és kapott bevezetést a számítástechnika különböző ágainak rejtelmeibe. A kiadó alapítójának nevéhez köthető az első magyar szerzőtől származó hétköznapi embereknek szóló számítástechnika könyv is. Kezdetben még elektronikai és számítástechnikai alkatrészkészítéssel és kiadványszerkesztéssel foglalkoztak majd jöttek a közérthető nyelvezetű számítástechnikai szakkönyvek, tankönyvek, oktatóprogramok és marketing vagy hagyományos műfajú könyvek, melyekkel több díjat is elnyertek, például 2003-ban a legjobb oktatóprogramnak járó Budai-díjat. A jeles évfordulón az ünnepelt ad ajándékot az olvasóknak: a www.shop.bbs.hu webáruházban 30% kedvezménnyel valamennyi könyvet megvásárolhatjuk idén a bbs30year kuponkód felhasználásával, ahol a könyvekről részletes információkat tartalomjegyzékeket is lehet találni.
A BBS-INFO Kft. a regények, marketing, ismeretterjesztő, politika, gazdaság, történelem, pedagógia és utazás tematikájú könyvek mellett természetesen továbbra is foglalkozik számítástechnika oktatással, kiadványszerkesztéssel, egészségügyi dokumentumok készítésével és egyéb nyomdai munkákkal. Nem túlzás azt állítani, hogy Magyarországon nincs még egy ilyen sokoldalú magánkönyvkiadó. Könyveik a szakmai sikerlisták élén vannak, köszönhetően közérthető fogalmazásmódjuknak. A ma már nem kapható, de annak idején százezer példányban elfogyott „Hogyan használjam” c. könyvüket évekig tankönyvként is használták, a 2000-es évek elején pedig tízezrek készültek fel az ECDL vizsgákra a könyveikből. A „Sosem késő” című könyvük például az idősebb generációnak nagy támasz a modern eszközök elsajátítását illetően, de ma is számos közkedvelt témájú könyvüket megtaláljuk a könyvesboltok polcain a 3D nyomtatástól kezdve, a C# programozáson, hackelésen, darkneten, grafikán és Androidon át az Exceles témákig.
30 évvel ezelőtt történt...
Informatikai kiadó lévén, összeszedtük, hogy milyen nagy események, újítások történtek 1992-ben az IT szektorban.
Bemutatják a Terminátor 2: Ítélet napja c. mozifilmet
James Cameron rendező 1984-es The Terminator című slágerének folytatása az Industrial Light & Magic forradalmi speciális effektusait tartalmazza. Rekord 100 millió dollárból készült, és akkoriban ez volt a valaha készült legdrágább film. Ennek a költségnek a nagy része a számítógéppel generált speciális effektusok költségeinek köszönhető a film során. A Terminátor 2 egyike azoknak a filmeknek, amelyek élesen bírálják az új technológiai és innovatív megoldásokat, illetve, hogy semmiben sem bízhatunk meg teljesen. Ekkor még nem is voltak okoskütyük.
A DEC bejelentette az Alpha chip architektúrát
A 32 bites VAX architektúra helyettesítésére tervezett Alpha egy 64 bites csökkentett utasításkészletű számítógépes (RISC) mikroprocesszor. Széles körben használták a DEC munkaállomásain és szerverein, valamint számos szuperszámítógépen, például a kínai Sunway Blue Light rendszerben és a svájci Gigaboosterben. Az Alpha processzorterveket végül a Compaq vásárolta meg, amely az Intellel együtt fokozatosan megszüntette az Alpha architektúrát a HP/Itanium mikroprocesszor javára.
Intel Paragon rendszer
Az Intel által a Caltechnél épített Touchstone Delta számítógépre épülő Paragon egy párhuzamos szuperszámítógép, amely 2048 (később több mint négyezer) Intel i860 processzort használ. A rendszer élettartama során több mint száz Paragont telepítettek, mindegyik ötmillió dollárba került. A Caltech Paragon-ját 1992-ben a világ leggyorsabb szuperszámítógépének nevezték el. A Paragon rendszereket számos tudományos területen használták, beleértve a légköri és óceáni áramlási tanulmányokat, valamint az energiakutatást.
JPEG szabvány véglegesítve
1986-ban nemzetközi szabványügyi szervezetek egy csoportja leválasztotta a Joint Photographic Expert Group-ot (JPEG), hogy szabványokat hozzanak létre a digitális képek számára. 1992-re a csoport meghatározta a szabályokat arra vonatkozóan, hogy mi lett a jpeg (vagy .jpg) formátum. A Jpeg tömörítés kompromisszumot tesz lehetővé a fénykép minősége és a fájl mérete között. A Jpeg ma is az egyik legnépszerűbb képformátum, és a digitális fényképezőgépek által legszélesebb körben használt formátum.
SanDisk SSD modul az IBM számára
Egy prototípus szilárdtestalapú lemez (SSD) modul készült az IBM általi kiértékeléshez. A SanDisk, amely akkoriban SunDisk néven volt ismert, gyártotta azt a modult, amely nem felejtő memóriachipeket használt a merevlemez-meghajtók forgó lemezeinek helyettesítésére. A SanDisk felismerte, hogy a kézi eszközök és számítógépek egyre könnyebbek és kisebbek, és hogy az SSD-modulban használt flash memória hatalmas előnyöket kínál a merevlemezekkel szemben.
A BBS-INFO kiadó a különleges eseményt egy 30 %-os kedvezménykuponnal ünnepli idén, amelyet a www.shop.bbs.hu webshopban a bbs30year kuponkóddal lehet felhasználni bármelyik kiadványra. Aki pedig inkább elektronikus formában szeretné magáénak tudni a könyveket, úgy ők is megtalálják a kiadó könyveit a nevesebb e-book forgalmazóknál (interkonyv, google play áruház, stb.) Jól szemléltetik a könyvek (pl.: Excel, Word, Windows, Android kézikönyv), hogy a kezdeti időszaktól mennyit változott az informatika világa.
Kapcsolódó cikkek
- Informatikusok, valójában mit szeretnétek?
- A biztos béremelkedést leginkább az IT-szektor garantálja
- Az Apple, a Google, a Meta és a Shopify nagyágyúi hozzák Budapestre a legfrissebb tech trendeket
- Valóban elköltözhet az informatikusok jó része a KATA megszűnése miatt
- Csütörtökön indul az IT Realitás Mozgalom kérdőíve
- Sok cég az IT költségek visszavágásával kezdte meg a spórolást
- Kidurranhat az IT lufi? Amerikában már elkezdődtek a leépítések…
- Csodálkozunk, hogy elmennek az informatikusok?
- Green Fox felmérés: a szoftverfejlesztők előtt kiemelkedő karrierlehetőségek állnak
- Tömegesen dolgoznának itthonról külföldre a magyar informatikusok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatmentés másképp: hogyan védhet meg a 3-2-1 stratégia a zsarolóvírustól?
Sokan még mindig csak egy kötelező, unalmas feladatként tekintenek az adatmentésre, amit csak azért pipálnak ki, mert „muszáj”. Pedig egy jól megtervezett biztonsági mentés akár életmentő is lehet, különösen egy zsarolóvírusos támadás során. A Kingston szakértői szerint a 3-2-1 mentési stratégia kulcsfontosságú – legyen szó céges dokumentumokról vagy személyes adatokról, ezzel a módszerrel hatékonyan megőrizhető az adatok biztonsága, és a működés folytonossága is.
A TCL újabb nemzetközi sikereket aratott
A TCL, a szórakoztatóelektronikai iparág egyik meghatározó szereplője – és a világ első számú márkája az ultranagy képernyős, Mini LED és Google TV szegmensekben – büszkén jelenti be, hogy 17 rangos nemzetközi design díjat nyert el. Ezek között 10 iF Design Award és 7 Red Dot Product Design Award is szerepel, amelyek visszaigazolják a vállalat elkötelezettségét a prémium minőség, az emberközpontú gondolkodás és a fenntarthatóság mellett.
Elkezdődött a pollenszezon – így védekezhetünk otthon
Ahogy beköszönt a tavasz, Magyarországon menetrendszerűen elindul a pollenallergia-szezon. A következő hónapokban folyamatosan váltják egymást a különféle allergének: a mogyoró és éger után most már a ciprus- és tiszafafélék, valamint a kőris, nyár, juhar, fűz és gyertyán virágporai is közepes mennyiségben jelen vannak a levegőben – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján található adatokból. Májustól a pázsitfűfélék, júliustól pedig a legtöbb panaszt okozó parlagfű virágpora jelenthet komolyabb problémát.
Vidd magaddal a zenét – Ismerd meg a PartyKing1 hangfalcsaládot
A LAMAX PartyKing1 termékcsalád a zene és a mobilitás tökéletes egyensúlyát kínálja. Ezek a kompakt, könnyen hordozható Bluetooth hangfalak lenyűgöző hangteljesítménnyel érkeznek, hogy bármilyen alkalmat felejthetetlenné tegyenek. A háromféle modell – 80, 100 és 200 wattos teljesítménnyel – minden igényt lefed, legyen szó otthoni filmezésről, baráti összejövetelről vagy akár szabadtéri buliról.
A térbeli számítástechnika forradalma: Az üzleti innováció új dimenziója
Ahogy a vállalati informatika egyre bonyolultabbá és összetettebbé válik, úgy nő a térbeli számítástechnika (spatial computing) jelentősége az üzleti innovációk terén. Ez a technológia lehetővé teszi a fizikai és digitális világ közötti zökkenőmentes kapcsolatot, és egyesíti a virtuális valóság, a kiterjesztett valóság, az IoT és a mesterséges intelligencia adatelemzési képességeit. Ennek köszönhetően a vállalkozások új szintre emelhetik hatékonyságukat és innovációs képességüket.