Két nemzetközi díjat is eredményezett a Hungrana és az SAP együttműködése
16 országból érkező digitalizációs vállalatfejlesztési projektek versenyében Digitális Úttörő kategóriában fődíjat (grand winner) és kiemelt helyezést (winner) is kiérdemeltek a Hungrana Kft-nél végrehajtott SAP modulbevezetések. A közép-kelet-európai régió országai számára kiírt SAP Quality Awards nem csupán a német szoftveróriás „háziversenye”, hanem az SAP rendszereket használó ügyfelek számára igazodási pont is jövőbeni fejlesztéseik magabiztos elhatározásához.
Európa legnagyobb izocukorgyára, a szabadegyházi Hungrana Kft. az élelmiszeripar számára állít elő alkoholokat, cukrokat és számos takarmányfélét, illetve táplálék-összetevőket és adalékanyagokat. A társaság működése immár évtizedes távlatban nyugszik SAP alaprendszereken, és egyedi fejlesztésű, specializált modulokon. A Hungrana és az SAP együttműködésének szorosságát jól jellemzi, hogy tavaly stratégiai megállapodást kötöttek, valamint egy kifejezetten a fejlesztések műhelymunkáira kijelölt SAP Labort is átadtak a Hungrana főhadiszállásán.
Éppen ennek a stratégiai megállapodásnak a keretében határozott a Hungrana vezetése amellett, hogy az SAP Plant Maintenance modulját korszerűsíti, és a hozzá kapcsolódó SAP Service and Asset Manager megoldást is bevezeti. Ennek célja a karbantartási folyamatok modernizálása, digitalizálása, és ezáltal a jelentős költségcsökkentés elérése volt. „Miközben az alapanyagok árára, valamint a feldolgozásukhoz szükséges energia és humánerő költségére alig van ráhatásunk, az eszközparkunk műszaki színvonalának megőrzéséhez szükséges kiadások racionalizálásán jelentős megtakarítás érhető el.” – meséli Dr. Farkas J. Tamás, a Hungrana ügyvezető igazgatója a projekt mögötti motivációról. Közel 200 fő saját alkalmazott és külsős beszállító dolgozik rendszeresen a gyár egyes egységeinek karbantartásán. „Éves szinten legalább 3-400 ezer eurot tervezünk a fejlesztések révén megtakarítani, mind az alkatrész- és anyagkészletek kiszámíthatóbb menedzselésével, mind pedig a beszállítói dolgozók időbeosztásának szervezése révén.”
Az SAP Service and Asset Manager bevezetését „kicsiben” a gyár egyik részegységén, a ’Bio2’ üzemben indították. Ez a pilot projekt volt hivatott arra, hogy a gyakorlatban ellenőrizzék, mivel jár egy üzem összes berendezésének digitális leltárba vitele, azoknak műszaki helyekhez rendelése, nem utolsósorban pedig mindezeknek rádiófrekvenciás azonosítókkal (RFID) való ellátása. Ennek köszönhetően ugyanis mind az ellenőrzés, mind a karbantartás és javítás során online felületen rendelhetik a feladatokat az egyes brigádok dolgozóihoz, akik az elvégzett munkát a helyszínen, a munkában érintett részegység „lepittyentését” követően tudják visszaigazolni mobileszközeiken. A sikeres pilot után most az egész gyárra kiterjesztik a projektet, több tízezer RFID-vel látva el az üzem összes berendezését. Ahhoz, hogy a digitalizáció és a folyamatok optimalizálása megtörténhessen, illetve, hogy a 21. századi eszközök valóban segítsék a dolgozókat, a Hungrana a teljes digitális leltárat is frissítette, újradefiniálta a törzsadatok paramétereit, továbbá megszabadult a papír alapú nyilvántartásoktól és munkalapoktól. Az SAP megoldások bevezetését az S&T Consulting Hungary Kft. végezte, aki olyan egyedi felhasználói felületet is fejlesztett a kézi digitális eszközökre, amit rossz látási viszonyok mellett, védősisakban, ködben, vastag kapacitív munkavédelmi kesztyűben is megbízhatóan tudnak kezelni a dolgozók.
Nem csoda, hogy ezt az erőfeszítést az SAP Quality Awards versenyén a Digital Pioneering kategória nagydíjával (Grand Winner) jutalmazták. „Az SAP Service and Asset Managert a régióban először a Hungrana vezette be ilyen integráltsági fokon, így joggal vívta ki a legkomplexebb üzleti transzformációs projekteket felvonultató nemzetközi versenyünk zsűrijének elismerését” – mondta el a díj kapcsán Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.
„A mintegy 800 napos fejlesztés részeredményein felbuzdulva, a Hungrana egészségvédelemmel, biztonságtechnikával és környezetvédelemmel (EBK) megbízott munkacsoportja rávette a cég vezetését, hogy ezeken az SAP alapokon elindulva további modulokkal bővítsünk” – meséli Dr. Farkas J. Tamás. A karbantartási munkafolyamatoknál kulcsfontosságú, hogy azok elvégzése előtt rendelkezésre álljanak a szükséges engedélyek, illetve a munkafolyamatokból ki legyenek zárva azok a csőszakaszok és szerelvények, amiket meg kell bontani. Ehhez úgynevezett kizárási procedúrákat rendelnek, amelyek betartása és lekövetése alapfeltétel a biztonságos munkavégzéshez. Az SAP Work Clearance Management modul az SAP Service and Asset Managerhez készített digitális gyári berendezésleltár előállítását követően már szintén jól alkalmazható.
A kvázi balesetek, technológiai események és személyi sérülések bejelentése, kivizsgálása és teljes dokumentációja is immár digitálisan történik az SAP EHS Incident Management moduljában. Az EHS témakörében ugyancsak hangsúlyos környezetvédelmi beszámolók, fenntarthatósági jelentések és megfelelőségi igazolások is az erre a célra szolgáló SAP EHS Environment Management megoldás Emissions Management és Regulatory and Permit Compliance almoduljaiból állíthatók elő. Az SAP EHS megoldásait Magyarországon először itt vezették be, melyet a BCS Business Consulting Services Kft. munkatársaival közösen végzett a vállalat. Továbbá, különleges volt a bevezetés abból a szempontból is, hogy az implementációs partner maga is először találkozott az SAP EHS modulokkal.
Az EHS modulok fejlesztése az SAP Quality Awards versenyén, ugyancsak Digital Pioneering témában került elismerésre.
„A munkabiztonságra és környezetvédelemre érzékeny vállalatként azt tapasztaljuk, hogy a környezetvédelem, személyügy, munkahelyi biztonság- és egészségvédelem, valamint a vállalatvezetés kapcsán folyamatosan nő az ESG-jelentések szerepe. Pár éven belül a gyárak finanszírozásában konkrét kamatmértékekben lesz tetten érhető, hogy ki teljesít jól e téren, azaz ki az, aki a pénzügyi mellett a természeti és társadalmi szempontokat is előtérbe helyezi a döntéshozatala és működése során. Ugyanakkor a beszámolási rendszerek egyelőre nem egységesek, mindenki keresi a jó gyakorlatot. Nekünk kifejezett célunk, hogy az SAP-alapokon futtatott EHS menedzsment és beszámolási rendszereink iránymutatóként és igazodási példaként szolgáljanak iparági szinten” – mondja a Hungrana ügyvezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Kiterjesztett valósággal segíti az ipari digitalizációt két világcég
- Üzleti felhasználók kezébe adja az applikációfejlesztést az SAP és a Coursera
- Mobilapp segíti a kamionosokat a Swiss Krono-nál
- Mesterséges intelligencia elemzi az alkalmazottakat az SAP HR szoftverében
- SAP kutatás: a magyar kkv-k használják ki leginkább a felhőt a régiónkban
- Rágyorsít a digitális átalakulásra a Porsche
- Új szakembert igazolt fenntarthatósági csapatába az SAP
- Testhezálló vállalatirányítási rendszer a fehérneműgyártónál
- Útmutató a sikeres S/4HANA bevezetéshez
- Az SAP kutatása szerint sok cégnél még csak papíron léteznek a fenntarthatósági tervek
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.