A Széchenyi István Egyetem oktatójáról nevezték el a Vidanet Zrt. új műszaki központját
Ünnepélyes keretek között avatták fel a Vidanet Zrt. győri központi távközlési géptermét. A vállalat műszaki csapatában dolgozó mérnökök szinte kizárólag a Széchenyi István Egyetemen végeztek, ahol erős szakmai alapokat szereztek hivatásukhoz. Egykori tanáruk előtt tisztelegve a géptermet Honfy Józsefről, az intézmény néhai oktatójáról, a távközlési szakma korszakos alakjáról nevezték el.
A Vidanet Zrt. egy év alatt, teljes egészében saját forrásból, egy korábbi raktárépület rehabilitációjával építette ki új műszaki központját Győrben. A jövőben itt működnek többek között a tévé-, internet- és telefonszolgáltatásokért felelős berendezések. Az avatás időpontjaként a vállalat december 1-jét választotta – nem véletlenül, hiszen ez a Magyar Rádiózás Napja. 1925-ben e napon indult a hazai rádióműsor-szórás, és vele együtt a lakosság folyamatos, valós idejű, azonos információkkal való tájékoztatása elektronikus csatornán keresztül.
A Vidanet Zrt. új központi távközlési gépterme. (Forrás: Vidanet Zrt.)
A Vidanet Zrt.-nél hagyomány, hogy minden jelentős objektumot az infokommunikációs iparág valamely neves szereplőjéről nevez el. Az új gépterem névadójaként Honfy Józsefet választották, aki az adóteljesítményében (2 MW) ma is világelsők közé tartozó solti rádióállomás építésében a létesítmény főmérnökeként működött közre 1977-ben, majd 1986-tól távközlési szakemberek generációt tanította a Széchenyi István Egyetemen, illetve jogelődjén. A vállalat műszaki csapatában dolgozó mérnökök jelentős része a „Tanár úr” tanítványaként tanulhatott az antennaméretezés és a hullámterjedés mellett szakmaszeretet és a feladatokkal kapcsolatos alázatot is. A létesítményt megvalósító csapat a munkája eredményékképen létrejött produktumot méltónak gondolta arra, hogy az ő nevét viselje ekképpen: „Vidanet Zrt. Honfy József központi gépterem, Győr”.
„A Vidanet Zrt. műszaki vezetése a Széchenyi István Egyetem Távközlési Tanszékén végzett, ezért a cég műszaki fejlesztései az intézményünkben megszerzett alapokra épülnek. Az, hogy a vállalat legújabb műszaki központját Honfy Józsefről nevezték el, az egykori hallgatóink részéről jelentős gesztus, tiszteletadás a nagy előd és az intézmény felé” – fogalmazott dr. Borbély Gábor, a Távközlési Tanszék tanszékvezetője. Hozzátette, Honfy József nemcsak kitűnő tanár, de igazi példakép is volt a hallgatók és az oktatótársak számára egyaránt. „Olyan oktatói képességekkel és szakmai felkészültséggel rendelkezett, amely nagy hatással volt a tanítványaira. Ő volt az, aki a solti rádióadónak az antennarendszerét és műszaki egységét felépítette, majd ezt követően számos jelentős rendszer kiépítésében tevékenykedett. Ezzel a szakmai tudással indította útjára tanítványait, köztük a Vidanet Zrt. műszaki vezetőit” – emelte ki a tanszékvezető.
Honfy József tiszteletére emléktáblát is avattak az átadó ünnepségen. (Forrás: Vidanet Zrt.)
A céggel az egyetem hosszú idő óta szoros kapcsolatot ápol, a vállalat többek között jelentős támogatást és szakmai segítséget nyújtott a műsorelosztó, illetve az egykor Honfy József által létrehozott kábeltévés labor fejlesztéséhez, ezen felül a hallgatók konzulensi lehetőségeit is bővíti a partnerség.
HONFY JÓZSEF (1946–2007) a Budapesti Műszaki Egyetem híradástechnikai szak és a műsorszóró oklevél, a rádióműsor-szóró és hírközlő szakmérnöki tagozat elvégzése után gyártmányfejlesztőként a Csepeli Tervező Intézetben, a Pestvidéki Gépgyárban, a Posta Rádió- és Televízió-műszaki Igazgatóságon dolgozott, ahol a rádióműsor-szóró és rádiókommunikációs rendszerek telepítése lett a feladata. Irányításával valósult meg a 2000 kW-os Solt Rádióállomás építése, a rádióműsor-szóró rendszerek fejlesztésének felsőszintű irányítása. Így például az URH-FM Petőfi műsor sztereósítása, a 100 MHz-es URH-FM frekvenciasáv magyarországi használatbavétele, a magyarországi kereskedelmi rádiózás előkészítése (Danubius, Juventus stb. rádiók). Honfy József oktatói pályája 1986-ban a Széchenyi István Egyetem jogelődjének Távközlési Tanszékén kezdődött. Közben óraadóként a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakközépiskolában és a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikumban szakmai tárgyakat tanított, a Pannon GSM-nél továbbképzéseket tartott. Szakmai elismertsége a rádióműsor-szóró, a rádiótávközlési, a műholdas, a kábeltelevíziós és a digitális műsorszórási témákkal foglalkozó tudományos körökben és ipari területen országos jelentőségű.
Kapcsolódó cikkek
- Formula Student Symposium: a legjobb mérnököktől tanultak a hallgatók a Széchenyi István Egyetemen
- Világszabadalom is lehet a Széchenyi István Egyetem tudósainak díjnyertes kutatásából
- Kína első számú technológiai vásárán mutatkozott be a Széchenyi István Egyetem
- Világszerte ismert mérnökök adnak elő a Formula Student Symposiumon
- Innovatív projekteket támogat a Széchenyi István Egyetem vállalkozásösztönzési pályázata
- Együttműködési megállapodást kötött az NMHH a Széchenyi István Egyetemmel
- Nagy sikerrel zárult a rangos nemzetközi közlekedésbiztonsági konferencia a Széchenyi-egyetemen
- Kína meghatározza az autonóm vezetés trendjeit
- Autonóm közlekedési rendszerekkel kapcsolatos kutatásokat mutattak be a ZalaZONE tesztpályán
- Radar a porszívón: első díjat nyert a Széchenyi István Egyetem innovációja a nemzetközi versenyen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pillanatok művészete – Fotózz úgy, mint még soha
Örömmel mutatjuk be legújabb közösségi média kampányunkat, amely arra hív, hogy gondold újra, mit is jelent megörökíteni az élet legértékesebb, legmúlékonyabb pillanatait. A „Ragadd meg a pillanatot!” kampány a HONOR 400 Lite erejét mutatja meg: egy eszközt, ami segít, hogy semmi fontos ne maradjon ki.
Díjazták a szellemi tulajdon hazai példaképeit
A Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából idén is átadták a rangos Millenniumi Díjakat. Az elismerést olyan intézmények, vállalkozások és szellemi műhelyek kapják, amelyek kiemelkedő munkát végeznek a szellemi tulajdon védelmében, és fontos szerepet játszanak a magyar innováció előmozdításában. A 2025-ös év díjazottjai: a Music Hungary Szövetség, a Dalfutár című műsor, a Hagyományok Háza, a Mezőgazdasági és Ipari Mikroorganizmusok Nemzeti Gyűjteménye (MIMNG), valamint a Nivelco Ipari Elektronika Zrt.
Zöldebb, okosabb, elérhetőbb: A Xiaomi 2024-es ESG jelentése
A Xiaomi Corporation (a továbbiakban „Xiaomi” vagy „Vállalatcsoport”), a világ egyik vezető fogyasztói elektronikai és okoseszközöket gyártó vállalata, bemutatta hetedik éves környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) jelentését.
Digitális igazság vagy illúzió? – Védekezés a deepfake ellen
Az internetes térben egyre súlyosabb problémát jelent a deepfake technológia térnyerése, amely mesterséges intelligencia segítségével hoz létre megtévesztő képeket, videókat és hanganyagokat. A technológia fejlődésével egyre nehezebb megkülönböztetni a valós és a mesterségesen generált tartalmakat, ami komolyan rontja az online információkba vetett bizalmat.
Tízből kilenc mozilátogató fontosnak tartja a korhatár-jelöléseket
A mozilátogatók többsége elégedett a filmek hazai korhatár-besorolási rendszerével, és úgy véli, ez hatékony eszköze a gyermekek védelmének – derül ki a Nemzeti Filmiroda és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös kutatásából. A felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok közel fele nincs tisztában azzal, hogy a korhatár-besorolások csak ajánlások, nem kötelező érvényű előírások.