Lángnyelvek díszítik az első ünnepi Casio karórákat
Különleges mérföldkőhöz érkezik hamarosan a Casio ütés- és rezgésálló karórákat felvonultató márkája, a G-Shock. 2023 áprilisában ugyanis 40 éves fennállását ünnepelheti ez a brand, amely a strapabíró karórák szimbólumává vált az elmúlt évtizedekben. „Ebből az alkalomból a karóragyártó két különleges kiadással hangolódik az ünnepi évre, amelyben több meglepetés is várja majd a G-Shock karórák rajongóit” – hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.
Az első G-Shock legalább 200 prototípus megalkotása után készült el 1983-ban. Az ős-modellnek tekinthető DW-5000C karórát Kikuo Ibe alkotta meg. Az akkori elképzelés az volt, hogy a strapabíró karórának túl kellett élnie egy 10 méteres magasságból történő zuhanást. Ezzel gyakorlatilag messze meghaladta akkoriban a csuklókon használt időmérő szerkezetek ellenállóképességét. A G-Shock márkájú karórák azonban már rég túlszárnyalták mindezt. Páratlan ellenállóképességük és egyedi megjelenésük miatt ezek a karórák világszerte millió szívét hódították meg. A G-Shock karórákból eddig több mint 140 országban, legalább 140 millió darabot értékesítettek az elmúlt négy évtizedben.
A 40. évforduló tiszteletére a Casio két Flare Red („Lángolópiros”) modellt mutatott be. Mindkét karóra, így az MTG-B3000FR és a GWG-2040FR is hűen megjeleníti azt a tüzet és szenvedélyt, amit a Casio óramesterei éreznek a G-Shock karórák iránt. Mindkét modell lünettáját a lángnyelvekre emlékeztető árnyalatok díszítik. „A jubileumi évet felvezető karórák dizájnja a Nap örökké nyugtalan, forrongó felszínét idézi. Annak érdekében, hogy minél élethűbbnek tűnjön, a Casio egy teljesen úgy technológiát alkalmazott a szén- és üvegszálas rétegek egymáshoz illesztése, valamint lünettává formázása érdekében” – hangsúlyozta a Casio termékmenedzsere.
Az üvegszálas lapokba kevert foszforeszkáló részecskéknek köszönhetően pedig nemcsak a karórák mutatói, hanem a lünettáik is világítanak a sötétben. Az GWG-2040FR modell esetében a számok is világítanak, sőt, a foszforeszkáló részecskék a tokot a szíjjal összekapcsoló elemekbe is belekeveredtek, így ámulatbaejtő, véletlenszerű mintákat hoznak létre a sötétben. A 40. éves évforduló felvezetésére kiadott karórák számlapjait pedig a napkitörésekre emlékeztető mintázat díszíti, dinamikus megjelenéssel ruházva fel ezáltal a Flare Red karórákat.
Mindkét karórán megjelenik továbbá a G-Shock 40. éves évfordulóra emlékeztető logó, amelyet a világhírű amerikai dizájner, Eric Haze tervezett. A rajgongók azonban nemcsak ez alapján különböztethetik meg a jubileumi G-Shock karórákat. Valamennyi, ebből az alkalomból készített példány négy csillaggal fog rendelkezni, utalva ezáltal a 40. évfordulóra.
A funkciók és egyéb tulajdonságok terén a Flare Red karóráknak nincs szégyenkezni valójuk. A GWG-2040FR modellben többek között – csak a legérdekesebbeket kiemelve – digitális iránytű, légnyomásmérő, magasságmérő, hőmérő, valamint stopperfunkció és világidő kijelzés is rendelkezésre áll. Az MTG-B3000FR pedig stopperórával, visszaszámlálás funkcióval, fényenergiával működő óraszerkezettel, valamint Bluetooth-kapcsolattal rendelkezik. Igazi erőssége pedig magában a tokban rejlik, amely ütés- és rezgésálló, illetve ellenálló a centrifugális erőhatásokkal szemben.
Kapcsolódó cikkek
- Az új Casio karórát a látványos X-dizájn és az Alcantara bőr teszi különlegessé
- Megérkezett a nyolcszögletű tokkal ellátott fém G-Shock
- A NISMO-val és a TOM’S-szal is együttműködött a Casio
- A természetjárók kedvenc órája környezetbarát alapanyagokat tartalmaz
- Közel másfélmillió forintos órát mutatott be a Casio
- Egyre többen keresik a Casio női karóráit idehaza
- Limitált szériás karórával tisztelegnek egy legendás futballcsapat előtt
- Világszerte ismert és népszerű játékra emlékeztető G-Shock született
- Ezek a karórák akár karácsonyi ajándéknak is ideálisak lehetnek
- A Casio rendhagyó karórákkal bővítette kínálatát
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Munka, edzés, város: már nem egyetlen fejhallgatóban gondolkodunk
A fej- és fülhallgatók piaca átalakul: a felhasználók már nem univerzális megoldásokat keresnek, hanem az élethelyzethez illeszkedő eszközöket. A hibrid munka, a sport és a városi közlekedés eltérő technikai igényeket támaszt. Nő a kereslet az otthoni használatra szánt, nyitott hátú fejhallgatók iránt a természetes hangzás és kényelem miatt, miközben az open-ear modellek is terjednek, mert zenehallgatás közben is engedik érzékelni a környezet hangjait.
Otthoni hálózat újragondolva: dizájn és sebesség kéz a kézben
A HUAWEI bemutatja a WiFi Mesh X3 Pro-t, amely új dimenziót nyit az otthoni hálózatok világában. A készülék nemcsak egy erős, modern router, hanem a lakótér vizuális elemeként is érvényesül. Napfényben fürdő hegycsúcsok ihlette áttetsző kialakítása a formatervezést helyezi a középpontba, miközben a WiFi 7 technológiára épülő eszköz a nagy sávszélességet igénylő felhasználást és a teljes otthonra kiterjedő, zökkenőmentes lefedettséget biztosít.
4K-ban ragyogó jövő: új csúcskategóriás projektor az ISE 2026-on
Az Epson az ISE 2026 kiállításon az Infinity installáció segítségével mutatja be vízióját: egy több érzékszervet megmozgató élményt, amely a legmodernebb vetítési technológiák és kreatív megoldások révén a fényt magával ragadó élménnyé alakítja, áthidalva a művészet, a technológia és a történetmesélés határait.
A jövő kereskedelmi kijelzője: LG MAGNIT az ISE színpadán
Az LG Electronics (LG) bemutatja legújabb LG MAGNIT Micro LED kijelzőjét (LMPB modell) a spanyolországi Barcelonában február 3–6. között megrendezésre kerülő Integrated Systems Europe (ISE) kiállításon, amely Európa legnagyobb kereskedelmi kijelzőket bemutató eseménye. Az ultranagy felbontású LG MAGNIT tovább erősíti az LG globális vezető szerepét a kereskedelmi kijelzők piacán, miközben a B2B ügyfelek számára testre szabott, egyedi értéket kínál.
A4-es méretben érkezik a jövő hirdetőtáblája
A Samsung bővíti Color E-Paper portfólióját egy új, 13 colos kijelzővel, amelynek kávája fitoplankton-alapú biogyantából készült. A papírvékonyságú megoldás fejlett digitális tinta-technológiát használ, és rendkívül alacsony energiafogyasztás mellett működik, így hatékony és fenntartható alternatívát kínálhat a hagyományos nyomtatott reklámanyagok helyett.

