A Xiaomival együttműködve rendezi a szabadalmakat érintő vitáját több nagyvállalat

forrás: Prím Online, 2023. január 11. 20:17

A szabadalmakat birtokló IP Bridge, Orange, Siemens, valamint a Xiaomi, a fogyasztói elektronikai termékek és okoseszközök globális, vezető gyártója bejelentette, hogy véget vetnek az innovatív szabadalmi jogok átruházását érintő, hosszú ideje zajló vitájuknak. Így lehetővé válik számos találmány licenszeinek átadása a Xiaominak. A megegyezés létrejöttében közvetítőként a Xiaomi korábbi IP-stratégiáért felelős vezetője, Paul Lin tulajdonában álló Novus IP működött közre, kimagasló hatékonysággal segítve a Xiaomit és a másik három licensztulajdonost a licensztranszfer lebonyolításában.

„Vizsgáljuk a hagyományos szabadalmazási eljárás mellett az egyéb engedélyezési metódusokat és bilaterális modelleket is annak érdekében, hogy elkerülhetőek legyenek a hosszú ideig elhúzódó viták, és hogy kizárólag az innovációra összpontosíthassunk” – mondta Ran Xu, a Xiaomi Csoport globális üzletfejlesztéséért és IP stratégiáért felelős ügyvezetője. “Ennek az egyedi megállapodásnak köszönhetően a Xiaomi vásárlói zavartalanul élvezhetik majd a három vállalat találmányai által nyújtott előnyöket.”  

 

A Siemens vezető technológiai nagyvállalatként, a mindennapi életben jól használható újításokra koncentrál. „Számunkra nagyon fontos, hogy az innovációkat szabadalmak védjék. Éppen ezért üdvözöljük a mostani megállapodást, amely minden érintett fél számára elfogadható megoldást kínál, és lehetővé teszi a pereskedés elkerülését. Nagyra értékeljük azt a megoldáscentrikus hozzáállást, amely a megállapodás minden résztvevőjét jellemezte” – nyilatkozta Dr. Rudolf Freytag, licenszekért és a technológiai fejlesztésért felelős vezető.  

 

A Xiaomival létrejött licenszmegállapodás az Orange markáns innovációs tevékenységének elismerését is jelenti, amely hatékonyan fogja előmozdítani a digitális átalakulást. Ezt erősíti tovább a nyílt forrású sztenderdek kialakításához történő hozzájárulás, amelynek révén még több fontos globális innováció válik elérhetővé a fogyasztók számára. „Örömmel működtünk együtt a Siemens-szel, az IP Bridge-el és a Novus-szal a tárgyalás során, amely az összes fél számára elfogadható eredménnyel zárult” – mondta el Lyse Brillouet, az Orange szellemi tulajdonért és licenszjogokért felelős vezetője.  

 

Az IP Bridge a technológiai innováció és az együttműködés előmozdítására összpontosít világszerte. Az ilyen együttműködések közül is kiemelkednek azok, amelyek a Xiaomi számára biztosítanak szabadalmi licenszeket. „A Novus-nak köszönhetően sikerült végleges formába öntenünk a Xiaomival létrejött megállapodást. Nagyra értékeljük a folyamat során az Orange és a Siemens részéről kinyilvánított őszinte együttműködési szándékot” – hangsúlyozta Daisuke Honda, az IP Bridge ügyvezető igazgatója, a licenszekért felelős üzleti részleg vezetője.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14