Metykó Tibor a Euronics új marketing és kommunikációs igazgatója
Márciustól Metykó Tibor tölti be az Euronics Műszaki Áruházlánc marketing és kommunikációs igazgatói posztját. A vezető 17 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, amit a marketing legkülönbözőbb területein, többek közt az energetikai és telekommunikációs szektorokban, valamint az építőiparban szerzett. Az Euronicsnál fő feladatai a vállalat nemzetközi expanziójának elősegítése, a vásárlási konverzió további növelése és az Euronics márka erősítése lesz.
Az Euronics új marketing igazgatója a KÉSZ Csoporttól érkezik, ahol marketing és vállalati kommunikációs igazgatóként építette fel szinte az alapoktól a vállalat marketingosztályát. Értékesítésközpontú, sokszor „testidegen” marketing megközelítésével nemcsak a cég eredményeire volt hatással, de jelentősen javította a társadalmilag negatívabb megítélésű építőipar renoméját is. Számos magyar és nemzetközi díja között a KÉSZ Csoportnál töltött idő alatt kétszer választották be a „TOP 50 marketingkommunikációs döntéshozó” hazai listájára.
A szakember ezt megelőzően közel három évig egy nemzetközi csapatban felelt a Nokia 5G és vezetékes technológiai szegmensének globális marketing stratégiájáért. Korábban az Adamsky Budapestnél stratégiai és üzletfejlesztési ügynökségi vezetőként, a Samsung Electronicsnál és a Vodafone-nál propozícióért és vállalati szegmensekért felelős marketingvezetőként dolgozott, illetve a UPC-nél és korábban az E.ON-nál szenior szegmensmenedzserként a vállalati és kormányzati szegmensek marketingstratégiájáért felelt.
Új pozíciójában Metykó Tibor feladata az online és offline látogatószám növelésén túl a konverzió további javítása és az Euronics nemzetközi terjeszkedésének támogatása lesz. A szakember emellett azt is szeretné elérni, hogy az Euronics márka sokkal inkább a vásárlók és a partnerek életének része legyen, ezzel erősítve a márkapercepció emocionális síkját.
„Úgy gondolom, a lehető legjobb pillanatban csatlakoztam az Euronicshoz, ahol egy eleve nagyon pörgő környezetben, komoly változások küszöbén áll a vállalat. Már az első hetek tapasztalatai alapján látom, hogy óriási érték, rengeteg lehetőség és ambíció van a cégben. Sok olyan terület van, ahol akár már a közeljövőben is fejleszthetjük szolgáltatásainkat – mondta el kinevezése kapcsán Metykó Tibor. – Az elmúlt időszakban az Euronics ugrásszerű fejlődésen ment keresztül: a legnagyobb, több mint 60 üzletből álló offline hálózat mellé tavaly a legnagyobb magyar tulajdonú webshoppá lépett elő az online szegmens, amit a szintén az elmúlt évben megnyitott ultramodern, robotizált logisztikai központunk támogat. A napokban nyitottuk meg első koncepcióüzletünket Budaörsön, ahol a legkorszerűbb ügyfélélmény-növelő eszközöket teszteljük. Nagyon erős alapokkal kezdhetek tehát bele a márka további erősítésébe, és a csapatommal együtt azon leszek, hogy a vásárlóink egyre inkább úgy gondolják, öröm és gondtalan kikapcsolódás az Euronicsnál vásárolni, a többit pedig nyugodtan ránk bízhatják. Szeretném, ha a márka kitűnne nemcsak az versenytársi közegből, de a teljes magyar – és hamarosan a nemzetközi – piac meghatározó formálója lenne.”
Metykó Tibor, az Euronics új marketing igazgatója márciustól tölti be pozícióját.
Kapcsolódó cikkek
- Három új igazgatói kinevezés a Yettel Magyarországnál
- 30 évnél és félezer önkiszolgáló kasszánál jár a Laurel
- Növekvő árbevétel, pozitív féléves eredmény
- Összeolvadnak az adesso magyarországi egységei
- Új üzleti stratégiai vezető a CETIN Csoportnál
- Így lehetünk sikeres streamerek
- Az ABB közzétette első integrált jelentését
- Magyar cég innovációiért rajong a világ
- A VISZ tisztújító közgyűlése bizalmat szavazott az eddigi vezetésének
- Újra a Bosch a legsportosabb hazai cég
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.