10 ezer amerikai dollárt nyerhetnek a Huawei XMAGE Awards fődíjasai

forrás: Prím Online, 2023. április 13. 11:26

Kiírták a Huawei nagyszabású nemzetközi mobilfotós pályázatát, a HUAWEI XMAGE Awards 2023-at (korábban NEXT IMAGE Awards), melyen az elmúlt években több ízben is magyar siker született. Az idei megmérettetésre a világ minden tájáról kilenc kategóriában várják a fotós és videós alkotásokat, a legjobb pályaműveket beküldők pedig akár fejenként 10 ezer amerikai dolláros pénzjutalomban részesülhetnek. A pályaművek beküldési határideje 2023. augusztus 15., a nevezett alkotásokat neves nemzetközi zsűri bírálja el.

Idén új néven folytatódik a Huawei nagyszabású nemzetközi mobilfotós versenye – korábbi nevén Next Image Awards –, amely évről évre komoly érdeklődésre tart számot: 2017 óta több mint 170 országból és régióból mintegy négymillió nevezés érkezett a pályázatra. 

 

A verseny új elnevezése a Huawei saját, mobilfotós technológiára fókuszáló márkanevére, a 2022-ben útjára induló XMAGE képalkotó technológiára utal, amelynek célja, hogy folyamatosan fejleszteni tudja a mobil képalkotást, egyedi, rendkívüli és örömteli mobilfotózási élményt nyújtva a felhasználóknak. A márka négy fő pillérét az optikai rendszer, a mechanikai szerkezet, a képalkotási technológia és a képfeldolgozás képezi, amelyek egyúttal a Huawei új és hamarosan megjelenő okostelefonos kameratechnológiájának alapelvei. Az XMAGE márka a gyártó közelmúltbeli prémium kategóriás készülékein mutatkozott be először, köztük a tíz fokozatban állítható fizikai rekesznyílással rendelkező HUAWEI Mate 50 Pro-n, valamint a HUAWEI P60 Pro-n, amelynek Ultra Lighting telefotó kameráját hamarosan az európai felhasználók is kipróbálhatják.

 

 

A fotózás és inspiráció új irányai

 

A HUAWEI XMAGE Awards arra ösztönzi a felhasználókat, hogy fedezzék fel a mobilfotózásban rejlő szépséget, és okostelefonnal készült képeiket, videós alkotásaikat osszák meg a nagyközönséggel. Az idei megmérettetés a fényképezés művészetében rejlő inspirációt és innovációt helyezi a középpontba. A verseny mottója az "Inspiráld a világot" arra utal, hogy a mobilfotós verseny világszerte lehetőséget nyújt a felhasználóknak arra, hogy egyedi fényképezési stílusukkal önálló alkotókként mutatkozzanak be a nagyközönségnek. 

 

Az elmúlt években számos magyar alkotás került a legjobbak közé, a 2018-as megmérettetés nagydíját Pávó Réka Art & Leukemia című műve nyerte el, 2021-ben pedig Tompa Attila Generációk című portréja érdemelte ki a verseny három legjobb mobilfotójának járó fődíjat és a 10 ezer amerikai dolláros nyereményt. 

 

Új kategória az éjszaka készült fotóknak

 

Az idei versenyre ismét kilenc kategóriában lehet nevezni: az Éjszakai séta, a Portré, a Művészet és divat, a Szabadtér, és a Helló, Élet kategóriában várják a fotós pályaműveket, a Történetmesélő kategóriában pedig a 3-9 képből álló fotósorozatokat. Ezek közül az Éjszakai séta a legújabb kategória, amely az éjszakai élet rejtett csodáinak megörökítésére buzdítja a felhasználókat. Az elmúlt évekhez hasonlóan videóalkotásokkal is lehet nevezni: Történés (Action), Történetmesélő rövidfilm (Storytelling Short Film) és Történetmesélő hosszabb film (Storytelling Long Film) szekcióban küldhetnek videóalkotásokat a pályázók. 

 

A pályázati feltételek között szerepel továbbá, hogy a beküldött alkotásokat Huawei okostelefonnal kell rögzíteni, a létrehozás idejére vagy a készülék típusára vonatkozóan azonban nincs megkötés. 

 

Akár 10 ezer amerikai dolláros pénzjutalom a legjobbaknak

 

A kiemelkedő pályaművek között három fődíjast, 24 kategória győztest, 27 második helyezett választanak ki, valamint öt pályázó külön dicséretben részesül. A nyertesek akár fejenként 10 ezer amerikai dolláros pénzjutalommal lehetnek gazdagabbak.* 

 

A fotóversenyre beérkezett alkotásokat idén is neves szakmai zsűri bírálja: Chen Xiaobo, a Kínai Fotóművészek Szövetségének alelnöke, Pei Tongtong, divatfotós, Jose Ramos portugáltájfotós, Jessica Hromas ausztrál portréfotós, és Li Changzhu, a HUAWEI Consumer Business Group fogyasztói stratégiai marketing osztályának alelnöke.

 

A képek beküldésének határideje 2023. augusztus 15. 23:59 (GMT+8). A nevezéseket a verseny honlapján és a Huawei Community-n keresztül is be lehet nyújtani. További részletek és nevezési információk az alábbi linken érhetők el: https://gallery.consumer.huawei.com

 

__________________

*A fent említett díjazás adózás előtti összeget jelent. A szervezőnek joga van módosítani a nyereményeket az eredmények kihirdetése előtt. A szervezőnek továbbá joga van módosítani a nyertesek számát.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14