Érkezik az első Creative Business Day, ahol az Év Kreatívipari Startup díj is átadásra kerül

forrás: Prím Online, 2023. május 15. 11:18

A Creative Business Cup több, mint 50 ország részvételével az innovatív és kreatív startupok legnagyobb versenye világszerte. Ez a startup verseny lehetőséget kínál a résztvevő vállalkozások számára, hogy tanuljnak, fejlődjenek és építsék vállalkozásukat szakmai támogatás és nemzetközi kapcsolatrendszer révén.

A Creative Business Cup Hungary egy évente megrendezésre kerülő, a hazai kreatív iparban tevékenykedő vállalkozásoknak, startupoknak, innovátoroknak szóló üzleti verseny. A Creative Business Network égisze alatt megvalósuló versenysorozat magyarországi fordulójára egészen május 19-ig várják a jelentkezéseket. Az első Creative Business Day keretében megrendezett pitch versenyen kerül kiválasztásra a hazai forduló győztese, aki Magyarországot fogja képviselni a június 5-i Creative Business Cup Global Final eseményén Koppenhágában.

 

 

Az újbudai  Adaptér támogatásával, a Tech In The City és a Startup Grind Budapest szervezésében kerül megrendezésre az első Creative Business Day, ami egyben a Creative Business Cup Hungary döntője is. Az idén immár másodjára megrendezett Creative Business Cup Hungary pitch verseny mellett izgalmas programelemekkel készülnek a szervezők. Szakmai panelbeszélgetések, kreatív technológiai bemutató és networking lehetőségek várják a résztvevőket. Az eseményen bemutatkoznak a Kreatívipari Találkozó eseménysorozatban közreműkődő szereplők, emellett olyan érdekes kezdeményezésekkel és projektekkel is megismerkedhet a közönség, mint a Insert, vagy a Budapest Tuning és ezek kreatív, kulturális és közösségi aspektusai. Az eseményhez szakmai partnerként csatlakozott a MOME, valamint a Mediaspace.global.

 

 

A jelentkezési határidő 2023. május 19., a verseny hazai fordulójának időpontja pedig 2023. május 23. A verseny felhívással kapcsolatban további információt, az alábbi oldalon található: https://techinthecity.hu/cbc-23. A pitch esemény központi rendezvényén, a Creative Business Day-en való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

 

 

A Creative Business Network a kreatív, kulturális szektorban tevékenykedő vállalkozók, befektetők, szakértők, kutatók, vállalatok, közintézmények, közösségek globális hálózata. Az egy évtizedes múltra visszatekintő, 2011-ben Dániában alapított Creative Business Cup mára olyan nemzetközi versennyé vált, amely támogatja és képessé teszi a vállalkozókat arra, hogy kapcsolatot teremtsenek az iparági szakértőkkel, felbecsülhetetlen értékű ismertséget és elismerést szerezzenek, és egy olyan globális közösség részévé váljanak, amely a kreativitást és az innovációt ünnepli.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mi most egy diploma értéke a munkaerőpiacon?

Ahogy közeledik az egyetemi jelentkezési határidő, a Profession.hu idén is elkészítette elemzését a munkaerőpiacon tapasztalható trendekről, különös figyelmet fordítva a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkakeresőkre. Bár egyes szakterületeken a jelölt hozzáállása és készségei fontosabbá váltak, a diploma továbbra is számos lehetőséget kínál a munkavállalóknak.

2025. február 9. 14:31

A jelen tudománya és a jövő tudósai az Informatikai Karon

A mesterséges intelligencia, az adattudomány, a felhőtechnológia széles körű ismeretanyagát, piacképes diplomát, kiváló szakmai gyakorlati lehetőségeket kínál a Debreceni Egyetem Informatikai Kara, ahol a vállalati partnerekkel való együttműködésnek köszönhetően ipari tanúsítványokat is szerezhetnek a hallgatók. Korszerű, folyamatosan megújuló és versenyképes tudás várja a karra felvételizőket.

2025. február 9. 12:16

Bridgestone abroncsokon hasít az új Porsche Macan Electric és Panamera

A Porsche a Bridgestone-t választotta, hogy egyedi gumiabroncsokat fejlesszen az új Macan Electric és Panamera modellekhez. Mostantól mindkét jármű az egyedileg tervezett Bridgestone Potenza Sport ultranagy teljesítményű gumiabroncsokkal lesz elérhető. Emellett a Porsche harmadik generációs sportos luxusszedánja, a Panamera személyre szabott Bridgestone Blizzak LM005 téli abroncsokkal is felszerelhető – ez az első téli gyári felszerelés a Bridgestone részéről a Porsche számára.

2025. február 9. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34