Mérsékelten, de Magyarországon is terjednek a veszélyes online kihívások

forrás: Prím Online, 2023. július 22. 15:46

Szerencsére ugyan a nyugat-európai és egyesült államokbeli trendektől elmaradó mértékben, de már Magyarországon is találkozhatunk olyan kihívásokkal, amelyek gyermekek fizikai sérülését vagy akár halálát is okozhatják. Ilyen volt az a napokban történt tragédia is, amikor az úgynevezett blackout vagy „áramszünet”-kihívás teljesítése egy 15 éves tinédzser életét követelte. Az NMHH veszélyes online kihívások hazai megjelenési formáiról készített kutatásából kiderül, a 11 és 17 év közötti gyerekek 38 százaléka találkozott már a jelenséggel, 5 százalékuk pedig már részt is vett ilyenben. 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) anonim kérdőíves kutatása több mint 1300, 11 és 17 év közötti diák válasza alapján készült, és abból indult ki, hogy az online térben megkülönböztetünk veszélyes és veszélytelen kihívásokat. Előbbi kategóriába tartozik a Tetris- vagy az Ice Bucket-kihívás, utóbbiba pedig az önkárosítást, mérgező anyagok belélegzését vagy fogyasztását, valamint bűncselekmények elkövetését követelő bátorságpróbák sorolhatók.

 

A kihívásokban való részvétel okai között a szakirodalom és a pszichológusok a „fear of missing out” (FOMO), vagyis a „kimaradástól való félelem” jelenségét emelik ki. A kihívások teljesítésével járó társadalmi státusz, a kapcsolatok megerősítése és az idealizált énkép hangsúlyozása is szerepet játszhat az online trendek népszerűségében.

 

Nagy érdeklődés, de mérsékelt részvétel jellemző a magyar gyerekekre

 

Az NMHH kutatása rávilágított arra, hogy a felmérésben szereplő gyermekek nagy többsége valamelyik óriásplatform – mint például a Facebook, a YouTube vagy a TikTok – aktív felhasználója. Ezek közül a YouTube – 75% használja – és a Facebook Messenger (74%) emelkedik ki, de ma már a TikTok is az élvonalban van. Utóbbit a megkérdezettek 60%-a napi szinten látogatja.

 

A jelenség közismert: a megkérdezettek 72%-a hallott már valamilyen online kihívásról, legtöbben a közösségi médiából és barátaiktól, ismerőseiktől. Az összes megkérdezett 58%-a már látott is ilyet, sőt 38%-uk olyat is, amely a feladatot teljesítő gyermek számára akár veszélyes is lehetett.

 

A megkérdezettek mindössze 5%-a jelezte, hogy részt vett már számára veszélyesnek tűnő kihívásban, azonban az is kiderült, hogy többségük ezt társakkal, legfőképpen barátokkal tette. Aki találkozott már netes online kihívással, annak az egyharmadát kérték már meg arra, hogy vegyen is részt benne. Aggasztó tendencia ugyanakkor, hogy a részvételre buzdító személyek 30%-a ismeretlen volt a gyermek számára, de gyakran családtag vagy egy követett influencer volt a felkérő.

 

 

 

A veszélyes kihívásban részt vevő gyerek száma ugyan alacsonynak tekinthető, vagyis az ilyen bátorságpróbák terjedése hazánkban a sajtóban megjelenített helyzethez képest pozitívabban alakul. Ennek ellenére fontos a fokozott figyelem, hiszen számos frappánsnak tűnő népszerű kihívás rejt magában veszélyeket, amelyek súlyos következményekkel járhatnak. Érdemes észrevenni és a helyén kezelni az ilyen kihívásokkal kapcsolatos csoportnyomást, az ezekre buzdító üzeneteket.

 

A közösségi platformok aktivitása mellett fontos a felelős magatartás is

 

Ma már a közösségimédia-platformok számos technológiai megoldással küzdenek a fizikai és lelki problémákat okozó online jelenségek csökkentéséért. A YouTube-nak és a TikToknak is van az online veszélyes kihívások szűrésére és tiltására vonatkozó irányelve. Ehhez a gyakorlathoz tartozik például a hashtag alapú tiltás, amely az egymáshoz kapcsolt káros tartalmak egész láncolatának eltávolítását teszi lehetővé. Emellett a nagy közösségi oldalak egyre kiterjedtebb panaszkezelési struktúrával is rendelkeznek, amelyek egyik célja a káros tartalmak mielőbbi eltávolítása.

 

Mindemellett a platformok által alkalmazott tiltási lehetőségek, a mesterséges intelligencia segítségével történő monitorozás gyakran kikerülhető. Az olyan jelenségeknél, mint a blackout-kihívás, a mosókapszula-kihívás vagy a vonatszelfi kiemelten fontos a részvételhez kapcsolódó motivációk kezelése, a csoportnyomás csökkentése és a kockázatvállaló magatartás mérséklése a gyermekek körében.

 

Éppen ezért szülőként fontos figyelmet fordítanunk arra, hogy gyermekünk számára tudatosítsuk, az online térből származó információk, videók esetében is legyen óvatos, az azokban látható tevékenységek ugyanis gyakran manipuláltak, akár maradandó egészségkárosodást vagy halált is okozó veszélyekkel járhatnak.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szabályok, magasabb bérek: így alakul idén nyáron a diákfoglalkoztatás

Közeleg a nyári szünet, a diákmunka iránti kereslet pedig már most érezhetően megnőtt. A legnépszerűbb állásokat szinte napok alatt betöltik, miközben a cégek is egyre inkább a diákfoglalkoztatás felé fordulnak – részben az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) szigorodó szabályozása miatt. A Mind-Diák Szövetkezet friss adatai alapján 2025 nyarán az átlagos órabér bruttó 2000 forint körül mozog, de bizonyos – főként gyakornoki – pozíciókban ez akár 3000 forint felett is lehet.

2025. május 22. 13:12

Jövőbe mutató innovációk a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem Informatikai Karán rendezett innovációs workshopon a legújabb informatikai trendeket, köztük a virtualizáció, a felhőalapú rendszerek, valamint a mesterséges intelligencia hálózatépítésben betöltött szerepét vitatták meg szakemberek. A rendezvényt az Informatikai Rendszerek és Hálózatok Tanszék szervezte, és célja az volt, hogy átfogó képet nyújtson a korszerű IT-rendszerek és hálózatok előtt álló kihívásokról és lehetőségekről.

2025. május 22. 11:39

Prémium gépelési élmény kompromisszumok nélkül

Az ENDORFY Celeris 1800 egy innovatív, vezeték nélküli billentyűzet, amely hidat képez a praktikum és a kifinomult használati élmény között. A játékosok, szakemberek és mindennapi felhasználók igényeire szabva ötvözi a célszerűséget a minőségi gépelés iránti elkötelezettséggel – mindezt letisztult dizájnnal és hatásos megjelenéssel.

2025. május 22. 09:56

Sport, játék, film – A Vision AI minden élményt tökéletesít

A Samsung legújabb, 2025-ös audiovizuális termékcsaládja már elérhető hazánkban. A bevezetést egy különleges eseménnyel, a „The Home of Vision” rendezvénnyel ünnepelte a vállalat, ahol látványosan mutatták be a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazását a filmnézés, a játék és a sport világában.

2025. május 21. 20:29

Az AOC hatodik éve vezeti a globális gaming monitor piacot

Az AOC, a kijelzőtechnológia egyik meghatározó szereplője, 2024-ben is kiváló teljesítményt nyújtott, és megőrizte vezető helyét a gaming monitorok globális piacán. Az IDC Worldwide Quarterly Gaming Tracker 2024 negyedik negyedéves jelentése alapján az AOC/AGON by AOC immár 2019 óta minden évben a világ első számú márkája a legalább 100 Hz-es képfrissítéssel rendelkező gaming monitorok kategóriájában.

2025. május 21. 18:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41