Postai küldeményeink átvétele a nyári szabadságok idején

forrás: Prím Online, 2023. augusztus 3. 11:25

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – mint a hazai postai szolgáltatások felügyeletét ellátó szerv – megoszt néhány hasznos tudnivalót a nyári szabadságok idején érkező postai küldeményeink átvételével, csomagrendelésekkel, valamint a nyári küldeményfeladással kapcsolatban.

A nyári szabadságok időszaka a régen várt pihenés, kikapcsolódás ideje, ilyenkor akár hosszabb időre is elutazunk. A postai szolgáltatók számára viszont ez az időszak is nehézségeket tartogat, hiszen a szabadságolások őket is érintik. Kisebb létszámmal kell kiszolgálniuk a házhoz kézbesítési igényeket, amelyek számottevően nyáron sem csökkennek, mióta vásárlásainkat az év egészében, egyre nagyobb mértékben online intézzük. Annak érdekében, hogy a küldeményeinket ebben az időszakban is fennakadások nélkül megkaphassuk, célszerű már előre végiggondolni, hogy mikor, mennyi időre leszünk távol, és ebben az időszakban várjuk-e küldemény érkezését.

 

A legkevesebb probléma azokkal a küldeményekkel (levelekkel, papíralapú számlákkal) lehet, amelyeket a szolgáltató a postaládába bedobva kézbesít. Érdemes meggyőződnünk, hogy a postaládánk könnyen megtalálható és beazonosítható-e. Ne feledjük, hogy a többlakásos társasházakban az épület, emelet és ajtószám egyaránt fontos információ, amely a sikeres kézbesítéshez jelentősen hozzájárul. Ebben az időszakban sok a helyismerettel nem rendelkező, alkalmilag besegítő kézbesítő is – segítsük őket a pontos címzéssel. Ugyanígy gondoskodjunk a már elhalványult, esetleg lehullott névkiírások megújításáról is a levélszekrényünkön. Emellett fontos az is, hogy a postaládánk ne legyen tele. Ezért, ha hosszabb ideig távol vagyunk vagy nagyobb számú küldeményt szoktunk kapni, akkor kérjünk meg valakit, hogy a postaládát rendszeresen ürítse. Ráadásul egy tömött postaláda a rossz szándékú látogatóknak is jelzi, hogy nem tartózkodunk otthon.

 

Az online boltokban leadott rendeléseket rendszerint csomagként kézbesítik, és ezeket át is kell vennie egy arra jogosult személynek. Ezért, ha online rendeléseket adunk le, mérlegeljük, hogy a küldemény várhatóan mikor érkezik. Néhány hét vagy akár több mint egy hónap is lehet a szállítási idő, különösen a külföldi webáruházakból. Ha az EU-n kívüli országból rendelünk, akkor a vám- és ÁFA-fizetéssel kapcsolatban is lehet teendőnk, mielőtt a küldeményt átvehetjük. Ezért célszerű az ilyen rendeléseket úgy időzíteni, hogy vagy még az utazásunk előtt, vagy a hazaérkezésünk után kapjuk kézhez az árut. Belföldi online boltok esetében a szállítási idő rendszerint rövidebb, de itt is mindig tájékozódjunk rendelés előtt arról, hogy a kereskedő milyen határidőt vállal.

 

Freepik

 

Fontoljuk meg, hogy célszerű-e az otthoni címünkre kérni a kézbesítést vagy inkább kérjük azt a nyaralóhelyre, esetleg válasszunk csomagpontot, csomagautomatát kézbesítési címként. Amennyiben a kézbesítés sikertelen, és a szolgáltató által jelzett határidőn belül nem jelentkezünk a küldeményért, akkor azt vissza fogják küldeni a feladónak akkor is, ha a rendelésünket már kifizettük. Ilyenkor a kereskedővel kell felvennünk a kapcsolatot a helyzet rendezésére. A csomagautomatákban viszonylag rövid ideig tárolják a küldeményünket, ezt követően csak további utánajárással juthatunk hozzá a megrendelt termékekhez.

 

Hivatalos leveleinket a jogszabály alapján két alkalommal kísérli meg kézbesíteni a Magyar Posta, és összesen akár 10 munkanapig is őrzi, mielőtt visszaküldi a feladónak. A többi küldeménynél az az irányadó, hogy a feladó melyik szolgáltató, milyen szolgáltatását választotta, így lehet, hogy a küldemény kézbesítését csak egyszer kísérlik meg. Amennyiben ez sikertelen, a szolgáltató köteles a küldemény érkezéséről értesítőt hagyni, és legkevesebb 5 napig biztosítani számunkra az átvétel lehetőségét.

 

Egyes esetekben a postai szolgáltató a címzett számára előre küld egy értesítést a küldemény érkezéséről SMS vagy e-mail formájában, és lehetőséget biztosít a kézbesítés napjának, helyszínének módosítására is – de ez is a feladó által kötött szerződés feltételeitől függ, nem számíthatunk rá automatikusan.

 

Ki veheti át helyettünk a küldeményünket?

 

Csomagautomatába érkezett küldeményünket fel tudja venni helyettünk az a megbízottunk, akinek megadjuk az átvételi kódot. Házhoz kézbesítés esetén – vagy ha személyesen vesszük át a küldeményt a postán, benzinkúton, csomagponton vagy egyéb átvevő ponton – a címzetten kívül meghatalmazott is lehet az átvevő. Ehhez azonban a szolgáltató által megjelölt módon kell meghatalmazást adnunk. Emellett a velünk lakó hozzátartozó, csomag házhoz kézbesítése esetén – előzetes jóváhagyásunkkal – a szomszéd is átveheti a küldeményt.

 

Mindig figyeljünk a megfelelő címzésre, online rendelésnél pedig pontosan töltsük ki a címadatmezőket (irányítószám, település, közterület neve, házszám, emelet, ajtó) és adjunk meg telefonszámot, e-mail-címet is, hogy a szolgáltató küldhessen értesítést számunkra, valamint szükség esetén felvehesse velünk a kapcsolatot.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai

Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.

2025. április 21. 15:43

Modern tanulási környezet a jövő pedagógusainak

Megújult a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar 253-as tanterme, amely mostantól korszerű STEAM-tanteremként szolgálja az oktatást.

2025. április 21. 13:54

ABB: Erős kezdés 2025-ben és folyamatos növekedési kilátások

Morten wierod vezérigazgató: „Az ABB erőteljesen indította a 2025-ös évet. Eredményeink szinte minden soron javulást mutatnak, pénzáramlásunk stabil, és megerősítjük korábban megfogalmazott kilátásainkat az évre vonatkozóan. Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a növekvő geopolitikai és gazdasági bizonytalanságok felett. Bízunk benne, hogy a portfóliónk aktív menedzselésével és a Robotika üzletág tőzsdére vitelével tovább tudunk értéket teremteni.”

2025. április 21. 12:05

Hogyan csökkentheti az adatközpontok energiafogyasztását egy magyar megoldás?

A digitális gazdaság alapját jelentő adatközpontok számára kínál energiahatékony megoldást a HeatVentors, az InnoEnergy portfóliójába tartozó magyar scale-up. Az általuk fejlesztett, saját szabadalmon alapuló intelligens hőakkumulátor alternatívát nyújt az adatközpontok növekvő energiaigényének kielégítésére. A rendszer -30 és +120 Celsius-fok között képes hosszú távon energiát tárolni, így akár évi 25%-ot meghaladó energiamegtakarítást is lehetővé tesz.

2025. április 21. 10:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12