Húszezer laptopot szállít a Delta Systems az iskoláknak

forrás: Prím Online, 2023. szeptember 22. 12:47

Két ütemben, 10-10 ezer laptopot kapnak Budapest, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy és Baranya vármegye diákjai mintegy 4 milliárd forint értékben. A Klebelsberg Központ nevében eljáró Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) húszezer darab notebook beszerzésével kapcsolatos feltételes közbeszerzés nyerteseként nevezte meg a cégcsoportot. Az informatikai eszközök öt vármegye tanulói és pedagógusai számára biztosítják a digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeit.

A teljes projekt keretében mintegy 140 ezer diák kap új eszközöket, a konzorciumvezető Delta Systems Kft. a keretmegállapodás értelmében 20 ezer laptop beszerzési feladatait nyerte el. A Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett Delta Technologies 100%-os leányvállalata, a Delta Systems Kft. jelenleg az egyik legnagyobb informatikai rendszerintegrátor Magyarországon. A cég által vezetett konzorcium az eljárás két részajánlati körét is győztesként zárta. A részajánlatokban foglaltak szerint a Delta Systems öt vármegye köznevelési intézményei részére végezheti el az összesen 20 ezer darab notebook beszerzését, közel 4,003 milliárd forint nettó összeértékben.

 

„Az ország egyik vezető rendszerintegrátoraként kiemelt missziónknak tekintjük a hazai oktatási intézmények digitális felzárkóztatását, infrastruktúrájának fejlesztését, közvetetten pedig az oktatás színvonalának növelését. Meggyőződésem szerint az elnyert pályázat jelentős mérföldkő ezen törekvés megvalósításában” – emelte ki Vidra László, a Delta Systems ügyvezető igazgatója a tender elnyerése kapcsán. 

 

 

A diákok és tanáraik laptopokkal való ellátásáról még a koronavírus járvány idején született kormányzati döntés, hogy a távoktatáshoz, és általában is a gyorsan digitalizálódó oktatáshoz fel legyenek készítve 5. osztálytól felfele az állami oktatásban résztvevők. Így az intézményfenntartó évről évre az 5. évfolyamra beiratkozókat és tanáraikat látja el laptopokkal, felmenő rendszerben.

 

Noha a laptopok nyilván nem olyan erőgépek lesznek, melyek alkalmasak lennének a legnagyobb erőforrásigényű játékok futtatására, a specifikációt évről évre úgy igazítják, hogy a tanuláshoz szükséges szoftvereket, videókat, interaktív online alkalmazásokat kényelmesen tudják használni a diákok, ugyanakkor hordozható, biztonságos, praktikus kialakításúak legyenek. A mostani körben a Lenovo negyedik generációs, kifejezetten oktatási célokra fejlesztett 300w Yoga típusú, könnyű, de mégis strapabíró, tabletté hajtogatható, 11 collos érintőképernyős laptopjaihoz juthatnak hozzá a diákok. A Delta Systems Kft. természetesen operációs rendszerrel szállítja a gépeket a megrendelő által megjelölt helyszínekre.

 

A Delta Systems Kft. a korábbi, hasonló pályázatokban összesen több mint 36 és félezer laptop beszerzését valósította meg, így a mostani projekttel együtt immár több mint 50 ezer diák és több ezer tanár számára biztosította az oktatáshoz való hozzáférés esélyegyenlőségét és a digitális tanulási megoldásokhoz kapcsolódás lehetőségét. 

 

A Szerződés hatályba lépésének és megvalósulásának feltétele a „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára” című projekt keretében I. tárgyában, a „DKM01SZGRH22” azonosító számú keretmegállapodás Támogatási Szerződés hatályba lépése.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32