Megérkeztek a Hisense új tévé-készülékei a magyar piacra

forrás: Prím Online, 2023. október 13. 16:39

Óriásképernyős, emberi agyi mintázatokat szimuláló mini-LED modellt és 75 colos játékorientált QLED okostévét is bevezetett a magyar piacra a Hisense. Idén szeptembertől a kínai gyártó négy új mini-LED szériája, köztük a zászlóshajó, 85 colos méretben is elérhető UXKQ modell, valamint a kifejezetten gamereknek tervezett, prémium E7KQ Pro QLED készüléke is kapható már itthon.

  

A Hisense történetének legjobb képminősége 

 

A Hisense négy új mini-LED ULED szériában is villantott új modelleket: a zászlóshajó UXKQ (65 és 85 colos), az U8KQ, az U7KQ (55, 65 és 75 colos) és az U6KQ (55 és 65 colos) készülékek immár Magyarországon is elérhetők. A Mini-LED technológia folyamatos fejlesztésének köszönhetően a készülékek ötvenszer kisebb méretű mini-LED-izzókkal rendelkeznek, ezáltal a legapróbb részleteket is felfedik és lenyűgöző kontraszt dinamikát, illetve képminőséget kínálnak. 

 

A mini-LED szériák összes modelljét Quantum Dot Colour funkcióval látták el, ezért tisztább, élénkebb színeket eredményeznek, ugyanis a technológiának köszönhetően sokkal pontosabban emelik ki a három alapszínt – különösen a zöldet és a pirosat. A mini-LED készülékek Hi-View Engine funkciója biztosítja a lélegzetelállító kontrasztot, az apró zónákra osztott területek pontos fényerő szabályozásával: a processzor így következetesen, valós idejű elemzéssel optimalizálja a vizuális élményt. 

 

A Hisense zászlóshajója, az UXKQ modell a cég legmodernebb szabadalmaztatott Hi-View Engine X funkciójával büszkélkedhet, amely emberi agyi mintázatokat szimulál, megtanulja és elemzi az adatokat, így a Hisense történetének legjobb képminőségét biztosítja. A készülék Mini-LED X technológiája gondoskodik az extrém részletgazdagságról: a készülék extra fényerejét és szinte már kísérteties fekete árnyalatokat kínál. A zászlóshajó modellben megtalálható Dynamic X -Display mindig garantálja a tükröződésmentes mozi élményeket és bármikor, bárhol képes igazodni a környezeti fényekhez is, tökéletes képet biztosítva. 

 

 

Döbbenetesen gördülékeny játékélmény 

 

A Hisense QLED kategóriájában is érkezett több új, prémium modell, köztük az 55, 65 vagy 75 colos E7KQ Pro, amely biztosan a gamerek kedvence lesz, ugyanis egy játékorientált készülék. 

 

Az ultraprecíz VRR (48Hz-144Hz adaptív frissítési frekvencia) és az automatikus alacsony bemeneti jel késleltetés mód (ALLM) 144 Hz-en egyesülnek a zökkenőmentes játékélmény érdekében, és szakadásmentes mozgást produkálnak a képernyőn. A készülékbe épített HDMI 2.1 hatalmas előrelépést jelent a szórakoztató technológia területén, ugyanis a tévében rejlő teljes potenciál kiaknázható jobb sávszélességgel és akár 240 képkocka/mp-es frissítési sebességgel. Az AMD Freesync Premium technológia garantálja a gördülékeny játékélményt azáltal, hogy mesterségesen növeli a frissítési gyakoriságot, így még extrém esetekben is kiküszöböli a késleltetést és folyamatos játékot biztosít. 

 

A Dolby Vision rendszer világosabb fénypontokkal, mélyebb feketével és ultraélénk színekkel garantálja a páratlan vizuális élményt, a Dolby Atmos 2.1 csatornás beépített hangrendszernek köszönhetően pedig minden felhasználó úgy érezheti, hogy ő maga áll a játék középpontjában és gyorsabban reagálhat az akciókra. 

 

Az E7KQ Pro modellt a sportrajongók is értékelni fogják: az egyedi AI Sport mód és 120 Hz-es MEMC technológia a legjobb kép- és hangminőséget biztosítják, így szinte lelátóvá változtatják az otthont. 

 

 

Prémium technológia minden modell mögött 

 

A Hisense összes új készüléke a vállalat saját operációs rendszerével, a VIDAA intelligens rendszerrel működik, így a felhasználók személyre szabhatják a tévét és annak funkcióit. Emellett mind a mini-LED ULED készülékek, mind a legújabb QLED modellek támogatják a Dolby Vision IQ, a HDR10+ és a HLG formátumokat. A mini-LED tévéket HDR10+ Adaptive technológiával fejlesztették, így algoritmusok segítségével optimalizálják a beállításokat és a szoba fényeihez mérten állítják be a képernyő kontrasztját és színeit, továbbá IMAX Enhanced minősítéssel is rendelkeznek. Az UXKQ Mini-LED ULED és a E7KQ Pro QLED WiSA-kompatibilis készülékek, ezért a felhasználó kábelek nélkül bővítheti a hangélményt: akár több extra hangszórót is hozzáadhat a tévéhez.

Kulcsszavak: okostévé Hisense

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14