Átadták a Magyar Telekom ösztöndíjait a Széchenyi István Egyetemen

forrás: Prím Online, 2023. november 20. 12:55

A győri Széchenyi István Egyetem és a Magyar Telekom Nyrt. hosszú évek óta kitűnő partnerséget ápol egymással. Az együttműködés fontos eleme, hogy a cég ösztöndíjjal támogatja az intézmény kiválóságait. A napokban megtartott átadóünnepségen két alap-, egy mester- és egy doktori képzésben részt vevő hallgató vehette át az elismerést.

A Széchenyi István Egyetem és a Magyar Telekom Nyrt. több évtizedes együttműködése a minőségi szakember-utánpótlás képzésében, valamint a közös kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységben nyilvánul meg. Emellett a piacvezető távközlési és informatikai vállalat támogatásának köszönhetően az intézmény Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának gazdaságinformatikus, mechatronikai mérnöki, mérnökinformatikus, villamosmérnöki alap- és mesterképzésben részt vevő, valamint a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola nappali tagozatos hallgatói pályázhatnak a Magyar Telekom ösztöndíjra.

 

Az ösztöndíjátadó résztvevői: Szilágyi György, a Magyar Telekom IP és transzport hálózati igazgatója, Németh Richárd, Viola Zsolt, Gombás Gergely és Merkli Kornél ösztöndíjas hallgatók, valamint dr. Prukner Péter, a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja RF divíziójának vezetője. (Fotó: Adorján András)

 

Az átadón Szilágyi György, a Magyar Telekom IP és transzport hálózati igazgatója kifejtette, a cég és az egyetem partnersége egészen a jogelőd Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola megalakulása óta tart, hiszen az intézménynek már akkor is kulcsszerepe volt a távközlési szakemberek biztosításában és a magyar táközlőhálózat digitalizációjában. „Nemcsak az utánpótlásképzésben dolgozunk együtt, de számos közös innovációnk is van az egyetemmel, a távközlésen túl olyan területeken, mint például a dróntechnológia. Cégünk számára mindig kiemelt jelentőséggel bírt, hogy a friss elméket bevonjuk a fejlesztéseinkbe. Az ösztöndíj, a gyakornoki program és a duális képzésünk révén is fókuszba kerülnek olyan kiválóságok, akiknek tudására a jövőben akár munkatársként is számíthatunk. A Magyar Telekom, mint Magyarország egyik legnagyobb távközlési szolgáltatója élen jár a műszaki innovációban, új megoldások, termékek bevezetésében, mely elképzelhetetlen az állandó fejlesztések és az azt kísérő folyamatos tanulás nélkül. Azok a fiatalok, akik ezen a területen szeretnének dolgozni, részt szeretnének venni jövőbe mutató innovációkban, bátran válasszák a Széchenyi István Egyetemet, ahol a Magyar Telekom kínálta lehetőségeket is könnyen megtalálják.” Kiemelte továbbá, hogy a vállalat legjelentősebb laborközpontja is a győri egyetem kampuszán található, és a cég a napokban átadott Győri Innovációs Parkban is helyet kapott, amely tovább mélyíti az együttműködést. 

 

„Az egyetem és a Magyar Telekom jelenleg is több közös projekten dolgozik együtt, amelyekben az intézmény különböző digitális fejlesztéseket végez, a cég pedig – amellett, hogy több esetben becsatlakozik a fejlesztésekbe – biztosítja a megfelelő hálózatot. Ilyen például a Driver 21 projekt, amely lehetővé teszi a valós és a virtuális versenyzés összekapcsolását, vagyis hogy a szimulátornál ülő e-sportoló a pályán haladó autóversenyzővel mérje össze tudását. A versenyautóra precíziós GPS-t szerelünk, az adatokat pedig 5G hálózat segítségével továbbítjuk a szimulátornak” – mondta el dr. Prukner Péter, az intézmény Digitális Fejlesztési Központja RF divíziójának vezetője. Hozzátette, a céggel való szoros partnerség fontos eleme az ösztöndíjprogram, amely az egyetemi szakemberképzés elismerése is egyben. „Az együttműködés révén hallgatóink már egyetemi éveik alatt becsatlakozhatnak a cég tevékenységébe, és többen közülük ott találják meg munkahelyüket a diplomaszerzést követően” – emelte ki.

 

A Magyar Telekom a Széchenyi István Egyetem közelmúltban átadott Győri Innovációs Parkjában is jelen van. (Fotó: Adorján András)

 

A „Magyar Telekom BSc” ösztöndíját 24 hallgató pályázta meg, közülük kettő nyerte el a tíz hónapra szóló havi 35.000 forintos összeget. Sikeres pályázatot nyújtott be a székesfehérvári Gombás Gergely (mérnökinformatikus alapképzés) és a Győrhöz közeli Koroncóról érkezett Viola Zsolt (villamosmérnöki alapképzés). Mind két pályázó kiváló tanulmányi eredménye, valamint tudományos munkája elismeréseként kapta az ösztöndíjat.

 

A szentgotthárdi Merkli Kornél (villamosmérnöki mesterképzés) a 2023 tavaszán megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételének köszönhetően nyerte el a „Magyar Telekom MSc” ösztöndíját, amely tíz hónapon át havonta 40.000 forintot biztosít számára. A „Magyar Telekom PhD” ösztöndíjat és a vele járó havi ötvenezer forintot a Győr melletti Ikrényben élő Németh Richárd kapta tanulmányi eredménye, tudományos munkája és az egyetemi oktatásban, kutatásban való aktív részvétele elismeréseként.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric

Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt. 

2024. december 17. 17:01

Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben

Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.

2024. december 17. 14:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14