Bukaresttől New Yorkig Neumann János százhuszadik évfordulóját ünneplik

forrás: Prím Online, 2023. november 24. 19:03

Névadója, a napjainkban használatos számítógépek működési elvét feltaláló Neumann János születésének százhuszadik évfordulója alkalmából az Egyesült Államokban, Hollandiában, Szerbiában és Romániában is rangos események szervezésében vesz részt a Neumann Társaság.

A 2023-ban zajló #neumann120 emlékév számos hazai programja mellett november végén határainkon kívül is rangos eseményekkel ünneplik meg Neumann János világhírű matematikus születésének 120. évfordulóját.

 

Ünnepi konferencia és díszvacsora New Yorkban

 

Az amerikai rendezvénysorozat részeként Magyarország New York-i főkonzulátusán november 8-án adott fogadáson sok évtizedes munkásságáért, és különösen Neumann tudományos örökségének megőrzéséért a köztársasági elnök döntése alapján a Magyar Érdemrend  Parancsnoki Keresztje a Csillaggal kitüntetést adtak át az Abel-díjas Lax Péter Dávid professzornak, aki korábban Los Alamosban dolgozott Neumann irányítása alatt a Manhattan tervben. Az idén 97 éves Lax Péter helyett fia, James D. Lax vette át a kitüntetést.

 

Másnap egész napos, Neumann János tudományos eredményeiből kiinduló multidiszciplináris konferencia zajlott a New York Egyetemen. A panelbeszélgetések és előadások átfogták a mesterséges intelligencia jövőbeni fejlődésével kapcsolatos kérdéseket, a mesterséges intelligencia orvostudományban betöltött szerepének lehetőségeit, a fizikai tudományokat, a közgazdaságtant, a társadalomtudományokat. A konferencia után ültetett díszvacsorát rendeztek a nagy presztízsű National Museum of Mathematicsban, ahol Ananyo Bhattacharya, a Neumann János – az ember a jövőből című, idén magyarul is megjelent kötet szerzője tartott díszelőadást. Az eseményen köszöntőt mondott Novák Tamás tudományos és technológiai attasé, valamint John Overdeck, a National Museum of Mathematics alapítója, továbbá megjelent David Nirenberg, az Institute of Advanced Study újonnan kinevezett igazgatója is.

 

 

A konferencia Magyarországról érkezett résztvevői számára november 10-én Novák Tamás TéT attasé látogatást szervezett Princetonba, melynek során Neumann János és Wigner Jenő fizikus sírjához látogattak a résztvevők. 

 

Neumann Emlékkonferencia Szabadkán

 

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából november 6-án a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács Neumann Emlékkonferenciát rendezett a #neumann120 emlékéve alkalmából Szabadkán. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon megszervezett egész napos programon a résztvevők Neumann János életéről és tudományos eredményeiről hallhattak előadásokat az informatika, a játékelmélet, a közgazdasági matematikai alkalmazások és mesterséges intelligencia témaköreiben. A Neumann Társaság képviseletében Képes Gábor mutatta be a polihisztor Neumann pályájának szakaszait.

 

A rendezvény a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara, az Óbudai Egyetem, valamint a Neumann Társaság szakosztályaként működő Magyar Fuzzy Társaság közös támogatásával valósult meg.

 

Neumann-szimpózium Hollandiában

 

Magyarország Hollandiai Nagykövetsége november 27-én rendez Neumann-szimpóziumot Delftben: a rendezvényen köszöntőt mond Kocsis András hágai magyar nagykövet, Neumann János életéről pedig a géniusz életrajzi kötetét is jegyző Ananyo Bhattacharya tartja a nyitóelőadást.

 

Eric van Damme, a Tilburg Egyetem közgazdaságtudományi professzora a játékelméletről, Elek Gábor matematikus, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója pedig “A Neumann-dimenzió” címmel tart előadást. Georgi Gaydadjiev professzor, a Tilburg Egyetem számítógép-architektúra professzora a Neumann utáni korszak számítástechnikájának történetét foglalja össze.

 

Bukarestben Neumannt, a polihisztort mutatják be

 

November 28-án Neumann János, a polihisztor címmel Varga János Neumann-kutató tart előadást a romániai Liszt Intézet Magyar Kulturális Központban, Bukarestben. Az intézet az évfordulója alkalmából egy tudományos és ismeretterjesztő előadást tart, amely részben a szakmai közönségnek, részben pedig a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum diákjai és tanárai számára szól. 

 

A diákok számára érdekfeszítő lehet Neumann János matematikusnak az elektronikus számítógépek logikai tervezésében kiemelkedő érdemeinek megismerése. A mai fiatal generációk számítógéppel való szoros kapcsolata jó alapot adhat arra, hogy tulajdonképpen honnan is indult az egész. A rendezvényen bemutatják a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI által készített, Neumann életéről szóló digitális tablósort is.

 

Az idén 55 éves Neumann Társaság az egész 2023-as évet a Neumann 120 jubileumi évnek szentelte. A neumann120.hu ünnepi oldalon a hazai és külföldi események mellett egy Kaleidoszkópban mutatják be a Neumann János életével és pályájával kapcsolatos videókat, fotókat, publikációkat és további érdekességeket.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Real Madrid az első klub, amely átlépte az 1 milliárd eurós bevételt

A Deloitte Football Money League 2025-ös jelentése rávilágít arra, hogy a legnagyobb futballklubok a 2023/24-es szezonban jelentős bevételnövekedést értek el, és a Real Madrid lett az első klub, amely átlépte az 1 milliárd eurós álomhatárt. A csapatok pénzügyi sikerét a pályán elért eredményeik, stadionfejlesztések és a jól megtervezett kereskedelmi stratégiák tették lehetővé. A Premier League csapatai továbbra is az élvonalban szerepelnek a bevételi rangsorban, míg a női futball is kiemelkedő növekedést mutat, jelezve a sportág egyre nagyobb népszerűségét és piaci értékét.

2025. március 17. 20:38

Hazai színpadon az IIOT – Nemzetközi informatikai diákolimpia Budapesten

2025. március 9-én került sor a Budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban a Kódkupa idei döntőjére, ahol Magyarország legtehetségesebb középiskolás programozói mérték össze tudásukat. A Kódkupa egyúttal válogatóversenyként is szolgál a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT), amely idén Magyarországon, 2025. május 30. és június 3. között kerül megrendezésre.

2025. március 17. 19:10

Megalakult a Kyndryl Institute

A mai gyorsan fejlődő digitális gazdaságban a vezetők egyre komplexebb kihívásokkal szembesülnek, miközben a technológia folyamatosan változik. A The Kyndryl Institute célja, hogy változatos nézőpontokkal és cselekvésre ösztönző meglátásokkal támogassa a felsővezetőket a legfontosabb aktuális kérdésekben, mint például a mesterséges intelligencia hatásai, szabályozások, kibervédelem, IT-modernizáció és más kulcsfontosságú témák. Az iparági vezetők, start-up közösségek, civil társadalom és akadémiai szakértők bevonásával a The Kyndryl Institute azon dolgozik, hogy segítse a stratégiai döntéshozatalt és ösztönözze az innovációt világszerte.

2025. március 17. 17:41

Kiskorú influencerek a közösségi médiában

A mai világ véleményformálói az influencerek, akik gyakran márkanagykövetekként működnek, és ismertségükre alapozva építenek pénzügyi modelleket. De miért bízzuk éppen az online média szereplőire, hogy eligazítsanak bennünket az élet különböző területein, legyen szó egészséges életmódról, gyereknevelésről vagy öltözködésről? Ezt a kérdést teszik fel az NMHH Podcast gyermekek online biztonságával foglalkozó nyolcadik adásában Aczél Petra kommunikációkutató, az NMHH Médiatudományi Intézetének kutatásvezetője és Guld Ádám médiakutató, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense.

2025. március 17. 16:04

A Széchenyi-egyetem megszerezte a legmagasabb szintű drónengedélyt

A győri Széchenyi István Egyetem könnyű pilóta nélküli légijármű-rendszerekre vonatkozó üzemeltetési tanúsítványt szerzett, így első felsőoktatási intézményként egész Európában megszerezte a 2021-ben bevezetett, az európai drónszabályozás alapján kiadható legmagasabb szintű engedélyt. A légiközlekedési hatóság az egyetem alkalmasságát értékelve megállapította, hogy az készen áll a biztonságos üzemeltetésre és rendelkezik a szükséges kompetenciákkal. Az engedély különleges jelentőséggel bír, mivel az EU-ban csupán mintegy 30 UAS-üzembentartó rendelkezik ilyen LUC (Light UAS Operator Certificate) tanúsítvánnyal a regisztrált 1,8 millió között.

2025. március 17. 14:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59