Ezért nem mennek a lányok mérnöknek
A 11. osztályos lányok jobb matematikai érdemjegyeket szereznek, mint a fiúk, ennek ellenére kevésbé vonzóak számukra a STEM pályák. Ha mégis ezeken a területen képzelik el a jövőjüket, akkor jobban érdeklik őket az olyan szakmák, ahol az emberi kapcsolatokon van hangsúly, így többek között az egészségügyi hivatásokat választják – derül ki az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetségével együttműködésben megszületett friss 1392 fős, országos, reprezentatív, a 11. osztályosok továbbtanulási terveit felmérő kutatásból, amelyet Becsei Lilla, a SOTE PhD hallgatója készített.
A felmérés rámutat arra is, hogy a mérnökként dolgozó édesanyák példája alig játszik szerepet a lánygyermekeik pályaválasztásakor. Közülük a megkérdezettek mindössze 2,5 %-a mondta azt, hogy ő is mérnök lenne, akárcsak az anyukája.
„Rengeteg változó körülmény befolyásolja a mai 11. osztályosok pályaválasztási döntéseit. Az ugyanakkor általánosan kijelenthető, hogy akár gimnáziumba, vagy szakképzési intézménybe járnak, a diákok többsége szeretne felsőoktatásban továbbtanulni. A STEM (science, technology, engineering and math, azaz tudomány, technológia, mérnöki munka és matematika) pályák azonban mind a fiúknál, mind a lányoknál hátrébb sorolódnak a lehetőségeik számbavételekor. Utóbbiaknál még jobban is, mint az a megszerzett tudásuk, érdeklődésük alapján indokolt lenne.” – fejti ki a kutatást koordináló Becsei Lilla, aki hozzátette, hogy sok más mellett az iskolatípus és a regionális különbségek is látványosan hatnak a tanulók pályaválasztási elképzeléseire.
A kapott válaszok alapján egyértelműen kirajzolódik, hogy a gimnáziumba járók mindössze 15 %-a gondolkodik abban, hogy STEM területen folytassa a tanulmányait. A technikumok esetében picit jobb az arány. Ott a megkérdezettek 22%-a döntene a műszaki felsőoktatási képzések mellett. Geográfiailag pedig a közép-dunántúli 11. osztályos fiatalok körében nagyobb az érdeklődés a STEM iránt, míg a dél-alföldiek és a dél-dunántúliak esetében a legkisebb. Budapest a középmezőnyben található ebben az összevetésben.
A kutatás arra is rámutatott, hogy a matematikai önbizalom a 11. osztályos fiúkban erősebb, mint a hasonló korú lányokban. Ők a relatíve gyengébb matek osztályzataik ellenére is úgy érzik, mások jobb matekosnak tartják őket.
„Ebben ugyanakkor részben szerepe van a szülői mintának is. A szülők közül jellemzően az apák dolgoznak STEM területen, a megkérdezett tanulók több mint 15%-ának STEM területen dolgozik az édesapja. Míg az anyáknak mindössze 2,6%-át sorolhattuk STEM foglalkozási területre. A felmérés azt tárta fel, hogy a mérnök anyukák lányai szinte minimális mértékben választják a STEM-et továbbtanuláskor. A szülői minta, ezen belüli is a női minta – a pályaismereten túl – hatással van egy lány matematikával és műszaki tudományokkal kapcsolatos viszonyára.” – magyarázza Frank Péter, az EJMSZ Kutatás munkacsoportjának vezetője.
A lányok hiába teljesítenek jól a műszaki-és természettudományos tantárgyakban, mégsem a mérnökség jár a fejükben, amikor a jövőjükön gondolkoznak. Sokkal közelebb érzik magukhoz például az orvosi, egészségügyi pályákat, amelyekben kitüntetett szerep jut az emberi kapcsolatoknak
A 11. osztályosok pályaválasztási attitűdjeit átfogóan vizsgáló panelkutatás újabb mérésekkel folytatódik jövőre, hogy még több tényadat álljon rendelkezésre erről a generációról. A munkában továbbra is részt vesz az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség, hogy a kapott eredmények alapján a diákok valós igényire, ismereteire építő edukációs- és pályaorientációs programokat dolgozhassanak ki a műszaki, mérnöki pályákban rejlő lehetőségek, hosszútávú karrierutak hatékony bemutatása érdekében.
„Elengedhetetlen, hogy a vállalatok a pályaorientációs tevékenységeiket specializálttá tegyék annak függvényében, hogy a fiatalok attitűdjeit mivel tudják a leginkább befolyásolni.” – foglalta össze a tanulságokat Dési Viktória, a EJMSZ Kutatás munkacsoportjának másik vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Okleveles gépjármű-mechatronikai technikus képzés indul Kaposváron
- Vezető helyen az ELTE Informatikai Kar
- Fenntarthatóság: már a világranglisták is visszaigazolják a Széchenyi István Egyetem eredményeit
- Nyílt napokat tart a Corvinus csütörtökön és pénteken
- Átadták a Magyar Telekom ösztöndíjait a Széchenyi István Egyetemen
- Nobel-díjasok kutatásai a BME fizikus-mérnök képzésén
- Díjazták a kreatív tanárokat
- Mikrotanúsítványok: célirányos tudást nyújtanak a Széchenyi-egyetem rövid idejű képzései
- A térség fejlődését ösztönzi a Széchenyi-egyetem Győri Innovációs Parkja
- Félszáz kiállító és több száz álláslehetőség várta a hallgatókat a Széchenyi-egyetem állásbörzéjén
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók
A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmérésből az is kirajzolódott, hogy melyek a legnépszerűbb cégek a jövő munkavállalói számára.
Autószerelés: a Széchenyi-egyetem oktatója készítette fel a szakmák világbajnokságán kiválósági díjat nyert fiatalt
Őri Péter, a Széchenyi István Egyetem munkatársa készítette fel a világ legjobb fiatal szakembereinek versenyén, a WorldSkills szakmai világbajnokságon autószerelésben kiválósági érmet nyert Tánczos Bencét, a győri Lukács-iskola tanulóját. Ebben segítségére volt a verseny korábbi magyar indulója is, aki ma már az egyetem járműmérnök-hallgatója.