Újabb technikusképzések indulnak Győrben a Széchenyi-egyetem együttműködésével
Új technikusképzések indításáról írt alá együttműködési megállapodást a Széchenyi István Egyetem a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégiummal, valamint a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikummal.
A technikusi képzés jól szolgálja a középiskola és a felsőoktatás közti könnyebb átjárhatóságot. Emellett hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok olyan kompetenciákat és készségeket szerezzenek, amelyek segítségével az egyetemen, illetve szakmájukban egyaránt sikeresek lehessenek, s végső soron elősegíti a naprakész tudással rendelkező szakemberek kinevelését. Az okleveles technikusként végzők számára az adott egyetem meghatározott képzésén való továbbtanulás esetén akár 30 kreditpont elismertetésére is lehetőség nyílik. A kreditbeszámítás eredményeként felszabadult időt a hallgató képzési területének bővítésére vagy munkavállalásra is tudja fordítani.
A Széchenyi István Egyetem számos középiskolával áll szoros kapcsolatban a technikusképzés területén. A partnerség további szélesítéseként írt alá megállapodást a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikummal, valamint bővítette együttműködését a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégiummal. Az előbbi esetében az egyetem a turizmus-vendéglátás ágazatban segíti a technikusképzést, míg az utóbbiban a gépészeti ágazattal egészül ki a megkezdett közös munka.
Az együttműködési megállapodás résztvevői: Módos Gábor, a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium igazgatója, Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja, Hartyándiné Frey Aranka, a Győri Szakképzési Centrum főigazgatója, dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási rektorhelyettese, dr. Fecser Nikolett, az egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának oktatási dékánhelyettese, Szakképzési Kooperációs Központjának vezetője, valamint Baloghné Pálfi Edina, a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum igazgatója. (Fotó: Dudás Máté)
Az ünnepélyes aláíráson dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese fontos állomásnak nevezte a dokumentumok aláírását. „Akik ezekben az iskolákban tanulnak, olyan szakmai alapokat kapnak, amelyekre bizton támaszkodhatnak továbbtanulásuk során. Számukra a kreditelismerés is nagy előnyt jelent majd a diploma megszerzéséhez” – emelte ki. Hozzátette, a Széchenyi-egyetemen azok is megtalálják a számításukat, akik idegen nyelven sajátítanák el a tudást, hiszen mintegy negyven képzést kínál angolul az intézmény. Megemlítette, az egyetemen nemzetközi közegben tanulhatnak a fiatalok, ahová mintegy ezer külföldi hallgató csaknem nyolcvan országból érkezett.
„Nemzetközi viszonylatban is versenyképes képzéseket és a munkaerőpiacon értékes diplomát nyújtunk. Az intézmény által biztosított szakmai lehetőségek, a hallgatói csapatok, a szakkollégiumok, a Tudományos Diákköri Konferenciákon való tudományos tevékenység gyakorlati tudást, valamint előadói, kutatói, fejlesztői és publikációs tapasztalatot is biztosít” – hangsúlyozta. Az elnökhelyettes végezetül köszönetet mondott az oktatási kormányzatnak, a szakképzési centrumnak és a partneriskoláknak az egyre bővülő technikusi képzés támogatásáért, fejlesztéséért.
Gede Eszter, a Győri Szakképzési Centrum kancellárja aláhúzta: a győri képzési rendszer országosan is jó példa, hiszen az itteni technikumok kitűnően szerepelnek a rangsorokban, az okleveles technikusképzés pedig egyre több ágazatot ölel fel. Rendkívüli az is, hogy a Jedlik az informatika és távközlés után már a gépészeti ágazatban is működtetheti ezt a képzési formát. „A Krúdy-középiskolával most aláírt megállapodással a következő tanévben már nyolc intézményünkben folyik okleveles technikusok képzése. Az egyetem együttműködése révén valóban emelt szintű tudást, ráadásként pedig könnyebb utat tudnak kínálni a részt vevő iskolák a továbbtanuláshoz” – mondta el a kancellár. Rámutatott arra is, hogy azok a fiatalok, akik ezen technikumok után a győri egyetemet választják, vélhetően nagy számban maradnak helyben, és találják meg számításukat a város és a régió munkaerőpiacán.
Baloghné Pálfi Edina, a Krúdy-iskola igazgatója az ünnepségen bemutatta az intézmény képzési kínálatát, köztük a turizmus-vendéglátás ágazatban az okleveles cukrász-, okleveles szakács- és okleveles vendégtéri szaktechnikusképzést. „Az elmúlt tanévben több dobogós helyet szereztek diákjaink az országos szakmai versenyeken, a technikumok országos listáján pedig a 19., míg a vendéglátóipari és turisztikai technikumok között az elsők lettünk” – világította meg az iskola gyakorlatorientált oktatásának eredményeit. A fiatalok egyéni szakmai sikereire utalva kiemelte, egyik diákjuk, Tóth Bendegúz tagja lehetett a Bocuse d'Or verseny magyar csapatának. Végezetül kifejtette, a Krúdyból a munka világába és a felsőoktatásba is egyenes út vezet, a mostani megállapodás pedig tovább bővíti a fiatalok lehetőségeit.
Kapcsolódó cikkek
- Okleveles gépjármű-mechatronikai technikus képzés indul Kaposváron
- Fenntarthatóság: már a világranglisták is visszaigazolják a Széchenyi István Egyetem eredményeit
- Együttműködési megállapodás a MINDS Park létrehozására
- Bemutatták a Széchenyi-egyetem és a Petz-kórház közös egészségtechnológiai fejlesztéseit
- A Forma–1 legendás mérnökei adtak elő a Formula Student Symposiumon
- Átadták a Magyar Telekom ösztöndíjait a Széchenyi István Egyetemen
- Bajor egyetemekkel közösen fejleszt önvezető járműveket a Széchenyi István Egyetem
- Mikrotanúsítványok: célirányos tudást nyújtanak a Széchenyi-egyetem rövid idejű képzései
- A térség fejlődését ösztönzi a Széchenyi-egyetem Győri Innovációs Parkja
- Félszáz kiállító és több száz álláslehetőség várta a hallgatókat a Széchenyi-egyetem állásbörzéjén
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.