20 százalékkal csökkentek a PC-kiszállítások idén
Az International Data Corporation (IDC) honlapjára felkerült friss előrejelzés szerint a személyi számítógépek (PC-k) globális kiszállítása éves szinten 13,8 százalékkal, mintegy 251,8 millió darabra csökken az idén.
Az amerikai kutatócég augusztus végén minimálisan kisebb, 13,7 százalékos csökkenésre számított 252 millió PC kiszállításával.
Tavaly nagyobb mértékben, 16,6 százalékkal zuhantak a kiszállítások. Az ideivel már a második egymást követő évben lesz kétszámjegyű a csökkenés, amire eddig még nem volt példa.
A csökkenő PC-készletek, valamint a kereslet fokozatos élénkülése alapján az IDC azzal számol, hogy 2024-ben már 3,4 százalékkal nőnek a PC-kiszállítások globálisan.
A harmadik negyedévben 68,5 millió PC-t szállítottak ki világszerte, 7,2 százalékkal kevesebbet az előző év azonos időszakinál, és ezzel már a nyolcadik egymást követő negyedévben jegyeztek fel csökkenést. A második negyedévben a visszaesés nagyobb, 16,6 százalék volt.
Kép: Freepik
Kapcsolódó cikkek
- PC vagy konzol, melyik a jobb?
- Csökkentek a PC-kiszállítások a világon az első negyedévben
- A Fujitsu ESPRIMO asztali gépek fejlesztései a fenntarthatóság új szintjét képviselik a PC-k szegmensében
- Kötöttségek nélküli munkavégzés a Dell segítségével
- Vadonatúj LOQ gaming laptopokat és torony PC-ket mutatott be a Lenovo
- IDC: visszaeshet az idén az okostelefon-kiszállítás globálisan
- Esztétikus magas teljesítményű asztali számítógép - igenis létezik!
- Jobban fogy az asztali PC, mint tavaly ilyenkor
- Ma negyvenéves az IBM PC!
- Melyik illik jobban hozzád: laptop vagy PC?
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.